2026. május 2., szombat - Zsigmond

Hírfigyelő

A koronavírus okozta veszélyhelyzet hazánkban szerencsére feloldásra került, de a munkavégzés és a közösségi érintkezések terén továbbra is érvényben maradnak intézkedések.

A budapesti fürdőket üzemeltető Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. ütemezetten nyitja a fürdőket. Az elmúlt hétvége óta már teljeskörűen üzemel a Paskál, Palatinus, Pesterzsébeti és

Újra hazai terepen a Britain’s Got Talent 2013-as évadának győztese, az Attraction. A világhírű táncosok hét év után újra láthatóak lesznek magyar színpadokon, ráadásul júliusban

Az idén az autóiparban tapasztalt, március és május közötti csökkentett termelés megváltoztathatja a szokványos görbe alakulását 2020-ban, a lemaradást behozandó, aktívabb nyári hónapokat eredményezve. A

A GalCap Europe egy német nyugdíjalap ügyfele részére megvásárolta a Budapesten található Rumbach Center irodaházat. A befektetési menedzser osztrák és közép-kelet-európai befektetésekre specializálódott.

Általában úgy gondoljuk, a konyhánkban tisztaság uralkodik. Nem is lehet ez másképp, hiszen nap mint nap ez a főzés vagy az étkezések helyszíne.

Megnyitott a madridi Prado, újra látogatható a versailles-i kastély, és a monte-carlói kaszinóba is visszatérhettek a játékosok a hétvégén. A koronavírus-járvány miatt közel három hónapja bezárt

Június 6-ától újra teljes látogatói élményt kínál a RepTár Szolnoki Repülőmúzeum. A zárt terek maszkban látogathatók. A múzeum szabadtéri része már május 15-én megnyitott. Emellett

Az eredetileg május közepére tervezett magyarországi kerékpáros körversenyt a nyár utolsó hétvégéjén rendezik meg. A Nemzetközi Kerékpáros Szövetség nyilvánosságra hozta a módosított 2020-as országúti versenynaptárt,

Míg állítólag a merlot a legjobb bevezető bor a vörösborokkal éppen csak ismerkedők számára, szerintem a pinot noir az igazi aduász. Egy bor, amely ugyanolyan

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
A rugalmas munkavégzés és a munkahelyi élmény alakítja az irodapiacot

A rugalmas munkavégzés és a munkahelyi élmény alakítja az irodapiacot

More details
A reklámadó jövője továbbra is nyitott kérdés

A reklámadó jövője továbbra is nyitott kérdés

More details
Közösségi média, luxusmárkák és önkép

Közösségi média, luxusmárkák és önkép

More details
Egyre többen adják el saját adataikat az AI fejlesztéséhez!

Egyre többen adják el saját adataikat az AI fejlesztéséhez!

More details
Turizmus: nem csak visszatért, hanem átalakult

Turizmus: nem csak visszatért, hanem átalakult

More details
Erősíti vezetői csapatát a WING

Erősíti vezetői csapatát a WING

More details
Mitől lesz egy épület valóban fenntartható?

Mitől lesz egy épület valóban fenntartható?

More details
Új korszak a vállalati finanszírozásban

Új korszak a vállalati finanszírozásban

More details
Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője