2025. október 3., péntek - Helga

Archívum

Átadták a Fűfa tankertet a Füvészkertben

2017-05-10 1183

fufa tankert Az ELTE Füvészkertben 2017. május 2-án 10.00 órakor a Józsefvárosi Önkormányzat támogatásával 500 négyzetméteres területen nyílt meg a FűFa  Tankert. Az új tanodát azzal a céllal adják át a jövő generációinak, hogy óvodások és kisiskolások kaphassanak itt élményközpontú zöldtudatos képzést.

A 2017. május 2-i ünnepélyes megnyitó napján a kerület vezetői mellett a környező óvodákból is érkeztek csoportok, akik kipróbálták, milyen is egy foglalkozás az új tankertben és megnézhették a mYnest oktatóeszközt is, amely alkalmas a madarak megfigyelésére, azonosítására és fotózására.

Az ünnepélyes szalagátvágás résztvevői: Dr. Orlóci László, az ELTE Füvészkert igazgatója, Sántha Péterné, a Józsefvárosi Önkormányzat alpolgármestere, Bálint György (Bálint gazda) és Böröcz Lívia, a Herman Ottó Intézet osztályvezetője

Az új fejlesztések elsősorban a gyerekek élménycentrikus oktatását és szemléletformálását szolgálják. A tankert vizuális kialakításában a MOME hallgatói egy workshop keretében rengeteg hasznos és izgalmas ötlettel segítették a megvalósulást.

Dr. Orlóci László, az ELTE Füvészkert igazgatója elmondta, hogy a városi zöldfelületek témája június közepéig hangsúlyosan szerepel az összes kerületi óvoda programjában, a nyári szünet után pedig a program újraindul majd az iskolák bevonásával is.

„Természetesen örülnénk egy olyan szponzornak, aki tudna segíteni a gyermekek hosszú távú szállításának a megszervezésében, különösen, ha az az elektromos mobilitás jegyében valósulna meg. Célunk továbbá, hogy a tanodát be lehessen tagolni az ELTE képzési programjába, hiszen az ELTE-n belül van pedagógusképzés, óvónő-, tanító-, szaktanár-, gyógypedagógus képzés, amelynek szerves részét képezheti a fitopedagógia” – hívja fel a figyelmet a Füvészkert igazgatója.

A tanoda létrejöttét és a működését ebben a tanévben még a Józsefvárosi Önkormányzat szponzorálja, de ősztől piaci alapon szeretnék már a programot működtetni, amely megrendelhető lenne iskolai csoportok, osztályok számára.

fufa megnyito2


A Földművelési Minisztériumnak van már meghirdetett programja, amely az Iskolakertekről szól, és támogatja regionális képző központok kialakítását is.

„Az ELTE előnye, hogy országos pedagógiai közintézmény, amely ezt a témát magáénak érzi, az egyik egysége a Füvészkert helyet ad az oktatási tevékenységnek, ezért nagyon örülnénk, ha regionális képző központként hivatalosan is be lennénk tagolva a rendszerbe” – hangsúlyozta Orlóci László, aki azt is hozzátette, hosszú távon sok terv van még az ELTE Füvészkert tarsolyában, hiszen eddig csak a gyerekek szocializációjáról esett szó, de a hely alkalmas lehet arra is, hogy a városi kertészkedésnek tanuló bázisa legyen, ahol a városi kertészettel és városi mezőgazdasággal foglalkozó embereknek nyújthatnának tanácsadást, alapképzést.

A projekt a nemzeti biodiverzitási stratégiába is beleillik, hiszen a biológiai sokféleség megőrzésének egyik kulcskérdése, hogy sikerül-e megteremteni annak társadalmi elfogadottságát. Ennek értelmében a cél az, hogy a társadalom tagjai értékként tekintsenek a biológiai sokféleségre, illetve felismerjék és elfogadják, hogy csökkenése olyan életminőség-romlást is okoz, amely nem küszöbölhető ki technológiai eszközökkel. Ezért szükség van a széles körű szemléletformálásra. Az oktatási intézmények, a nemzeti park igazgatóságok, a közgyűjtemények, a botanikus kertek és állatkertek, valamint a természetvédelmi civil szervezetek szerepe kiemelkedő a feladat végrehajtásában.

fufa megnyito3


A Füvészkert a programot a főváros egyik legurbanizáltabb területén valósítja meg, ahol azonban már van két városi kertészettel foglalkozó közösség is. A Füvészkert egy további fontos programban is részt vesz, amely a körülötte levő közterületek zöldítésére vonatkozik. A józsefvárosi közgyűlés elfogadta azt az új, önfenntartó megoldásokat tartalmazó zöldstratégiát, amelyekbe a lakókat, társasházakat is be lehet integrálni. Élő és kinetikus dolgokat is szeretnének beilleszteni a környezetbe (például az utcai fák mellett a kinetikus eszközök vizet gyűjtenének vagy áramot termelnének, illetve az utcaképet javítanák, világítanának, és nem utolsó sorban elhárítanák a kutyapiszok okozta szennyeződéseket).

(Forrás: Esemény Menedzser)

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 


 

 


 

Tipp

Olvasta?

Időrendben

« Október 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Luxusmárkák Oroszországban: szankciók ide vagy oda, marad a csillogás

Luxusmárkák Oroszországban: szankciók ide vagy oda, marad a csillogás

More details
Moore Hotels Quarterly: világszerte több mint kétezer új nemzetközi márkás szálloda nyílt meg egyetlen év alatt

Moore Hotels Quarterly: világszerte több mint kétezer új nemzetközi márkás szálloda nyílt meg egyetlen év alatt

More details
Mesterséges intelligencia bevezetés a kkv-knál - mit mond a McKinsey?

Mesterséges intelligencia bevezetés a kkv-knál - mit mond a McKinsey?

More details
Az ibis & TRIBE Budapest Stadium Hotel a világ legfenntarthatóbb szállodái között

Az ibis & TRIBE Budapest Stadium Hotel a világ legfenntarthatóbb szállodái között

More details
Kutatás: a többség még nem kér az e-autózásból

Kutatás: a többség még nem kér az e-autózásból

More details
Brain Bar 2025: a jövő üzleti és társadalmi dilemmái Budapesten

Brain Bar 2025: a jövő üzleti és társadalmi dilemmái Budapesten

More details
AI a HR-ben: álláskereső platformot indított az OpenAI

AI a HR-ben: álláskereső platformot indított az OpenAI

More details
Mennyit kapok, ha az állam elveszi az ingatlanomat?

Mennyit kapok, ha az állam elveszi az ingatlanomat?

More details
Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője