2024. május 16., csütörtök - Botond, Mózes
Az elmúlt 13 év során világszerte jelentős mértékben estek az ingatlanközvetítői jutalékok. Nálunk ez egyelőre nem igazán látszik, de a szakértők szerint hazánkban is a csökkenés irányába mutatnak a tendenciák. Van persze, aki már itt is az európai átlagnak megfelelő díjért nyújt ingatlanközvetítő szolgáltatást.
Kutyabarát kezdeményezéseiről számolt be a napokban a Hotel Sopron. Aki figyelte a szálloda életét, már tapasztalhatta, hogy a hotel 2016 tavaszától kutyabarát szolgáltatásokkal bővítette kínálatát, hogy ezáltal még kényelmesebbé tegye a gazdák és kedvenceik közös pihenését. Az ötletet a már korábban felmerült keresletnövekedés adta.
Ünnepi fénydekoráció a Champs Élysées-n, díszkivilágítás az Eiffel-tornyon: az anyacég Európa egyik legnagyobb fénydekorációs vállalataként jó hírét többek között ilyen projektekkel vívta ki. A Blachere Illumination Hungary egy olyan nagy család – valóban családi válalkozás – tagja, amelynek az elmúlt 40 év alatt három kontinensen, és a világ összesen 20 országában születtek leányai.
Dél-Buda, azaz a XI. és XXII. kerület ingatlanpiacán ahogy eddig is, úgy most is a panel a sláger. Elkezdtek viszont csordogálni a piacra az újépítésű, lakóparkokban található ingatlanok. Az újépítésű ingatlanok megjelenésének érzékelhető hatása majd csak a jövő évben, annak is talán csak a második felében lehet - értesült az OGH hírügynökség.
Milyen innovációs lehetőségek rejlenek még a ledes díszvilágításban, meddig lehet feszegetni a határokat az élettartam, a színhűség, a megbízhatóság és praktikum tekintetében? A ledes világításban világvezető Nichia és Európa leginnovatívabb fénydekorációs cége, a Blachere Illumination közösen keresték a választ, amely a LED+ nevű termékcsaládban öltött nemrég testet.
Rhododendron virágzás a Jeli Arborétumban, Floralia-Római tavaszünnep az Aquincumban, családi repülőnap és Skyview Airshow: azaz égen és földön nagyszerű programok várnak a hétvégén. Íme egy csokorra való, 19 tipp az év 19. hétvégéjére! Merüljünk ismét együtt az események világába!
Az elmúlt idők egyik legjelentősebb budapesti tranzakciójaként a múlt héten eladásra került a Park Atrium irodaház, mely a Deloitte, ING és Roche magyarországi központjaként szolgál. A vevő a német befektetéskezelő Corpus Sireo által kezelt alap, míg az eladó a GLL Real Estate Partners által menedzselt Accession Fund volt - értesült az OGH hírügynökség.
A lelkesedés óriási volt, egyelőre mégsem tűnik igazi sikertörténetnek a CSOK. Az ingatlanközvetítő szakemberek szerint a legnagyobb gond az, hogy a várakozásokhoz képest lassan zajlik a támogatás odaítélése és kifizetése, ami miatt viszont a kivitelezők kerülnek rendkívül nehéz helyzetbe.
Bár csak nemrég költözött át a Blachere Illumination a Duna Plazába, máris megnyílt az irodánk mellett az új bemutatótermünk. Aki ellátogat ide, működés közben is megtekintheti azokat az egyedülálló LED-es fénydekorációs termékeket, amelyekkel ünnepi fénybe tudjuk öltöztetni a köztereket és sugárutakat, bevásárlóközpontokat, irodaházakat, középületeket...
Lerakták az Ericsson Magyarország új, 24 ezer négyzetméteres székházának alapkövét kedden Budapesten az Infoparkban. A várhatóan 2017 végére elkészülő beruházás a távközlési vállalat Svédországon kívüli egyik legnagyobb kutatás-fejlesztési központja lesz. A hatemeletes Ericsson Házban mintegy 1800 munkavállaló dolgozik majd.
A kreatív munkafolyamatokat nagyban segíti egy kreatív irodai környezet - amelyet a teljeskörűen és újonnan felújított Buda Loft Offices is kínál a TransferWise-nak. Az épület hivatalosan júliusban nyitotta meg kapuit és 5 emeleten hozzávetőlegesen 2.500 m2 bérbeadható területet kínál. Az irodaház kizárólagos bérbeadását a Colliers International végzi - értesült az OGH Hírügynökség.
A Cushman & Wakefield magyarországi irodája 'összesített', valamint 'ügynökség és bérbeadás' kategóriában első helyen, míg 'értékbecslés' és 'piackutatás' kategóriákban a második helyen végzett, a Euromoney globális pénzügyi magazin 2016-os ingatlanpiaci rangsorában. A C&W budapesti irodája, az elmúlt 8 évben sokszor végzett első helyen különböző kategóriákban.
Magyarországon a kereskedelmi forgalom a 2009-es mélypont óta folyamatosan növekszik. A szezonális kilengésektől eltekintve a magyar háztartások egyre többet fogyasztanak. Fontos tényező, hogy míg 2009-ben a magyar lakosságnak kb. 11 000 milliárd forint volt a hiteltartozása, addig ez az idei évre mintegy 7 000 milliárd forintra csökkent.
Nemrég befejeződtek az utolsó munkálatok is, így a piac új irodaháza, a Buda Loft Offices készen áll jövőbeni bérlői fogadására. Az irodák - ipari megjelenésüknek köszönhetően - különösen alkalmasak reklám, média és kreatív IT cégek számára. Az irodaház kizárólagos bérbeadását a Colliers International végzi - értesült az OGH Hírügynökség.
Az akadálymentesség szempontjának egyre fontosabb szerepe van…
Az idei év az egyre növekvő keresletről…
Különleges installációval ünnepli a Föld napját a…