2026. március 17., kedd - Gertrúd

Archívum

Velük lehet majd találkozni a debreceni stadionkoncerteken

2020-08-19 1051

Rúzsa Magdolna, a Bagossy Brothers Company, valamint Majka és Curtis is fellép a debreceni stadionkoncerteken augusztus 19. és 22. között a Nagyerdei Stadionban.

A járványhelyzet miatt hagyományos módon nem tudják megrendezni a Campus Fesztivált, helyette egy több hétvégés rendezvénysorozatot terveztek, de a kormány rendelkezései miatt ez szintén meghiúsult. Ekkor döntöttek úgy, hogy a hatályos szabályoknak megfelelő koncertsorozatot szerveznek – mondta az InfoRádiónak Süli András, a debreceni Campus Fesztivál programigazgatója.

A fő attrakció a stadionkoncert-sorozat lesz, amely augusztus 19. és 22. között négy nagyszabású koncertet jelent, amelyet a nézők csak ülőhelyekről követhetnek. A négy estén nyolc koncert lesz. Az első napon Majka és a Follow the Flow lesz a vendég, 20-án Rúzsa Magdolna és Horváth Tamás lép színpadra, 21-én a Kowalsky meg a Vega és Szabó Balázs Bandája, míg szombaton a sorozatot a Punnany Massif és a Bagossy Brothers Company koncertje zárja.

A biztonsági rendszabályokról a programigazgató elmondta, hogy a stadionban ugyanúgy járnak el, mint egy színházi előadás vagy egy futballmérkőzés esetében, mindenkinek meghatározott ülőhelyre szól a jegye, így utólag, fertőzésveszély esetén visszakövethető, hogy kik tartózkodtak egy-egy szektorban. Kézfertőtlenítők állnak rendelkezésre, és a közös terekben minden résztvevőnek felhívják a figyelmét a távolságtartásra, sőt a maszk viselését is ajánlják.

Süli András elmondta, szerveznek egy másik koncertsorozat a Víztorony kertjében, ahol kisebb fellépések lesznek, és így a 500 fős rendezvénykorlátozást be tudják tartani.

A szervezők azt tapasztalták, hogy az elején nem indult meg a jegyvásárlás, csak az érdeklődés volt nagy, de mivel sokan maradtak az idén koncertélmény nélkül, ezért a napokban már azt tapasztalják, hogy felgyorsult a jegyek vásárlása is. A Nagyerdei Stadion tribünjein van hely bőségesen, minden nap több ezer embert várnak a lelátókra.

(Forrás: infostart.hu)

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 


 

 


 

Tipp

Időrendben

« Március 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31          

Tartalom galéria

A fenntarthatósági, egészségügyi és akadálymentességi tanúsítványok iránti kereslet élénk maradt az ingatlanpiacon

A fenntarthatósági, egészségügyi és akadálymentességi tanúsítványok iránti kereslet élénk maradt az ingatlanpiacon

More details
Hamarosan az összes magyar Pizza Hut étterem átalakul

Hamarosan az összes magyar Pizza Hut étterem átalakul

More details
Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Így még nem láttad a főváros múltját: új filmalbum mutatja be a régi Budapestet

Így még nem láttad a főváros múltját: új filmalbum mutatja be a régi Budapestet

More details
Elbutulunk, ha nem pihenünk eleget?

Elbutulunk, ha nem pihenünk eleget?

More details
A bértranszparencia egy kultúraváltási sokk, amire a cégek többsége nem áll készen

A bértranszparencia egy kultúraváltási sokk, amire a cégek többsége nem áll készen

More details
A Promenade Gardens ingatlankezelői megbízását a Colliers nyerte el

A Promenade Gardens ingatlankezelői megbízását a Colliers nyerte el

More details
Az AI felforgatta a kkv-marketinget, de a vevők nem tapsolnak

Az AI felforgatta a kkv-marketinget, de a vevők nem tapsolnak

More details
Első alkalommal ítélték oda a Magyar Innovátor védjegyet

Első alkalommal ítélték oda a Magyar Innovátor védjegyet

More details
Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője