2025. május 6., kedd - Ivett

A hír szerzője

Kommunikáció - ahogy tetszik!

51967

Piacépítés, marketing és kommunikáció! Cégünket 1996-ban erre a három pillérre alapítottuk azzal a céllal, hogy megbízható, integrált marketing-kommunikációs csapatként egy kézből szolgálhassuk ki Önöket. Már 28 éve jelen vagyunk a piacon mint sajtó-, PR-, hírügynökség.

Ügyfeleink számos különböző piaci szegmensben dolgoznak, de egy közös bennük: szükségük van a versenypiaci információkra, és  hatékony kommunikációra, vigyáznak a jó hírükre, és építik azt!

Azon dolgozunk, hogy akár szolgáltató, gyártó, kereskedő avagy feltaláló a megbízónk, a saját piacán megkülönböztetett, kiemelt  figyelmet kapjon. Bízunk benne, hogy számos eddigi megbízónk – hazai és külföldi, kis-, közepes és multinacionális vállalat – mellett Önöknek is jó hírt tudunk szerezni!

Akiknek jó hírt szereztünk >>

onreklam

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 


 

 


 

Tipp

Időrendben

« Május 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
      1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31  

Tartalom galéria

Ők lettek az Év Irodája verseny győztesei

Ők lettek az Év Irodája verseny győztesei

More details
A WING által fejlesztett RTL Liget nyerte az Év Irodaháza 2024 díjat

A WING által fejlesztett RTL Liget nyerte az Év Irodaháza 2024 díjat

More details
Ipari-, logisztikai ingatlanpiaci helyzetkép - 2025. első negydév

Ipari-, logisztikai ingatlanpiaci helyzetkép - 2025. első negydév

More details
Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Megint egyre bátrabban vesznek fel hiteleket az ingatlanvásárlók - igaz, kénytelenek rá

Megint egyre bátrabban vesznek fel hiteleket az ingatlanvásárlók - igaz, kénytelenek rá

More details
Kamatcsökkentések ösztönzik a kereskedelmi ingatlanpiacot Közép- és Kelet-Európában

Kamatcsökkentések ösztönzik a kereskedelmi ingatlanpiacot Közép- és Kelet-Európában

More details
A BRF közzétette a 2025 első negyedévére vonatkozó irodapiaci összegzését

A BRF közzétette a 2025 első negyedévére vonatkozó irodapiaci összegzését

More details
Partnerségben a MOL és az ESTON International

Partnerségben a MOL és az ESTON International

More details
Elindult a nagy sikerű Le Jardin lakópark második ütemének értékesítése

Elindult a nagy sikerű Le Jardin lakópark második ütemének értékesítése

More details
Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője