2026. június 13., szombat - Antal, Anett

Az Európai Készházgyártók Szövetsége (EFV Europäischer Fertigbauverband) rendkívüli online értekezletet tartott a kialakult drasztikus áremelkedés és áruhiány miatt bekövetkezett válságos helyzet miatt.

Az egyetlen dolog, ami állandó, az a változás. Mégis félünk és tartunk tőle. Félünk, hogy a komfortzónánkból ki kell lépnünk. Tartunk attól, hogy egy megváltozott helyzetben, például új feladatkörben, új körülmények között, új környezetben képesek vagyunk-e megállni a helyünket. Proaktívan, reaktívan vagy preaktívan kezeljük a változást? Szeretjük, ha gyorsan mennek végbe a folyamatok, vagy inkább a lassú átalakulási stratégia hívei vagyunk?

Világviszonylatban is egyedülálló az a magyar fejlesztésű applikáció, amelyet két pénzügyi szakember apuka alkotott meg, hogy segítsenek vele megalapozni a gyerekek pénzhez való viszonyát.

Az Érték és Minőség Nagydíj Pályázat kitüntetéseit a Gazdaság Ünnepén, az Országház Felsőházi termében, szeptember 9-én adják át ünnepélyes keretek között. A 2020-as évhez képest a benyújtott pályázatok száma közel 30 százalékkal emelkedett, de ez még mindig elmarad a koronavírus-helyzet előtti év adataitól.

Időben készüljünk fel az újratervezésre! A felhasználók követése rendkívül megnehezült. Kinccsé vált a jó adat. A social media még mindig a legjobb értékesítési, brandépítési felület. De egyre kevesebb konverzióért egyre többet kell fizetni.

Nem torpant meg a járvány hatására Dunakeszi ingatlanpiaca, ahogy az jellemző volt egyes budapesti kerületekben. A növekedés gyakorlatilag töretlen, és nem valószínű, hogy ez változni fog a jövőben. A szakértő elárulta ennek okát is.

Kivel ne történt volna még meg, hogy sok órán át magolt, később mégsem tudott akár egy gondolatot is felidézni az olvasottakból? A szakember szerint jóval hatékonyabbak is lehetnénk, ha a jobb agyféltekét is „bekapcsolnánk” a tanulás során. Weitz Teréz 20 éve kutatja, hogyan működik az agyunk tanulás közben.

Elsősorban a felújítások pörgetik az építőanyag-kereskedések forgalmát, az állami támogatások hatására minden korábbinál nagyobb mértékben bővült a tetőfedéshez szükséges anyagok iránti kereslet – számolt be róla a Világgazdaság.

A GKI és a Masterplast közös júliusi felmérésének tárgya, hogy merre mozdul el a magyar lakásfelújítási kedv. A közlemény az előző évekkel összevetve is jelentős elmozdulást prognosztizál, és bár az építőanyag-drágulás okoz zavarokat, a tendencia így is világosan látható.

Ötödik alkalommal küzdenek meg a magyarországi webáruházak Az Év Webshopja címért. A verseny résztvevőit kizárólag szakmai szempontok alapján értékeli a zsűri, így nemcsak a nagy múlttal rendelkező, „óriás” webáruházak, hanem az újonnan piacra lépő, „kisebb” oldalak is jó eséllyel pályázhatnak a 2021-es Az Év Webshopja címre.

Tipp

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Elérte legmagasabb pontját a XIII. kerületi Le Jardin második üteme

Elérte legmagasabb pontját a XIII. kerületi Le Jardin második üteme

More details
Több mint 400 négyzetméteren bővült a Millennium Gardens szolgáltatási kínálata

Több mint 400 négyzetméteren bővült a Millennium Gardens szolgáltatási kínálata

More details
Villámtempóban terjed a BNPL, két év alatt ötszörösére nőtt a magyar piac

Villámtempóban terjed a BNPL, két év alatt ötszörösére nőtt a magyar piac

More details
Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Balatonra költözik fagyijával az év cukrásza

Balatonra költözik fagyijával az év cukrásza

More details
Shadow IT, zsarolóvírus, megfelelési kockázat: mit jelent a kiberbiztonság az ingatlanpiacon?

Shadow IT, zsarolóvírus, megfelelési kockázat: mit jelent a kiberbiztonság az ingatlanpiacon?

More details
A Colliers új tulajdonosi partnerekkel erősíti vezetését Magyarországon

A Colliers új tulajdonosi partnerekkel erősíti vezetését Magyarországon

More details
Közép- és Kelet-Európa (CEE) ingatlanpiaca ellenállónak bizonyult

Közép- és Kelet-Európa (CEE) ingatlanpiaca ellenállónak bizonyult

More details
Magyarország visszatér a befektetői térképre?

Magyarország visszatér a befektetői térképre?

More details
Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője