2025. október 3., péntek - Helga

A világ több mint 90 országában díjazza a legkiválóbb fogyasztói márkákat a Superbrands, a legeredményesebb üzleti márkákat pedig a Business Superbrands. Szakmai szervezet az idei díjazottak sorában mindössze egy van. Ezzel pedig a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) kiérdemelte azt, hogy 2024-ben a legerősebb márkával rendelkező szakmai szervezet lehessen Magyarországon.

A lakásfenntartás, az otthoni energiafalhasználás a második legjelentősebb kiadási tétel a háztartások költségvetésében, emellett ökolábnyomunk jelentős részéért is felel. A júniusi környezetvédelmi világnap arra is felhívja a figyelmet, hogy korszerű eszközök, például klímaberendezések alkalmazásával, azok rendszeres karbantartásával és takarékos üzemeltetésével jelentős megtakarítás, illetve károsanyag kibocsátás-csökkentés érhető el.

Paks városa kapcsán mindenkinek az atomerőmű jut eszébe. Pedig ha a településen jobban körbenézünk, lépten-nyomon okos megoldásokba botlunk. Persze ezek a fejlesztések korántsem öncélúak, hanem a helyiek biztonságát, kényelmét szolgálják vagy éppen arra hivatottak, hogy összehozzák a családtagokat.

A Beszerzési Menedzser Index (BMI) szezonálisan kiigazított májusi értéke: 51,8. A korábbi május havi értékekkel összevetve az idei érték alacsonyabb, mint a hosszú távú e havi átlag (52,5) és az előző három év e havi értékeinek átlagát is alulmúlja (54,1). A felmérésben vizsgált részindexek többségében csökkentek. A részindexek nagyobb része a zsugorodási tartományban áll. A foglalkoztatottság index 0,4 százalékponttal alacsonyabb ebben a hónapban, értéke ismét enyhe zsugorodást jelez. Az elmúlt időszakban 50,0 pont körül mozgott az index, ami e a hónapban csökkent (49,1).

A Wienerberger Magyarország, a Tondach kerámia tetőcserepek gyártója országos, nyílt és nyilvános formatervezői pályázatot hirdet. A „Megújuló tradíció - Új univerzális kerámiatetőcserép tervezése” című pályázat célja, hogy a jelentkezők megtervezzék a Tondach Univerzális termékcsalád legújabb tetőcserepét, amely széleskörűen felhasználható, egyben sokak számára vonzó lehet. A pályázat szakmai színvonalát emeli, hogy a Wienerberger a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemet (MOME) is bevonja, amelynek szakemberei a zsűrizésben is részt vesznek. A pályázat összedíjazása bruttó 1 800 000 forint, melyet a Wienerberger ajánl fel.

Már csak néhány hét és itt a nyári vakáció, ami több ezer diák számára a felhőtlen szabadsággal és a tanulásmentes hétköznapokkal járna. Ám vannak, akik a pihenés mellett szeretnék a bankszámlájukat is feltölteni. Körbejártuk, milyen lehetőségek közül választatnak a dolgozni vágyó tanulók idén nyáron.

Az elmúlt két hónapban a XIX., XX. és XXIII. kerületekben is élénkülni kezdett az ingatlanpiac, nőtt az érdeklődés az eladó ingatlanok iránt, ugyanakkor a keresett kategóriákban az árak lassú emelkedése tapasztalható. Sok tulajdonos viszont a valós áraktól továbbra is teljesen függetlenül áraz.

A” besorolású energetikai tanúsítvány kapott a Liget Center Auditorium, a WING által felújított több mint 70 éves, műemléki oltalom alatt álló épület. A legmagasabb szintű energetikai korszerűsítés szinte egyedülálló a hazai irodapiac kínálatában a történelmi épületek között. A Liget Center Auditorium épületébe – a műemléki adottságok és az RTL Magyarország speciális technológiai igényeinek és az ESG- szempontok figyelembevétele mellett – a lehető leghatékonyabb energiafelhasználású rendszereket építette be a WING, és a rekonstrukciónak köszönhetően a modern építőművészeti értékkel bíró ház egy közel nulla energiafelhasználású épületként született újjá.

Akár húsz százalékos extra forgalomnövekedést is generálhat a webshopokban a Magyarország vezető fintech cége által fejlesztett, egyedülálló, saját brandre szabható részletfizetési megoldás.

Az elmúlt hónapokban az előző évi pangás után némi mozgás érzékelhető a Balaton ingatlanpiacán, miközben az árak változatlanok. De talán már nem sokáig. Az idei év elejétől a balatoni ingatlanpiacon is élénkült a kereslet a tavalyi évben jellemző szintekhez képest, azonban ennek kapcsán mindenképpen figyelembe kell venni, hogy akkor “szinte nulla volt” a piaci mozgás - derült ki Krausz Gábornak, a Balla Ingatlan siófoki irodája ingatlanközvetítőjének szavaiból.

Tipp

Időrendben

« Október 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Luxusmárkák Oroszországban: szankciók ide vagy oda, marad a csillogás

Luxusmárkák Oroszországban: szankciók ide vagy oda, marad a csillogás

More details
Moore Hotels Quarterly: világszerte több mint kétezer új nemzetközi márkás szálloda nyílt meg egyetlen év alatt

Moore Hotels Quarterly: világszerte több mint kétezer új nemzetközi márkás szálloda nyílt meg egyetlen év alatt

More details
Mesterséges intelligencia bevezetés a kkv-knál - mit mond a McKinsey?

Mesterséges intelligencia bevezetés a kkv-knál - mit mond a McKinsey?

More details
Az ibis & TRIBE Budapest Stadium Hotel a világ legfenntarthatóbb szállodái között

Az ibis & TRIBE Budapest Stadium Hotel a világ legfenntarthatóbb szállodái között

More details
Kutatás: a többség még nem kér az e-autózásból

Kutatás: a többség még nem kér az e-autózásból

More details
Brain Bar 2025: a jövő üzleti és társadalmi dilemmái Budapesten

Brain Bar 2025: a jövő üzleti és társadalmi dilemmái Budapesten

More details
AI a HR-ben: álláskereső platformot indított az OpenAI

AI a HR-ben: álláskereső platformot indított az OpenAI

More details
Mennyit kapok, ha az állam elveszi az ingatlanomat?

Mennyit kapok, ha az állam elveszi az ingatlanomat?

More details
Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője