2026. március 1., vasárnap - Albin

Lehet szomorkodni amiatt, hogy véget ért a nyár, a tengerparti üdülések időszaka, de szerintünk az őszt is ezernyi ok miatt lehet szeretni. Például a szezonális zöldségek és gyümölcsök apropóján, amikből isteni ételeket lehet készíteni.

Az élethosszig tartó tanulást hozza el a Finnországból érkező networking klub. A cégek együtt fejlődnek, és segítik egymást. Idén ősszel érkezik meg Helsinkiből a Boost Finland testvére, a Boost Hungary, párhuzamosan az észtországi networking klub alapításával. A finn üzleti csoportok kiemelt alapértéke a lifelong learning, vagyis az élethosszig tartó tanulás. Tarmo Herlevi 12 éve járt networking eseményekre, majd az első Covid-időszak alatt alapította meg a finn mentalitásra épülő networking koncepciót, a finn Boostot. A tanulás mellett még egy cél mozgatta az új formátum és metodika kialakításában: a vállalkozói magány megszüntetése.

Autóvásárlást követően többnyire az első karcig vagy kavicsfelverődésig nem jut eszünkbe, hogy gondoskodnunk kellene autónk fényezésének a védelméről. Pedig a statisztikák szerint az első sérülések többnyire már 50 km-en belül megtörténnek. Nem titok, hogy egy autó értéke attól a pillanattól csökken, hogy kigördült a szalonból, azonban fóliázással hosszú időre megőrizhetjük hibátlan állapotát, ami nagy értékű járművek esetében különösen fontos, illetve akkor, ha tudjuk, hogy 2-3 év múlva le szeretnénk cserélni.

Környezeti fenntarthatóságra törekszik a SPAR Magyarország az új áruházai építése és a korábban épült üzletek modernizálása során. A 2017. évi értékhez képest 2021-re 49 százalékkal csökkent az áruházláncnál az üvegházhatású gázok kibocsátása.

„Hagyományos ízek szokatlan köntösben” – így jellemezte az immár két éve – Budapest belvárosában – megnyitott székely gourmet étterem ügyvezetője az új étlapjukon megjelent Kárpát Burgert, aminek az alapja a töltött káposzta lett. A különleges ízek és fogások nem állnak távol a SZÉK csapatától. Folyamatosan arra törekszenek, hogy olyan ízvilágot jelenítsenek meg a vendégek tányérján, ami tradicionálisan székely, ugyanakkor tökéletesen képviseli az egyre népszerűbb bistro konyhát.

A boltok polcain folyamatosan tapasztaljuk a termékek drágulását. Nagy nevű és múltú éttermek, cukrászdák zárnak be, mert az egyre emelkedő inflációval szemben nincs más megoldási lehetőségük. A mostani helyzet senkinek sem egyszerű, de egy jól működő marketing stratégiával nem csak, hogy talpon lehet maradni, de még növelni is lehet a cégek számára az árbevételt. De az igaz, hogy minden megváltozik, ebbe erősen beletartoznak a vásárlási szokások is.

A vásárlók igényeit szem előtt tartva új szolgáltatással állt elő Magyarország első számú online termelői piaca. A legalább 90 százalékban* magyar élelmiszereket forgalmazó Közért+ az új, modern és digitalizált törökbálinti logisztikai központjából Budapest teljes területére, valamint Pest megye 61 településére akár három órán belül vállalja a kiszállítást főállású futár kollégái segítségével. A cég a közelmúltban MagyarBrands díjat is nyert az Innovatív Márka kategóriában.

A lúgos ásványvíz olyan élettani hatásokkal bír, amelyet a megszokott, mentes ásványvizek nem tudnak felmutatni. A kiváló minőségű, ásványokban és nyomelemekben gazdag Pannónia Kincse már a NIVEX Ivóvíz Expóról is első díjjal távozott, ahol vízszomeliék választották kategóriáján belül a legjobbnak. A hazai márka pedig jó úton jár ahhoz, hogy a szélesebb közönség is megismerje.

A sikeres vállalatok egyre több figyelmet fordítanak a munkavállalók jólétére, mivel a gazdasági változások kihatnak a dolgozók munkahelyi és szociális körülményeire. A Daniella Villamosság a nehéz gazdasági helyzetben a magyar nagyvállalatok között szinte egyedülálló módon, anyagi hozzájárulással is segíti munkatársait. Az idén 30 éves nagyvállalat ott segít, ahol tud. A munkavállalói elégedettség elérése mellett a cég életében fontos szerepet játszik a jótékonykodás is. A legutóbbi - az UNICEF Magyarországgal közösen szervezett - adománygyűjtő akció során közel 3.5 millió forint támogatást sikerült összegyűjteni a rászoruló és szükségben szenvedő gyerekek számára.

A Colliers ma bejelentette, hogy Mazsaroff Katát nevezték ki a Colliers Magyarország új ügyvezető igazgatójának.

Tipp

Időrendben

« Március 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31          

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Így még nem láttad a főváros múltját: új filmalbum mutatja be a régi Budapestet

Így még nem láttad a főváros múltját: új filmalbum mutatja be a régi Budapestet

More details
Elbutulunk, ha nem pihenünk eleget?

Elbutulunk, ha nem pihenünk eleget?

More details
A bértranszparencia egy kultúraváltási sokk, amire a cégek többsége nem áll készen

A bértranszparencia egy kultúraváltási sokk, amire a cégek többsége nem áll készen

More details
A Promenade Gardens ingatlankezelői megbízását a Colliers nyerte el

A Promenade Gardens ingatlankezelői megbízását a Colliers nyerte el

More details
Az AI felforgatta a kkv-marketinget, de a vevők nem tapsolnak

Az AI felforgatta a kkv-marketinget, de a vevők nem tapsolnak

More details
Első alkalommal ítélték oda a Magyar Innovátor védjegyet

Első alkalommal ítélték oda a Magyar Innovátor védjegyet

More details
Ingatlanbefektetési piac közép-kelet-európában: az új ciklust a belföldi tőke hajtja

Ingatlanbefektetési piac közép-kelet-európában: az új ciklust a belföldi tőke hajtja

More details
A bérbeadások közel fele 2025 utolsó negyedében valósult meg

A bérbeadások közel fele 2025 utolsó negyedében valósult meg

More details
Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője