2024. május 6., hétfő - Ivett

Szeptemberben ünnepélyes keretek között megtartották Pozsonyban a Collegium Humanum Varsói Menedzsment Egyetem Pozsonyi Kihelyezett Tagozatának első diplomaosztó ünnepségét, amely során a magyar nyelvű Menedzsment alap- és mesterképzésben végzett hallgatók vehették át a diplomájukat. Ők a bizonyíték arra, hogy igenis munka és család mellett is van lehetőség a diplomaszerzésre, akár 100%-ban online!

A komissiózás automatizálását segíti egy új megoldás. A raktárakban a válogatási, komissiózási feladatok több mint 90 százalékát még ma is kézzel végzik, melynek biztosítása egyre nagyobb kihívást jelent a munkaerőhiánnyal küzdő logisztikai vállalatok számára. Erre kínál megoldást a Siemens mesterségesintelligencia-alapú megoldása, ami a hazai piacon is elérhetővé vált.

A hazai úttörők egyikeként a tervek szerint 2024-től a Klikkmarketing is bevezeti a négynapos munkahetet. Gál Kristóf, a cég tulajdonosa arról beszélt, az innovációk területén mindig élenjárók voltak, ezért kezdték el vizsgálni a lehetőségét, hogy átalakítják az irodai dolgozók munkarendjét. Rámutatott, a nemzetközi tapasztalatok alapján a négynapos munkahét nem megy a produktivitás rovására, a kísérletező vállalatok bevételei ráadásul érzékelhetően nőttek is. Hozzátette, az alapvető cél a munkavállalók jólétének növelése.

A toplista legnagyobb magyar szereplője újabb nagyvárosban válik elérhetővé."Ha bútort keres, RS!" - ez a szlogen már 31 éve ismerősen csenghet, hiszen a magyar bútorcég nagyáruházaival stabil szereplője a hazai piacnak, ráadásul az egyetlen hazai tulajdonú vállalat az élvonalban. Az üzleti sikert nemcsak a számok tükrözik, hanem az országszerte zajló fokozatos terjeszkedés is.

Egy igazi magyar innováció támogatja az egészséges zöldség- és gyümölcsszükséglet kielégítését. Nem csak egyszerűen és praktikusan fogyasztható, de az egyedi eljárásnak köszönhetően hozzájárul a minőségi zöldség- és gyümölcsbevitelhez is.

A legjobbak szállnak ringbe a Best Employer Brand Awards Adria versenyben.Ismét megrendezik az Adria régió legrangosabb employer branding versenyét, a Best Employer Brand Awards Adriát. A verseny célja, hogy elismerje és ösztönözze a vállalatokat a munkáltatói márkaépítésben tett erőfeszítéseikért az adriai régióban. Idén magyar ügynökség is értékel a nemzetközi zsűriben.

Az üzleti élet nyári szezonja idén a bizalmi vagyonkezelések alapításáról szólt. Aki tudta, az még a szeptember 11-éig nyitva álló határidőbe belesűrítette a családi vagyonkezelés létrehozatalát. Ezzel együtt nem kevés – legtöbbször tárgyilagos, de olykor cinikus – sajtóvisszhang vette körül a jelenséget. Most, a folyamat végén a Jalsovszky Ügyvédi Iroda segítségével felmérjük, hogy hova is jutottunk.

Újabb két új szálloda érkezik Magyarországra, összesen 265 szobával. A világ egyik vezető vendéglátóipari vállalataként jegyzett IHG Hotels & Resorts és a közép-európai ingatlanpiac egyik vezető ingatlanfejlesztő és -befektető vállalatcsoportja, a WING megállapodásának köszönhetően hamarosan két újabb szállodamárka érkezik Budapestre. A Münchenben megrendezett EXPO Real 2023 ingatlanvásáron aláírt szerződés két új szállodamárka magyarországi debütálását jelenti, egyúttal a prémium és a középkategóriás (’essentials’) szállodai szegmens hazai bővülését.

Az idei év várhatóan még a turisztikai csúcsesztendőnek számító 2019-eshez képest is jobb lesz, köszönhetően a magyarok töretlen utazási hajlandóságának - leginkább külföldre. A piacvezető utazási iroda immár Ománba is indít charterjáratokat novembertől.

Befejeződött a Normafa Síház rekonstrukciója: a ház plusz szolgáltatásokkal, kívül belül megújulva tér vissza a város életébe.  A Normafa Budapest egyik legkedveltebb kirándulóhelyeként számos programlehetőséggel, megújult közterekkel várja a kikapcsolódni vágyókat.

Tipp

Időrendben

« Május 2024 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Jöhet a személyre szabott reklámoktól mentes ingyenes Facebook és Instagram?

Jöhet a személyre szabott reklámoktól mentes ingyenes Facebook és Instagram?

More details
Megalkották az első magyar AI alapú éttermi asszisztenst

Megalkották az első magyar AI alapú éttermi asszisztenst

More details
Az akadálymentesség elengedhetetlen szempont az épületek tervezése során

Az akadálymentesség elengedhetetlen szempont az épületek tervezése során

More details
Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
BIEF - Ipari ingatlanpiaci jelentés Q1 2024

BIEF - Ipari ingatlanpiaci jelentés Q1 2024

More details
Közösségi finanszírozás – elhaló lehetőség vagy a forrásbevonás jövője?

Közösségi finanszírozás – elhaló lehetőség vagy a forrásbevonás jövője?

More details
Kiderült, hogy állnak a magyarok a robotokhoz

Kiderült, hogy állnak a magyarok a robotokhoz

More details
Újabb nemzetközi bérlő érkezik a WING által fejlesztett Libertybe

Újabb nemzetközi bérlő érkezik a WING által fejlesztett Libertybe

More details
Innováció a légi szállítmányozásban: egy új átvilágítási szolgáltatásnak köszönhetően könnyebb lehet a gyógyszerexport a légi szállítmányozásban

Innováció a légi szállítmányozásban: egy új átvilágítási szolgáltatásnak köszönhetően könnyebb lehet a gyógyszerexport a légi szállítmányozásban

More details
Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője