2026. március 20., péntek - Klaudia

Hírek

A konyhabútor otthonunk éke, egy olyan bútordarab, ami jó esetben több évtizedig része az életünknek. Ezért nagyon fontos, hogy amikor arról kell döntenünk, miképpen rendezzük be a konyhánkat, a megvalósítást…
A második negyedévben tapasztalt aktivitásnövekedés a harmadik negyedévben is folytatódott, és a főbb piacokon a beruházási volumenek további élénkülése várható.
A jövő befektetési lehetőségei, a kriptovaluták még mindig gyerekcipőben járnak, annak ellenére, hogy legismertebb változatuk, a bitcoin tizenhárom évvel ezelőtt jelent meg, és sikere azóta az egekben szárnyal. Nemzetközi szinten…
Annak ellenére, hogy milyen fontos szerepet töltenek be egy cég működésében az adatok, nagyon kevés figyelmet fordítanak azok megóvására. Akár egy hirtelen eszközmeghibásodás, vírus vagy véletlen adattörlés által megsemmisülhetnek az…
Október végén sajtóközleményt adott ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), mely szerint gyorsított ágazati vizsgálatot indított a fa építőanyagok hazai piacán. A vizsgálat célja a közlemény szerint, hogy feltárhassa a faanyagok…
A múlt hét csütörtökön megrendezett BÉT50 konferencián mutatott be 50 újabb hazai sikersztorit a kkv-szektorból a Budapesti Értéktőzsde. A legfrissebb kiadványban szerepel a 190 éves múltjával a második legrégebbi, folyamatosan…
A vásárlókért és egymásért kerül megrendezésre az európai kereskedelem napja. Soha nem látott mértékben drágultak idén az építőanyagok, azonban azoknak is létezik megoldás, akik kifutnának a költségvetésükből: felkészült szakemberek segíthetnek…

 


 


 

 


 

Tipp

Időrendben

« Március 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31          

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Ben Affleck titokban épített egy AI cége

Ben Affleck titokban épített egy AI cége

More details
Megkezdődött a Greenway Apartments értékesítése: 299 új otthon a legújabb fejlesztés első ütemében

Megkezdődött a Greenway Apartments értékesítése: 299 új otthon a legújabb fejlesztés első ütemében

More details
A fenntarthatósági, egészségügyi és akadálymentességi tanúsítványok iránti kereslet élénk maradt az ingatlanpiacon

A fenntarthatósági, egészségügyi és akadálymentességi tanúsítványok iránti kereslet élénk maradt az ingatlanpiacon

More details
Hamarosan az összes magyar Pizza Hut étterem átalakul

Hamarosan az összes magyar Pizza Hut étterem átalakul

More details
Így még nem láttad a főváros múltját: új filmalbum mutatja be a régi Budapestet

Így még nem láttad a főváros múltját: új filmalbum mutatja be a régi Budapestet

More details
Elbutulunk, ha nem pihenünk eleget?

Elbutulunk, ha nem pihenünk eleget?

More details
A bértranszparencia egy kultúraváltási sokk, amire a cégek többsége nem áll készen

A bértranszparencia egy kultúraváltási sokk, amire a cégek többsége nem áll készen

More details
A Promenade Gardens ingatlankezelői megbízását a Colliers nyerte el

A Promenade Gardens ingatlankezelői megbízását a Colliers nyerte el

More details
Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője