2024. március 29., péntek - Auguszta

Archívum

vedohalo cikk1Aki tavaly októberben elutazott az A+A szakvásárra Düsseldorfba, egy növekvőben lévő iparág,  a munkahelyi biztonság és egészségvédelem világának fejlődését követhette nyomon. Mindenekelőtt az egyéni védőfelszerelések piaca bővül lendületesen: volumenét jelenleg mintegy 18 milliárd euróra becsülik.

vedohalo logoA 2018 április 19-től 22-ig megrendezésre kerülő 4 napos rendezvény célja, hogy új megközelítéssel gyűjtse össze egy időben és helyen a vállalkozások és a nagyközönség számára a munkahelyi és otthoni biztonságunk, egészségünk, valamint környezetünk megóvásának témáit, eszközeit, módszereit és szolgáltatásait.

skanska colliers 170A Mill Park a Skanska legújabb budapesti irodaház fejlesztési projektje, mely két épületből áll. A Mill Park „A” és „B” épülete 7 szinten összesen 36.000 m2 bruttó bérbeadható területtel és 538 parkolóval rendelkezik majd. A „B” épület 2018 második negyedévében, míg az „A” épület 2018 harmadik negyedévében kerül átadásra.

ibisferihegyJanuár elején megnyitotta kapuit hazánk első, közvetlen terminál összeköttetéssel rendelkező repülőtéri szállodája, az ibis Styles Budapest Airport Hotel, amely a WING fejlesztésében valósult meg.A 145 szobával rendelkező szálloda létrejötte a turisztikai szakma által régóta várt fontos mérföldkő a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér és a hazai turizmus életében.

dnagylaszloA háztartási gépek és elektronikai cikkek szezonja javában zajlik. A karácsonyi forgatagot szemlélve felmerül a gondolat, vajon milyen szempontokat érdemes szem előtt tartanunk, ha mosógép, hűtő, tévé vagy más műszaki cikk vásárlására adnánk a fejünket az ünnepek előtt. Cikkünkben D. Nagy László mérnök-közgazdászt, a Depostore műszaki áruház tulajdonosát kérdeztük, hogyan vásároljunk jó ár-érték arányú műszaki termékeket.

ProWein17 MK7472Önálló bemutatkozási lehetőséget kapnak a következő ProWein szakvásáron a kézműves szeszes italok, sörök és ciderek? A kézműves készítésű szeszes italok, a kézműves sörök és a kézműves almabor felkapott kínálatát 2018. március 18-a és 20-a között, a következő ProWein szakvásáron kiemelten rivaldafénybe állítják.

ProWein2018. március 18-a és 20-a között várja ismét a látogatókat a ProWein. A borok és szeszes italok szakvására a világ minden tájáról érkező több mint 6.600 kiállítója már ma lefoglalta a kiállítás teljes területét. A világ valamennyi jelentős termővidéke bemutatkozik a szakvásáron, hogy átfogó képet nyújtson a borok világpiaci kínálatáról.

 


 


 

 


 

Tipp

Időrendben

« Március 2024 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Akár 20-25 százalékos alkukkal is lehet most találkozni az ingatlanpiacon

Akár 20-25 százalékos alkukkal is lehet most találkozni az ingatlanpiacon

More details
Karikó Katalin és Ráskó Eszter a legbefolyásosabb magyar nők között!

Karikó Katalin és Ráskó Eszter a legbefolyásosabb magyar nők között!

More details
A Faedra Group sikeresen értékesítette Budapest egyik legújabb és legzöldebb logisztikai ingatlanát

A Faedra Group sikeresen értékesítette Budapest egyik legújabb és legzöldebb logisztikai ingatlanát

More details
Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Két éves Óbuda első számú bevásárlóközpontja, a GOBUDA Mall

Két éves Óbuda első számú bevásárlóközpontja, a GOBUDA Mall

More details
Váratlant lépett a Google: erre nagyon figyelj szolgáltatóként!

Váratlant lépett a Google: erre nagyon figyelj szolgáltatóként!

More details
Új zenei fesztivált jelentettek be: jön a Mizújs babám?

Új zenei fesztivált jelentettek be: jön a Mizújs babám?

More details
Lassan visszatérnek az ingatlanpiacra a hitelre vásárlók

Lassan visszatérnek az ingatlanpiacra a hitelre vásárlók

More details
Téglából épült kertes ház a magyarok álma

Téglából épült kertes ház a magyarok álma

More details
Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője