2026. március 19., csütörtök - József

Hírek

Már óvodáskorban fontos elkezdeni gyermekünk mozgáskultúrájának fejlesztését – árulta el a szakember. Ekkor még inkább a szülő választ sportágat, míg később, akár már alsó tagozattól a kicsik maguk is beleszólhatnak…
A Colliers International magyarországi irodája örömmel jelenti be Ecsődi Miklós 2020 szeptembertől történő kinevezését a cég Occupier Services üzletágának igazgatói pozíciójára.
A befektetési volumen 2020 első félévében elérte a 6,26 milliárd EUR-t, Csehország és Lengyelország ebből összesen 78%-os részt adott ki. A kiemelkedő első féléves aktivitás főként két nagyobb, összesen 2,2…
Csütörtök este nyilvánosak lesznek az egyetemi ponthatárok, a felsőoktatásba felvételizők idén is a megszokott elektronikus csatornákon értesülhetnek eredményeikről, de a koronavírus-járvány miatt a Pont Ott Parti 2020-ban elmarad.
Azt eddig is sejthettük, hogy a járványidőszak sokak megélhetését megnehezítette, esetleg teljesen el is lehetetlenítette. Az mégis meglepetésként érinthet bennünket, hogy még a negyvenesek közt is rengetegen döntöttek a szakmaváltás…
A zöld épület minősítő rendszerek folyamatos fejlesztés alatt állnak, időről időre újabb verziót adnak ki belőlük. A változások reagálnak a technológiai fejlődésre, az alkalmazó szakemberek visszajelzéseire, új témákat emelnek be…
A várva várt nyár szeszélyes, hol meleg, hol hideg időjárással váltakozik. A meleg és hideg, hűvös levegő elleni védekezés hatékonysága azonban nagyban múlik az ajtón és ablakon, vagyis a nyílászárók…

 


 


 

 


 

Tipp

Időrendben

« Március 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31          

Tartalom galéria

Ben Affleck titokban épített egy AI cége

Ben Affleck titokban épített egy AI cége

More details
Megkezdődött a Greenway Apartments értékesítése: 299 új otthon a legújabb fejlesztés első ütemében

Megkezdődött a Greenway Apartments értékesítése: 299 új otthon a legújabb fejlesztés első ütemében

More details
A fenntarthatósági, egészségügyi és akadálymentességi tanúsítványok iránti kereslet élénk maradt az ingatlanpiacon

A fenntarthatósági, egészségügyi és akadálymentességi tanúsítványok iránti kereslet élénk maradt az ingatlanpiacon

More details
Hamarosan az összes magyar Pizza Hut étterem átalakul

Hamarosan az összes magyar Pizza Hut étterem átalakul

More details
Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Így még nem láttad a főváros múltját: új filmalbum mutatja be a régi Budapestet

Így még nem láttad a főváros múltját: új filmalbum mutatja be a régi Budapestet

More details
Elbutulunk, ha nem pihenünk eleget?

Elbutulunk, ha nem pihenünk eleget?

More details
A bértranszparencia egy kultúraváltási sokk, amire a cégek többsége nem áll készen

A bértranszparencia egy kultúraváltási sokk, amire a cégek többsége nem áll készen

More details
A Promenade Gardens ingatlankezelői megbízását a Colliers nyerte el

A Promenade Gardens ingatlankezelői megbízását a Colliers nyerte el

More details
Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője