2026. március 16., hétfő - Henrietta

Hírek

Megduplázza kapacitását Magyarország első biológiailag lebomló térkitöltő hab gyártója

2022-11-02 631

A környezettudatosság jegyében kétszeresére növeli kapacitását novemberben a GreenFill biológiailag lebomló térkitöltő hab gyártója. A 31 éve működő AMCO Csomagolástechnikai és Konzultációs Kft. Magyarországon egyedüliként állít elő megújuló technológiával a dobozokban lévő légüres tér kitöltésére szolgáló anyagot, amely amellett, hogy rendkívül könnyű, nem befolyásolja jelentősen a csomag súlyát. Magyar Kálmán, a cég ügyvezetője közölte, a kukoricakeményítőből készülő térkitöltő hab már több színváltozatban is elérhető, így a márkák brandépítésre is hatékonyan használhatják.

Világszerte egyre több kis- és nagyvállalkozás ismeri fel, hogy apró döntések sorozatával sokat tehet a klímaváltozás elleni küzdelemért. A környezetbarát megoldásokra a csomagolástechnika területén is egyre nagyobb figyelem irányul, hiszen a mostanáig széles körben használt, kőolaj származék polisztirol térkitöltő anyagoknak súlyos természetkárosító hatásuk van, tekintve, hogy csak beolvasztással, nagyon nehezen lehet újrahasznosítani azokat.

Erre a problémára nyújt tökéletes alternatívát az AMCO Csomagolástechnikai és Konzultációs Kft., amely 2017 óta gyárt Magyarországon egyedüliként megújuló technológiával térkitöltő anyagot. A GreenFillt kukoricakeményítőből, a nyersanyag extrudálásával állítják elő, szintetikus összetevőt egyáltalán nem tartalmaz, így azon túl, hogy annak semmilyen negatív környezeti hatása nincsen, a vásárlók és a csomagolást végző munkatársak egészségére sem jelent közvetlen veszélyt.

A cég a termék iránti dinamikusan növekvő kereslet és a környezetvédelem melletti elköteleződés együttes hatására döntött úgy, hogy novemberre megduplázza gyártókapacitását a Bács-Kiskun megyei telephelyén. A fejlesztésnek köszönhetően immár nagyjából 100 000 liter lesz naponta.

Magyar Kálmán, a 31 éve működő vállalat ügyvezetője arról beszélt, a környezettudatos csomagolóanyagok használata mellett fontos számukra, hogy a dobozokban lévő üres teret olyan anyaggal töltsék ki, ami megvédi a terméket a különféle sérülésektől.

„A térkitöltők nagy része a szemétben végzi, ezért fontos hogy olyan anyagot használjunk, ami biológiailag lebontható. A GreenFill feloldható vízben, valamint komposztálható is, így a használatával hulladék nem keletkezik. A termék előnye a környezettudatosság mellett a hatékonyság, hiszen rendkívül könnyű, nem befolyásolja jelentősen a csomag súlyát, formájának köszönhetően pedig tökéletesen körülveszi a termékeket. Szinte minden termékhez hatékonyan használható, miközben kiváló ütésvédelmet garantál a becsomagolt árunak és nem elektro-statikus” – mutatott rá.

Kérdésre válaszolva közölte, a szemcseforma és -méretnek köszönhetően a GreenFill jól körülöleli a terméket, így szállítás közben nem sérül meg. A biotérkitöltő hab tartását, összenyomhatóságát ráadásul nem egyenként kell vizsgálni, hanem összességében kell nézni.

Az ügyvezető jelezte azt is, legújabb innovációjuknak hála már nem csak fehérben és zöldben vásárolható meg a kukoricakeményítőből készült térkitöltő anyag, hanem számos más színben egyaránt. Mint fogalmazott, a cégek ezzel látványosan személyre szabhatják a csomagok belsejét is, ami amellett, hogy esztétikailag is jól mutat, kiválóan alkalmazható brandépítésre is.

A 31 év alatt több mint 16 ezer ügyfelet kiszolgáló AMCO Csomagolástechnikai és Konzultációs Kft. által előállított térkitöltő gyártása ma már nem csak Magyarország határain belül történik, hanem Erdély és a Vajdaság területeire is kiterjed.

I Forrás: Üzleti Hírszerzés

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 


 

 


 

Tipp

Időrendben

« Március 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31          

Tartalom galéria

A fenntarthatósági, egészségügyi és akadálymentességi tanúsítványok iránti kereslet élénk maradt az ingatlanpiacon

A fenntarthatósági, egészségügyi és akadálymentességi tanúsítványok iránti kereslet élénk maradt az ingatlanpiacon

More details
Hamarosan az összes magyar Pizza Hut étterem átalakul

Hamarosan az összes magyar Pizza Hut étterem átalakul

More details
Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Így még nem láttad a főváros múltját: új filmalbum mutatja be a régi Budapestet

Így még nem láttad a főváros múltját: új filmalbum mutatja be a régi Budapestet

More details
Elbutulunk, ha nem pihenünk eleget?

Elbutulunk, ha nem pihenünk eleget?

More details
A bértranszparencia egy kultúraváltási sokk, amire a cégek többsége nem áll készen

A bértranszparencia egy kultúraváltási sokk, amire a cégek többsége nem áll készen

More details
A Promenade Gardens ingatlankezelői megbízását a Colliers nyerte el

A Promenade Gardens ingatlankezelői megbízását a Colliers nyerte el

More details
Az AI felforgatta a kkv-marketinget, de a vevők nem tapsolnak

Az AI felforgatta a kkv-marketinget, de a vevők nem tapsolnak

More details
Első alkalommal ítélték oda a Magyar Innovátor védjegyet

Első alkalommal ítélték oda a Magyar Innovátor védjegyet

More details
Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője