2026. február 7., szombat - Tódor

Kis és nagyvállalati szoftver, amely a világon bárhol elérhető, otthon is! A home office egyik leghatékonyabb szoftvere. Dolgozz gyorsan, hatékonyan, bárhol, bármikor. Tudunk segíteni, hogy szoftveresen is jól működjön a távmunka!

Kibédi Varga Lóránt, a CBRE Magyarország Ügyvezető Igazgatójának és Fischer Róbert, CBRE Global Workplace Solutions Ügyvezető Igazgatójának üzenete.

A kialakult helyzetre való tekintettel a miskolci teátrum úgy döntött, hogy nem szeretné színházélmény nélkül hagyni a közönséget, valamint az érettségire készülő diákoknak is szeretne segítséget nyújtani. Éppen ezért minden héten csütörtökön elérhetővé teszi korábbi előadásainak egyikét. Jövő héttől kezdődően a Miskolci Nemzeti Színház előadásai otthonaikba költöznek! 

Nemrég találtunk két külföldi és egy magyar oldalt, illetve Facebook csoportot, melyeknek az a célja, hogy a lehető legérdekesebb élő közvetítéseket, online programokat és webkamerás felvételeket hozzák el az otthonunkba. Mondanunk sem kell, hogy a két külföldi oldal nem a vírusveszély miatt jött létre és évek óta gyűjti a legjobb felvételeket.

A koronavírus-járvány miatt március 17-től határozatlan ideig nem látogathatók a Janus Pannonius Múzeum kiállítóhelyei, az első virtuális túra azonban máris elindult.

A koronavírus-járvány miatt bezárt kulturális intézmények közül számos kínál digitális tartalmakat, többek között korábbi produkciók felvételeit és élő koncerteket, előadásokat.

Már elérhetőek a jegyek mások mellett az Edda, Charlie és Király Viktor nyári koncertjeire a Budai Szabadtéri Színházban. A koronavírus miatt azonban új rendszerben lehet megváltani a jegyeket: azonnali vásárlás helyett csak foglalásra van lehetőség. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy csak akkor kell a valóságban megfizetni az árat, ha a rendezvény nem marad el. Az új rendszer biztonságot jelent egyaránt a jegyvásárlóknak, az előadóknak és a szervezőknek is.

Sorra maradnak el a nemzetközi és magyarországi mozipremierek a koronavírus miatt, de ez még nem jelenti azt, hogy lőttek a hétvégi mozizásnak. Nézz filmet otthon, és válogass a legnagyobb streaming szolgáltatók ingyenes kínálatából.

Járjátok be virtuális kiállításunkat! A Munkácsytól Mednyászkyig tárlat virtuális változatát jó szívvel ajánljuk a tanároknak is a digitális tanórák színesítéséhez. Múzeum - otthonról: kattints és mélyülj el a képekkel kapcsolatos tudnivalókban, nagyíts rá a festményekre és fedezz fel minden részletet!

A virtuális múzeumi séta egyedi élményeket nyújthat azok számára, akik nem tudják látogatni az intézményeket, és ami nem utolsó szempont ma, támogathatja a távoktatást.

Tipp

Időrendben

« Február 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28  

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
A bérbeadások közel fele 2025 utolsó negyedében valósult meg

A bérbeadások közel fele 2025 utolsó negyedében valósult meg

More details
A spekulatív irodapiaci

A spekulatív irodapiaci "pipeline" a kockázatkerülést jelzi most az irodapiacon

More details
Kiskereskedelem: jól jöhet a reáljövedelem emelkedése és a turizmus

Kiskereskedelem: jól jöhet a reáljövedelem emelkedése és a turizmus

More details
Így látják a Colliers szakértői a makrogazdasági és befektetési piaci kilátásokat 2026-ra

Így látják a Colliers szakértői a makrogazdasági és befektetési piaci kilátásokat 2026-ra

More details
Mit tud majd az új pláza, amit az M3-as autópálya mellé terveznek?

Mit tud majd az új pláza, amit az M3-as autópálya mellé terveznek?

More details
525%-kal nőtt a kriptokártyás költés egy év alatt

525%-kal nőtt a kriptokártyás költés egy év alatt

More details
Üzemeltetőt vált a Hotel Yacht Wellness & Business Siófok

Üzemeltetőt vált a Hotel Yacht Wellness & Business Siófok

More details
Milyen fundamentumokra építhet a kereskedelmi ingatlanpiac 2026-ban?

Milyen fundamentumokra építhet a kereskedelmi ingatlanpiac 2026-ban?

More details
Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője