2025. június 22., vasárnap - Paulina

Hírek

3 dolog, amiről a nyári gumicserekor nem szabad megfeledkezni

2023-03-27 475

Napi 7 fok feletti középhőmérséklettől kezdve a nyári abroncsok már jobb tapadást biztosítanak, mint a téli gumik, ezért jellemzően március második felében az autósok megrohamozzák a szakembereket. Sokan már annak is örülnek, ha egyáltalán időpontot kapnak, és felkerülnek az évszaknak megfelelő kerekek. Legyünk tehát előrelátóak, és időben jelentkezzünk be a gumiszervizbe még akkor is, ha külön felnire szerelt téli-nyári kerékszettünk van.

„Sok autós döntött már úgy, hogy külön felnire szerelt téli és nyári szettet használ. Így a gumisnál gyorsabb a szezonális csere, nem marja szét a só a könnyűfém keréktárcsákat, és ha minden kötél szakad, akár otthon is fel tudja tenni magának a kerekeket, ha váratlanul leszakad a hó. Ebben az esetben is javaslom viszont, hogy keressük fel kedvenc gumiszervizünket, mert otthoni kerékcserénél nem tudunk minden olyan ellenőrzést és karbantartást végrehajtani, amit a szervizben a szakemberek automatikusan elvégeznek.” –­ mondta Tomin István, a Hankook Tire Budapest Kft. műszaki vevőszolgálatának vezetője. Az alábbi részfeladatok a gumicsere során kiemelten fontosak a biztonságos vezetés érdekében, ezért mindenképpen fordítsunk rájuk megfelelő figyelmet, vagy kérjük a szakember segítségét.

Az összeszerelt gumiabroncsok és kerékpántok egyensúlyának ellenőrzése

A Hankook szakértője kiemelte, a kerékegyensúly kényes dolog. Az abroncsok kopásával változik a kerekek kiegyensúlyozottsága, emiatt évente legalább egyszer ki kell centrírozni azokat. Már minimális eltérés is zavaró vibrációhoz és rosszabb járműstabilitáshoz vezethet, ami nemcsak a teljesítményt, hanem a vezetési élményt is rontja. Ezért akkor is érdemes szakembert felkeresni, ha a téli és nyári szettünk külön felnire szerelve a garázsunkban várja az aktuális szezont.

A kerékanyák újbóli meghúzása a kerekek felszerelése után

Az abroncsok cseréjénél nagyon fontos a felfekvő felületek, csavarmenetek tisztítása, és a kerékcsavarok megfelelő nyomatékkal való meghúzása. Por, kavics, rozsdadarabok nem akaszthatják meg a csavarozást. Ezek az apró szennyeződések károsíthatják a menetet, ami miatt csökkenhet a szorítóerő. Szakszervizekben a szerelő kollégák pillanatok alatt elvégzik a szükséges tisztítást és szakszerűen, nyomatékkulccsal rögzítik a kerekeket. Hagyatkozzunk a szakemberekre, hiszen a kerekek megfelelő rögzítése alapvető közlekedésbiztonsági követelmény. A lehető legbiztonságosabb autózás érdekében 50 km megtétele után javasolt ellenőrizni a csavarokat, és ha kell, újrahúzni őket, mert azok a közlekedés okozta vibráció miatt kilazulhatnak. Ha otthon cseréltük le a kerekeket, akkor is látogassuk meg gumiszervizünket, hogy leellenőrizzék a csavarok meghúzását és a légnyomást.

A szelepek állapotának ellenőrzése, cseréje

A szelep fontosságát nem kell kiemelni, hiszen a levegő megtartásának alapeleme. Azt viszont nem szabad elfelejtenünk, hogy részben gumiból készül, vagy gumi gyűrű biztosítja a légzárást (fém szelepek, TPMS szelepek), így a szelep (gyűrű) is öregszik. A szezonális gumicsere során biztosan mindenki észrevette már, hogy a szerelők automatikusan cserélik a gumi szelepeket, és ellenőrzik a fémházasak megfelelő rögzítését is. A gumi szelepek magas hőnek, ózonnak és UV sugárzásnak vannak kitéve, és sokkal gyorsabban öregszenek mint az abroncsaink. Ezek rendszeres cseréjére, állapotuk ellenőrzésére mindenképpen keressünk fel szakembert. Filléres tétel, és megmenthet minket egy légvesztés okozta veszélyes durrdefekttől, vagy jobb esetben a bosszúságtól, hogy reggel kerékcserével indítjuk a napot.

Ezeket a karbantartási munkákat egy szerelő a megfelelő szerszámokkal néhány perc alatt el tudja végezni, ráadásul azokat a problémákat is kiszűri, amelyek később meghibásodást vagy balesetet okozhatnak. Ha pedig itt az ideje új nyári gumik beszerzésének, a szakemberek a megfelelő típus kiválasztásában is segíteni tudnak. Sokaknak fontos lehet ez, hiszen napjainkban már számos, különböző járművekre tervezett abroncs kapható: a Hankook Ventus Prime4 gumi például kiváló nedves tapadást biztosít, a Kynergy eco2 tervezésénél a mérnökök elsősorban az üzemanyagtakarékosságot tartották szem előtt, a Ventus S1 evo3 pedig az erőteljes teljesítmény és kiváló kezelhetőség miatt azoknak lehet tökéletes választás, akik szeretnek sportosabban vezetni”

– teszi hozzá Tomin István.

A Hankook szakértője kiemelte, hogy a kerék felszerelése során a jármű biztonsági előírásainak betartása érzékeny eljárás, ezért a kerékcserét ajánlott inkább szakemberre bízni.

| Forrás: Hankook Tire

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 


 

 


 

Tipp

Időrendben

« Június 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30            

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Autós vakáció gyerekekkel: 10+1 pontban a biztonságos utazásról

Autós vakáció gyerekekkel: 10+1 pontban a biztonságos utazásról

More details
Cégek a vádlottak padján

Cégek a vádlottak padján

More details
Új TRIBE hotel nyílt a budapesti repülőtéren

Új TRIBE hotel nyílt a budapesti repülőtéren

More details
A fenntarthatóság és a biztonság összeegyeztethető

A fenntarthatóság és a biztonság összeegyeztethető

More details
A Cushman & Wakefield támogatja az inkluzív munkahelyek kialakítását

A Cushman & Wakefield támogatja az inkluzív munkahelyek kialakítását

More details
Kutatás: a dolgozók visszatérnének, de már nem bármilyen irodába

Kutatás: a dolgozók visszatérnének, de már nem bármilyen irodába

More details
Blockchain és kriptovaluta a kereskedelmi ingatlanbefektetések területén

Blockchain és kriptovaluta a kereskedelmi ingatlanbefektetések területén

More details
Neves, nemzetközi ügyvédi iroda költözik a Liget Centerbe

Neves, nemzetközi ügyvédi iroda költözik a Liget Centerbe

More details
Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője