2024. május 8., szerda - Mihály

A felelős állattartásra nevelésre, az állatvédők áldozatos munkájára hívja fel a figyelmet a Mancs a szívre ifjúsági centrum Alapítvány, amely 2020 nyarán került bejegyzésre. Az alapítvány célja egy olyan ifjúsági centrum megnyitása, ahol gyerekeknek/fiataloknak állat-asszisztált foglalkozásokkal segítik a tanulásban, a lelki kiegyensúlyozottság elérését.

A Colliers, mint vezető, diverzifikált szakmai szolgáltatásokat és befektetési menedzsmentet nyújtó vállalat a mai nappal Kevin Turpint nevezte ki Közép-Kelet Európa új, regionális tőkepiaci igazgatójává.

Az e-kereskedelem szárnyal, miközben teljesen átalakultak a vásárlók prioritásai. A webáruházak egymás közötti versenyében mostanra nemcsak az számít, hanem az is, milyen gyorsan tudják kiszállítani a csomagokat a vásárlókhoz.

A háborús konfliktus miatt Oroszországra kivetett uniós és egyéb szankciók miatt körülbelül 200-300, több milliárd forintos éves forgalommal rendelkező magyar cégnek kell új lehetséges vevőket és beszerzési forrásokat keresniük. Ez közvetve százezer magyar család megélhetését érinti.

A fa ára az építőiparban az utóbb tapasztalt árrobbanást követően enyhén konszolidálódott, de persze messze magasabb áron maradtak a fenyő fűrészáru beszállítói árai a pandémia előtti árakhoz képest. Az események sorozatáról több cikkben is írtunk, és itt van máris az új hitchcocki jövőkép.

Budapest agglomerációjában, Délegyházán épül hazánk egyik legújabb üdülőfaluja, melynek különlegességét a Magyarországon egyedülálló, speciális kupolaalakú dómok adják. A 12,5 hektáros területen megvalósuló Dome kemping részeként 86 ilyen épületet állítanak fel, az első nyaralókat pedig már idén júniusban birtokba vehetik a vendégek. A legalább 40, de akár 300 négyzetméteres alapterületű, számos célra felhasználható, négy évszakos dómokat magánszemélyek is megvásárolhatják a Heaven Droppedtól.

Ózon és vegyi anyag kibocsátása nélkül teszi egészségesebbé a környezetet, tisztítja meg a levegőt és szünteti meg a kellemetlen szagokat egy 100 százalékban magyar fejlesztésű készülék. A SolveAir UNI fotokatalitikus légtisztító egyik legnagyobb előnye, hogy működése közben bárki nyugodtan bent tartózkodhat az adott helyiségben. Kaszás Anikó, a gyártó SolvElectric Technologies Kft. ügyvezető tulajdonosa elárulta, a fejlesztésben pályakezdő és több évtizedes tapasztalattal rendelkező mérnökök is részt vettek. A légtisztító hatékonyságát a Szegedi Tudományegyetem Mikrobiológiai Tanszéke validálta.

A Colliers kiáll az ukrán emberek mellett, független országként tekint Ukrajnára, és szigorúan elítéli az orosz hadsereg katonai támadását. Erre a lépésre nincs mentség, és teljes mértékben ellentétes a demokrácia és szabadság eszméjével.

Sokan szeretünk növényeket tartani, de miközben mi otthon a kaktuszunkat nevelgetjük, eszünkbe sem jut, hogy vannak, akik különleges, drága növényeket gyűjtenek. A bonsai egyre népszerűbb hobbi, már Magyarországon is felütötték fejüket az apró termetű, metszett, cserépedényben tartott fák, japán stílusú kertek, és egzotikus orchideák. Pár ezer forinttól egészen milliós tételekig válogathatnak az igazán elszánt gyűjtők, a legdrágább dísznövényekért nem kevesebb, mint két millió forintot is kiadhat az, aki tényleg különlegességeket gyűjtene.

“Bárcsak én is ilyen jól tudnék angolul, de nekem sajnos semmi nyelvérzékem!” - hangzik el gyakran a mondat a beszélgetésekben. De vajon mekkora szerepet játszik valójában a tehetség a nyelvtanulásban? Tényleg mindent a sokat emlegetett nyelvérzék határoz meg, vagy ez csupán egy kifogás?

Tipp

Olvasta?

Időrendben

« Május 2024 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Jöhet a személyre szabott reklámoktól mentes ingyenes Facebook és Instagram?

Jöhet a személyre szabott reklámoktól mentes ingyenes Facebook és Instagram?

More details
Megalkották az első magyar AI alapú éttermi asszisztenst

Megalkották az első magyar AI alapú éttermi asszisztenst

More details
Az akadálymentesség elengedhetetlen szempont az épületek tervezése során

Az akadálymentesség elengedhetetlen szempont az épületek tervezése során

More details
Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
BIEF - Ipari ingatlanpiaci jelentés Q1 2024

BIEF - Ipari ingatlanpiaci jelentés Q1 2024

More details
Közösségi finanszírozás – elhaló lehetőség vagy a forrásbevonás jövője?

Közösségi finanszírozás – elhaló lehetőség vagy a forrásbevonás jövője?

More details
Kiderült, hogy állnak a magyarok a robotokhoz

Kiderült, hogy állnak a magyarok a robotokhoz

More details
Újabb nemzetközi bérlő érkezik a WING által fejlesztett Libertybe

Újabb nemzetközi bérlő érkezik a WING által fejlesztett Libertybe

More details
Innováció a légi szállítmányozásban: egy új átvilágítási szolgáltatásnak köszönhetően könnyebb lehet a gyógyszerexport a légi szállítmányozásban

Innováció a légi szállítmányozásban: egy új átvilágítási szolgáltatásnak köszönhetően könnyebb lehet a gyógyszerexport a légi szállítmányozásban

More details
Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője