2024. május 16., csütörtök - Botond, Mózes
Nincs jobb egy pohár hideg, habzó sörnél, amit az őszi napfényben egy vízparti nyugágyban kortyolsz el.
Külföldön, főként a tengerentúlon bevált gyakorlat, hogy a vállalkozások – áruházak, éttermek, szépségszalonok stb. – nagy része franchise hálózathoz csatlakozva kezdi meg működését. Ez a trend már Magyarországra is begyűrűzött, egyre több hazai cég ismeri fel, hogy egy sikeres üzleti koncepció átvétele, számos más előnye mellett azt a kockázatot is csökkenti, amit egy új vállalkozás indítása jelenthet.
Jó hírünk van a házépítőknek, lakásfelújításba kezdőknek! Az év eleje óta tartó, globálisan tapasztalható építőanyag-áremelkedés, ami az épületfánál is érzékelhető volt, úgy tűnik, végre megállt. A fenyő-fűrészáru termékeknél a Fatelep Turánál már az árcsökkenés is elkezdődött! Aki eddig kivárt az építkezéssel…
A felnőttkori tanulás során új kihívásokkal kell megküzdeniük az iskolapadba visszaülőknek, éppen ezért érdemes néhány új tanulási praktikát elsajátítani az eredmények növeléséhez.
A fizioterápia világnapja alkalmából a mozgás fontosságára hívja fel a figyelmet a Harmónia Centrum, hiszen – ahogy ők fogalmaznak – napi fél óra mozgás 23 és fél óra fájdalommentességet jelent.
Lendületesen tovább emelkedtek az árak a XIII. kerület ingatlanpiacán az elmúlt egy évben, mind az újépítésűeknél, mind a használt lakásoknál, ami a szakértő szerint elsősorban az állami támogatásoknak köszönhető.
Szeptember elsejétől ismét elindul a jelentkezés a Red Bull nagyszabású, globális programjára, a Red Bull Basement versenyre, amely nemcsak fejlődési lehetőséget tartogat a diákok számára, hanem tökéletes alkalom arra is, hogy a jövő innovátoraiként bemutassák rendkívüli ötleteiket és találmányaikat. A verseny csúcspontja a háromnapos Isztambulban megrendezett nagyszabású döntő, ahol a 45 különböző országból érkező diákok együtt dolgozhatnak a világ vezető tudósaival és üzletembereivel.
2021. szeptember 9-10. között új helyszínen, a budapesti Millenárison zajlik majd Európa legnagyobb jövőfesztiválja. Az esemény idén kifejezetten azokat a kulturális értékeket és technológiai megoldásokat állítja fókuszba, amelyek a globális hangzavarban is biztosítják a tartalmas életet, az értelmes munkát és a jó minőségű emberi kapcsolatokat.
A Kantin étteremlánc gondoskodik a Millennium Gardens, valamint a Millennium Városközpont dolgozóinak és vendégeinek étkeztetéséről - értesült az OGH hírügynökség.
Az Ünnepi Könyvhét, a kortárs magyar irodalom legnagyobb szabadtéri ünnepe. Supka Géza álma az irodalom, a könyvkiadás, író és olvasó találkozásáról – `ingujjban, közvetlen, bohém formában` – négy napon át tartó, több száz kiállítót megmozgató, könyvbemutatókkal, beszélgetésekkel, dedikálásokkal, zenés programokkal tarkított rendezvénnyé terebélyesedett.
Az öröklési eljárás és a végrendeletek kezelése gyakran hosszas, lelkileg és fizikailag egyaránt megterhelő és időigényes procedúra. Napjainkban azonban már léteznek olyan jogi lehetőségek és megoldások, melyek a vagyonrendelőt és a kedvezményezett(ek)et is tehermentesítik. A BDO Magyarország szakértői gyakorlati példák segítségével mutatnak rá a bizalmi vagyonkezelés előnyeire.
A gazdálkodó szervezetek az elmúlt másfél évben hatalmas traumán estek át.Most a post-Covid tünetek feltérképezése, hatásainak javítása és az újabb hirtelen változásokra felkészülés folyik. A cégek többsége megértette, csak akkor éli túl a válságot, ha szervezetét alkalmazkodóképessé teszi. A minden váratlanra gyorsan reagáló, új normális szervezetre váltást az elmúlt másfél évben megélt válság kényszerítette ki. A kényszer azonban az elkerülhetetlen változás előmozdítója, felgyorsítója is lett.
Az akadálymentesség szempontjának egyre fontosabb szerepe van…
Megmozdult az ingatlanpiac Csepelen és a főváros…
Különleges installációval ünnepli a Föld napját a…