2026. május 2., szombat - Zsigmond

Hírfigyelő

Elkészülhet a végszámla a 2010-es sanghaji világkiállítás magyar pavilonjának kiadásairól. A közel tíz éves késlekedés oka, hogy eddig tartottak a zárást követő perek a magyar

Miközben a vagyon- és felelősségbiztosítások piaca dinamikusa növekszik Magyarországon, az életbiztosítások esetében már vegyesebb a kép.

Míg az elmúlt 10 évben az Európai Unió tagországaiban összesen átlagban 6 százalékkal, Magyarországon 72 százalékkal nőtt az építőipar teljesítménye. A kormány célja az ágazat

Miközben az eladók jelentős része még mindig nagy reményekkel vág bele ingatlanja értékesítésbe, és úgy gondolják, hogy most "csinálnak egy jó üzletet" a szárnyaló ingatlanpiacon,

A jelenlegi 42 ezerről 60 ezer négyzetméterre bővülhet az Aréna Mall, miután az ingatlankezelő bővítés iránti kérelmet nyújtott be tavaly decemberben. A Pest Megyei Kormányhivatal

Kezdje a 2020-as évet hatékony, félnapos, évtervező képzéssel! A résztvevők a tanult módszertan és eszközök segítségével képesek lesznek külső coach nélkül is, akár már másnaptól

Az európai gazdasági környezet változásai vegyes hatással lesznek az ingatlanpiacra. A befektetési ingatlanpiac idén megismételheti az előző év eredményeit a kontinensen, míg az Egyesült Királyságban

Lezárult Az Év Irodája verseny nevezési periódusa, javában tart a szavazási időszak. Amíg az idei indulók izgatottan várják az eredményhirdetést, a realista.hu feltett

A CA Immo eladta a Földfém Kft-nek a budapesti Nemzetközi Repülőtér közelében lévő telket, és ezzel hivatalosan is csak az irodapiacon kíván jelentős szerepet betölteni

Mára már szinte közhelynek számít kijelenteni, hogy a cégeknek nem elég pénzzel motiválni a munkavállalókat. Nincsen HR-menedzser, aki ne tudná, hogy a hosszú távú megtartóerő

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
A rugalmas munkavégzés és a munkahelyi élmény alakítja az irodapiacot

A rugalmas munkavégzés és a munkahelyi élmény alakítja az irodapiacot

More details
A reklámadó jövője továbbra is nyitott kérdés

A reklámadó jövője továbbra is nyitott kérdés

More details
Közösségi média, luxusmárkák és önkép

Közösségi média, luxusmárkák és önkép

More details
Egyre többen adják el saját adataikat az AI fejlesztéséhez!

Egyre többen adják el saját adataikat az AI fejlesztéséhez!

More details
Turizmus: nem csak visszatért, hanem átalakult

Turizmus: nem csak visszatért, hanem átalakult

More details
Erősíti vezetői csapatát a WING

Erősíti vezetői csapatát a WING

More details
Mitől lesz egy épület valóban fenntartható?

Mitől lesz egy épület valóban fenntartható?

More details
Új korszak a vállalati finanszírozásban

Új korszak a vállalati finanszírozásban

More details
Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője