2026. május 3., vasárnap - Tímea

Hírfigyelő

Az Inter.link, a globális fenntartható hálózati szolgáltatásokat nyújtó NaaS (Network as a Service) vállalat 2024. január 11-én bejelentette, hogy már elérhető Magyarországon is, új partnerének,

Az elmúlt egy év során nem igazán ingatlanár-emelkedésről szóltak a hírek és a szakemberek beszámolói, ezért érdemes lehet megvizsgálni, hogy a tavalyival azonos “minimum összegért”

A most már jól láthatóan ingatlanpiaci mélypontot jelentő 2023-as év után kilábalásra számíthatunk, mivel akad néhány olyan tényező, melyek segítik az ingatlanpiacot a felfelé vezető

A Centrale többfunkciós épületkomplexum Budapest egyik kiemelt sport- és szórakoztató negyedében a Puskás Ferenc Stadion metrómegállójára épül, közvetlenül a stadion és a Papp László Sportaréna

Egészen szerencsésen alakul a 2024-es év a munkaszüneti napok szempontjából. Bár három ledolgozós szombattal is számolni kell az évben, sok hosszú hétvégének is örülhetünk: lesznek

A tudásvagyon ma már elsöprő többséggel, mintegy 87 %-kal határozza meg a cégek vagyoni értékét. A materiális javak elenyésző kisebbségbe kerültek. A tudás világszerte a

Milyen a jó társasjáték? Erre a kérdésre egészen biztosan más választ adna mindenki ma és adott volna 20-25 évvel ezelőtt. Más igényei voltak akkor egy

Fellendíthetik az ingatlanpiacot 2024-ben az elhalasztott építkezések és adásvételek, valamint a javuló gazdasági feltételek az építőipari szakértők és az ingatlanközvetítők szerint.

Forradalmi, környezetbarát startup és ökotudatos elektromos kerékpár flotta szolgáltató szerencsés találkozásának lehetünk most tanúi. A Greencent, hasonlóan a sportappokhoz azt méri, hogy egy út során

Az Emineo Magánkórház forradalmi újdonsággal rukkol elő: a piacon elsőként vezet be teljesen online, halasztott fizetési módot, amely műtéti beavatkozások esetén nyújt lehetőséget 3-6 részletben

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
A rugalmas munkavégzés és a munkahelyi élmény alakítja az irodapiacot

A rugalmas munkavégzés és a munkahelyi élmény alakítja az irodapiacot

More details
A reklámadó jövője továbbra is nyitott kérdés

A reklámadó jövője továbbra is nyitott kérdés

More details
Közösségi média, luxusmárkák és önkép

Közösségi média, luxusmárkák és önkép

More details
Egyre többen adják el saját adataikat az AI fejlesztéséhez!

Egyre többen adják el saját adataikat az AI fejlesztéséhez!

More details
Turizmus: nem csak visszatért, hanem átalakult

Turizmus: nem csak visszatért, hanem átalakult

More details
Erősíti vezetői csapatát a WING

Erősíti vezetői csapatát a WING

More details
Mitől lesz egy épület valóban fenntartható?

Mitől lesz egy épület valóban fenntartható?

More details
Új korszak a vállalati finanszírozásban

Új korszak a vállalati finanszírozásban

More details
Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője