2026. május 3., vasárnap - Tímea

Hírfigyelő

Immáron negyedik alkalommal ítélték oda az „Év innovátora” címet, az infokommunikációs szakma egyik legtekintélyesebb hazai elismerését. A HTE Fekete László-díj idei nyertese Kántor András Ferenc,

Egy húsz éves múltra visszatekintő építőipari cég a szakmai tapasztalai alapján olyan megoldást keresett tárolóhelységek tekintetében, amire addig még nem létezett termék vagy technológia: olyan

Jelentős iparági fejlemény történt, a magyar tulajdonú Rackhost Zrt. sikeresen felvásárolta a Deninet Kft. hoszting és adatközpont szolgáltatási üzletágát, ezzel több külföldi nagyvállalatot is maga

Az elmúlt év, sőt évek a befektetők ingatlanpiacról történő elszivárgását mutatták. Nem tettek jót a jelenlétüknek a túl magasra kúszó árak, és a rendkívül vonzóvá

Naponta születnek új találmányok és technológiák, amelyek a 21. század kihívásaira keresik a megoldást és villámgyorsan beépülnek a kiemelt egyetemek oktatásába. 2024-ben második fizikus-mérnök évfolyamát

Az Európa-szerte legmodernebb raktárak létesítéséről ismert, belga-magyar tulajdonosi háttérrel rendelkező WLP (Weerts Logistics Park) és RaktárAD 2023-ban Vecsésen indította el harmadik magyarországi beruházását. A cégcsoport

Ami a pandémia előtt elképzelhetetlen volt, az mára valósággá vált. Hiába próbálják a munkáltatók alkalmazottaikat visszaterelni az irodába, a CBRE felmérése alapján az ezer főnél

Alig vagyunk túl az EPR rendszer első adatszolgáltatásán, de már is itt van a következő szabályozás: a kötelező visszaváltási rendszer, másnéven DRS rendszer. Az egész

Az elmúlt években egymást érik az olyan globális krízisek, amelyek nagymértékben befolyásolták a vállalkozások működését. Kétségkívül akadtak nyertesei ezeknek a folyamatoknak, de a legtöbben kénytelenek

A gazdasági nehézségekre hatékonyságnöveléssel, innovatív megoldásokkal reagáltak a digitális tartalomkészítők, és 2023-ban folytatódott a hazai e-kereskedelmi piac konszolidációja – derül ki a Marketing&Média kommunikációs szaklap

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
A rugalmas munkavégzés és a munkahelyi élmény alakítja az irodapiacot

A rugalmas munkavégzés és a munkahelyi élmény alakítja az irodapiacot

More details
A reklámadó jövője továbbra is nyitott kérdés

A reklámadó jövője továbbra is nyitott kérdés

More details
Közösségi média, luxusmárkák és önkép

Közösségi média, luxusmárkák és önkép

More details
Egyre többen adják el saját adataikat az AI fejlesztéséhez!

Egyre többen adják el saját adataikat az AI fejlesztéséhez!

More details
Turizmus: nem csak visszatért, hanem átalakult

Turizmus: nem csak visszatért, hanem átalakult

More details
Erősíti vezetői csapatát a WING

Erősíti vezetői csapatát a WING

More details
Mitől lesz egy épület valóban fenntartható?

Mitől lesz egy épület valóban fenntartható?

More details
Új korszak a vállalati finanszírozásban

Új korszak a vállalati finanszírozásban

More details
Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője