2026. március 20., péntek - Klaudia

Hírek

Az ESG-vel kapcsolatos kérdéseknek szentelte a CBRE legutóbbi szakmai konferenciáját. Ahogy a témaindító előadásokon is elhangzott, az üzleti életben a fenntarthatóság túlmutat az önkéntes kezdeményezéseken, és már nem megkerülhető. A…
Aki még soha nem pereskedett, az talán magától értetődőnek veszi, hogy a pernyertes fél perköltségeit a pervesztes fizeti. Egy per lezárása után a pernyertes mégis könnyen azzal szembesülhet, hogy a…
A fejvadászcégek között a HumanField Vezető- és Specialistakiválasztó Kft. lett az első a Budapest Business Journal (BBJ) – Book of Lists friss rangsorában. Idén először került magyar cég a lista…
Az építőanyagárak folyamatos emelkedése az újépítésű lakóingatlanok piacán is éreztette hatását: a kivitelezők ugyanis lekövették az áremelkedést. Ennek hatására azonban olyan árak kezdtek idén kialakulni a piacon, mely miatt megtört…
A Petőfi 200 Emlékévhez kapcsolódóan gasztronómiai kuriózumok születtek az elmúlt hónapokban Bács-Kiskun vármegyében. Mivel a történelmi szaklapokban egyértelmű utalás van arra, hogy a márciusi ifjak, köztük Petőfi Sándor a forradalom…
A Fiatal Vállalkozók Hete keretén belül adták át 14. alkalommal Az Év Fiatal Vállalkozója díjat. Ezzel az elismeréssel a Fiatal Vállalkozók Országos Szövetsége minden évben azt a 18-40 év közötti…
Olyan időket élünk, amikor a vállalkozások működésének egyik legfontosabb alapja a rugalmas alkalmazkodás. Mégpedig akár egyik napról a másikra. Nem kivétel ez alól a fényezési szektor sem, ahol az újabb…

 


 


 

 


 

Tipp

Időrendben

« Március 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31          

Tartalom galéria

Ben Affleck titokban épített egy AI cége

Ben Affleck titokban épített egy AI cége

More details
Megkezdődött a Greenway Apartments értékesítése: 299 új otthon a legújabb fejlesztés első ütemében

Megkezdődött a Greenway Apartments értékesítése: 299 új otthon a legújabb fejlesztés első ütemében

More details
A fenntarthatósági, egészségügyi és akadálymentességi tanúsítványok iránti kereslet élénk maradt az ingatlanpiacon

A fenntarthatósági, egészségügyi és akadálymentességi tanúsítványok iránti kereslet élénk maradt az ingatlanpiacon

More details
Hamarosan az összes magyar Pizza Hut étterem átalakul

Hamarosan az összes magyar Pizza Hut étterem átalakul

More details
Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Így még nem láttad a főváros múltját: új filmalbum mutatja be a régi Budapestet

Így még nem láttad a főváros múltját: új filmalbum mutatja be a régi Budapestet

More details
Elbutulunk, ha nem pihenünk eleget?

Elbutulunk, ha nem pihenünk eleget?

More details
A bértranszparencia egy kultúraváltási sokk, amire a cégek többsége nem áll készen

A bértranszparencia egy kultúraváltási sokk, amire a cégek többsége nem áll készen

More details
A Promenade Gardens ingatlankezelői megbízását a Colliers nyerte el

A Promenade Gardens ingatlankezelői megbízását a Colliers nyerte el

More details
Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője