2024. május 11., szombat - Ferenc

Hírfigyelő

Kiemelt befektetői érdeklődés és túljegyzés mellett, 37 millió euró értékben hajtott végre eredményes kötvénykibocsátást a WING. A 35 millió euró össznévérték mellett 3 éves futamidővel,

Leginkább a számítógépes vírusoktól és adataik illetéktelen kézbe való kerülésétől tart ez az 50 évnél idősebb korosztály, és 10 százalék körüli azok aránya, akik voltak

Magyarországon legalább 500 milliárd forint vagyon kell ahhoz, hogy valaki bekerüljön a leggazdagabb egy százalékba – derült ki a Blochamps Capital pénzügyi tanácsadó cég összeállításából.

A Beszerzési Menedzser Index (BMI) szezonálisan kiigazított márciusi értéke: 52,3. A korábbi március havi értékekkel összevetve az idei érték alacsonyabb, mint a hosszú távú e

Az elmúlt hónapokat 2023-hoz képest megnövekedett forgalom jellemezte a Velencei-tó környékének ingatlanpiacán is, melyet csak a jelentős túlárazottság fékez. Ezt próbálják kompenzálni a vevők az

Tizedik alkalommal tette közzé a Forbes a legbefolyásosabb magyar nők listáját. Az üzleti magazin idén is négy kategóriában rangsorolt: közélet, üzlet, média és kultúra, utóbbinak

A teljes körű fejlesztőként, illetve kivitelezőként fellépő Faedra Group, zöldmezős beruházás keretében valósította meg Budapest egyik legmodernebb és „legzöldebb” logisztikai fejlesztését, melynek eladása a mai

Új találkozási pont született a WING fejlesztésébe. Alig két év leforgása alatt vált Óbuda egyik legkedveltebb találkozási és kereskedelmi pontjává a WING fejlesztésében 2022 márciusában

Eltűntek a generált Google Cégprofil oldalak. Márciusban lépett érvénybe a Google legújabb változása, amely különösen a kisvállalkozások számára lehet fontos. A tech-óriás bejelentette, hogy

Az eseményen 22 ország szakácsai gyűltek össze egy "kulináris diplomácia" versenyre a Washington DC vonat-főpályaudvar területén a Union Station-benA több mint 170 nagykövetségnek helyet adó

Tipp

Olvasta?

Időrendben

« Május 2024 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

A lélektani határnak számító árszint felett alig van élet az ingatlanpiacon

A lélektani határnak számító árszint felett alig van élet az ingatlanpiacon

More details
Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Rozsdaövezeti besorolást kapott a LIVING Kassák Terrace és Park West 3 lakóingatlan-fejlesztése

Rozsdaövezeti besorolást kapott a LIVING Kassák Terrace és Park West 3 lakóingatlan-fejlesztése

More details
Jöhet a személyre szabott reklámoktól mentes ingyenes Facebook és Instagram?

Jöhet a személyre szabott reklámoktól mentes ingyenes Facebook és Instagram?

More details
Megalkották az első magyar AI alapú éttermi asszisztenst

Megalkották az első magyar AI alapú éttermi asszisztenst

More details
Az akadálymentesség elengedhetetlen szempont az épületek tervezése során

Az akadálymentesség elengedhetetlen szempont az épületek tervezése során

More details
BIEF - Ipari ingatlanpiaci jelentés Q1 2024

BIEF - Ipari ingatlanpiaci jelentés Q1 2024

More details
Közösségi finanszírozás – elhaló lehetőség vagy a forrásbevonás jövője?

Közösségi finanszírozás – elhaló lehetőség vagy a forrásbevonás jövője?

More details
Kiderült, hogy állnak a magyarok a robotokhoz

Kiderült, hogy állnak a magyarok a robotokhoz

More details
Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője