2025. július 30., szerda - Judit

Hírek

Ez a legerősebb márkával rendelkező szakmai szervezet Magyarországon

2024-06-12 412

A világ több mint 90 országában díjazza a legkiválóbb fogyasztói márkákat a Superbrands, a legeredményesebb üzleti márkákat pedig a Business Superbrands. Szakmai szervezet az idei díjazottak sorában mindössze egy van. Ezzel pedig a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) kiérdemelte azt, hogy 2024-ben a legerősebb márkával rendelkező szakmai szervezet lehessen Magyarországon.

A Superbrands Programot Nagy-Britanniában hozták létre még a 90-es évek derekán, magyarországi története pedig 2004-ig nyúlik vissza. A hazánkban is nagyra tartott, közismert elismeréssel azokat a márkákat díjazzák, amelyek kiemelkedően sikeresek és eredményesek. A márkák szerepe manapság jelentős, hiszen segíthetik például a fogyasztókat, felhasználókat, vagy adott esetben egyéb piaci szereplőket eligazodni a megannyi szolgáltató és gyártó között. Ezáltal egy-egy erős brand kiemelkedhet a többi, hasonló közül. Az üzleti (B2B) szektor legerősebb márkáit is értékelik. Azokat, amelyeknek elsődleges célcsoportja nem feltétlenül közvetlenül az fogyasztó, a Business Superbrands Program emeli ki.

Business Superbrands 2024 díjat nyert a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE)

2024-ben egyetlen egy szakmai szervezet (egyesület/szövetség/társaság) részesült Superbrands/Business Superbrands elismerésben hazánkban, ezzel pedig a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) kiérdemelte azt, hogy a legerősebb márkával rendelkező szakmai szervezet lehessen Magyarországon.

Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy elnyertük a Business Superbrands 2024 díjat. Ez az elismerés igazolja, hogy munkánk és elkötelezettségünk a magas színvonalú szolgáltatások iránt elismerést nyert szakmai körökben is”

– mondta Dr. Doór Zoltán, a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) elnöke. Hozzátette: ez az eredmény a tagjaink és partnereink támogatásának köszönhető, akik nélkül ez nem lett volna lehetséges.

A szakmai szervezet az elmúlt években számos innovatív programot és kezdeményezést indított el, amelyek célja a logisztikai szektor fejlesztése, valamint a szakmai tudás bővítése. Kiemelten fontosnak tartják a szakmai képzések és workshopok szervezését, amelyek révén a logisztikai szakemberek naprakész ismeretekhez juthatnak.

A Business Superbrands díj elnyerése új lendületet ad számunkra, hogy tovább folytassuk munkánkat a logisztikai iparág fejlesztéséért és a magas színvonalú szolgáltatások nyújtásáért”

– hangsúlyozta Dr. Doór Zoltán.

A szakmai szervezetnél elkötelezettek abban, hogy még több vállalkozást és szakembert támogassanak, valamint hozzájáruljanak a magyar gazdaság versenyképességének növeléséhez.

| Forrás: MLE x KRPR.hu

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 


 

 


 

Tartalom galéria

A jogellenes tartalmak eltávolításának jogkövetkezményei

A jogellenes tartalmak eltávolításának jogkövetkezményei

More details
Megtudhatom az okosórámról mindazt, amit eddig csak a gyártó tudott

Megtudhatom az okosórámról mindazt, amit eddig csak a gyártó tudott

More details
A BIEF 2025 második negyedévére vonatkozó irodapiaci összegzése

A BIEF 2025 második negyedévére vonatkozó irodapiaci összegzése

More details
Új lendületben a közép- és kelet-európai ipari-logisztikai piac

Új lendületben a közép- és kelet-európai ipari-logisztikai piac

More details
Önkéntes Vízadás – locsolj te is budapesti fákat!

Önkéntes Vízadás – locsolj te is budapesti fákat!

More details
Közép- és kelet-európai irodapiacok: keresletváltozások, zöld prioritások és egyenlőtlen növekedés

Közép- és kelet-európai irodapiacok: keresletváltozások, zöld prioritások és egyenlőtlen növekedés

More details
Újabb bérlő költözik a Skylight Citybe

Újabb bérlő költözik a Skylight Citybe

More details
Market 30: megjelent az imázsfilm

Market 30: megjelent az imázsfilm

More details
Autós vakáció gyerekekkel: 10+1 pontban a biztonságos utazásról

Autós vakáció gyerekekkel: 10+1 pontban a biztonságos utazásról

More details
Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője