2024. április 20., szombat - Konrád, Tivadar

Hírek

Átadták a Joint Venture Szövetség díjait

2023-02-06 314

A több, mint 35 éves múltra visszatekintő Joint Venture Szövetség idén második alkalommal rendezte meg nagyszabású “Companies for the Future Award” gálaeseményét. Február 4-én, szombaton a Budapest Marriott Hotel báltermében a JVSZ négy kategóriában tüntette ki tagvállalatait.

Dr. Fábián Ágnes, a JVSZ elnöke köszöntőjében elmondta: a szövetség kiemelt feladata, hogy erős szakmai munkával támogassa tagvállalatai gazdasági életben betöltött fontos szerepét, és aktív érdekképviseleti tevékenységet lásson el szoros együttműködésben a mindenkori kormányzattal. Mindemellett a szervezet 10 szakmai fóruma, minden fontos gazdasági területet lefedve, aktívan dolgozik a Magyarországon működő kis-, közép- és nagyvállalatok versenyképességét támogatva a területért felelős minisztériumokkal. A folyamatos és lendületes fejlődés mellett a JVSZ egyedisége abban is rejlik, hogy több mint 80 aktív felsővezető vesz részt a szövetség szakmai munkájában. Az elnökség és az ügyvezetés őszintén hisz abban, hogy a szervezet támogatni tudja a hazai vezetők munkáját, és hosszú távon hozzájárulhatnak tagvállalataik sikeréhez. A „Companies for the Future Award” Gálát a tagvállalatok láthatóságának növelése céljából indították útjára, hagyományt teremtő évindító eseményként. Küldetésük minél több területen díjazni a JVSZ tagvállalatait, a jövőben még több pályázatot, még több díjat, még nagyobb láthatóságot terveznek.

A Szövetség a tavalyi évben életre hívott 2 fődíjjal tüntette ki ezúttal is példaértékű, a jövőnkre is pozitív hatást gyakorló közép- és nagyvállalatait. Az értékes kitüntetések további elismerést nyertek azáltal, hogy a Nagy Márton vezette Gazdaságfejlesztési Minisztérium is a Szövetség céljai mellé állt díjátadó támogatóként.

Nagy Márton az eseményen mondott beszédében kiemelte, hogy az iparpolitikát a vállalkozások határozzák meg, hiszen ők azok, akik igazán tudják és érzik, hogy mit, hogyan és milyen piacra érdemes termelni. Ezért véleményük, meglátásaik és igényeik kiemelten fontosak a kormányzatnak, ezek begyűjtése és megismerése érdekében széleskörű program indul. A gazdaságfejlesztési miniszter hangsúlyozta, hogy idén kivédhetjük a recessziót, 1,5 százalékos növekedés várható, miközben az inflációt és a növekedést tekintve is inkább pozitív kockázatok látszanak, 2024-ben pedig repülőrajtot vehet a gazdaság. Felhívta a figyelmet, hogy elindult a nagyszabású, kedvező kamatokat kínáló Baross Gábor Újraiparosítási Hitelprogram, valamint bejelentette, hogy hamarosan a Kormány elé kerülhet egy új tőkeprogram, amely zöld befektetésekre és kapacitásbővítésre is kiterjed majd. A miniszter végül kiemelte az együttműködés fontosságát és gratulált a Joint Venture Szövetségnek, valamint a díjazott vállalkozásoknak.

A fődíjak első helyezettjei és a dobogós vállalatok:

Nagyvállalati kategória:

  1. helyezett: MAM-Hungária Kft.
  2. helyezett: NI Hungary Kft.

III. helyezett: Praktiker Kft.

Középvállalati kategória:

  1. helyezett: Pauker Holding Kft.
  2. helyezett: Schiller Flotta Kft.

III. helyezett: Stádium Kft.

Idén továbbá 2 pályázati különdíj is átadásra került, a szervezet egy-egy nagyvállalat támogatásával díjazta a legkomplexebb ökoszisztémát építő cégeket - Best Ecosystem Builder Különdíj a Schneider Electric Hungária Zrt. támogatásával - és a legjobb vállalati tehetséggondozó programokat - Best Talent Program Különdíj a Henkel Magyarország támogatásával.

A különdíjak első helyezettjei és a dobogós vállalatok:

Best Ecosystem Builder Díj:

  1. helyezett: K&H Bank Zrt.
  2. helyezett: Provident Pénzügyi Zrt.

III. helyezett: Körber Hungária Gépgyártó Kft.

Best Talent Program Díj:

  1. helyezett: Hegymegi-Barakonyi és Fehérváry Baker&McKenzie Ügyvédi Iroda
  2. helyezett: BEKO Engineering Kft.

III. helyezett: MKB Bank Nyrt.

A fődíjakat Nagy Márton, gazdaságfejlesztési miniszter, a különdíjakat Veres Zsolt, a Schneider Electric Hungária Zrt. országigazgatója, és dr. Fábián Ágnes a Henkel Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója, adták át.

A fődíjak odaítélésének értékelési rendszere az OPTEN Informatikai Kft. szakmai támogatásával született meg. A zsűri olyan szempontokat vizsgált, mint a folyamatos növekedés, a stabilitás, a megbízhatóság, az etikus üzleti magatartás, a fenntarthatóság, a társadalmi hasznosság, a dolgozók megtartása, valamint a dolgozói elégedettség.

A szempontok mérőszámai alapján minden területet figyelembe véve mindkét fő kategóriában egy neves szakmai zsűri állította fel a végső sorrendet, míg a különdíjakra a tagvállalatok nyújthattak be pályázati anyagot.

A fődíjakat és a különdíjakat is elbíráló szakmai zsűri elnöke Czakó Borbála, stratégiai tanácsadó, korábbi londoni nagykövet, társelnöke Gulyás Tibor, a Technológiai és Ipari Minisztériumstratégiai ügyekért felelős helyettes államtitkára. A szakmai zsűri tagjai: Csorbai Hajnalka, az Opten Kft. stratégiai igazgatója, Gazsi Zoltán, az Eisberg Hungary Kft. ügyvezető igazgatója, Jaksity György, a Concorde Zrt. alapító-tulajdonosa, Jendrolovics Máté, a GB Solutions vezérigazgatója, és Pistyur Veronika a Bridge Budapest alapítója és ügyvezetője.

A négy kategória első helyezettjei egy-egy Sipos Balázs Ferenczy-díjas üvegművész által tervezett díjat vehettek át, emellett a dobogós vállalatok mindegyike kitüntetésre került Varga Mihály pénzügyminiszter, a JVSZ társelnöke, Dr. Fábián Ágnes a JVSZ elnöke, valamint Nagy Márton, gazdaságfejlesztési miniszter aláírásával ellátott oklevéllel.

A JVSZ elnöksége és ügyvezetése kategóriánként mindhárom dobogós vállalatot nyertesnek tekinti, hiszen a díj bírálati szempontjainak komplexitása mellett a második és harmadik helyezés is hatalmas presztízs értékkel bír.

A rendezvény jótékonysági tombolasorsolásának kedvezményezettjei a Csodalámpa Alapítvány és a Kis Virtuózok Alapítvány lettek. A Gálán befolyt közel 850 000 Ft értékű teljes tombolabevétel a két alapítvány számára került felajánlásra.

A “Companies for the Future Award” idei díjátadó támogatói a Gazdaságfejlesztési Minisztérium, a Henkel Magyarország Kft. és a Schneider Electric Hungária Zrt.

Kiemelt támogató: K&H Bank

További támogatók: E.ON Hungária Zrt., MOL Nyrt., Peugeot Magyarország, Salesianer Miettex Magyarországi Kft.

A díjátadó gála szakmai partnere az OPTEN Informatikai Kft.

Együttműködő partnerek: Budapest Marriott Hotel, Coca-Cola HBC Magyarország Kft., Füstmentes.hu, Virtuózok Produkció


A Joint Venture Szövetségről

A hazai és külföldi mikro-, kis-, közép- és nagyvállalatokat tömörítő Joint Venture Szövetség több mint 35 éve segíti tagvállalatainak magyarországi működését. Céljuk nem csupán a tagvállalatok támogatása és érdekképviselete, hanem a magyar gazdaság versenyképességének javítása, fenntartható fejlődésének támogatása, valamint az innováció kultúrájának megismertetése és népszerűsítése a Magyarországon működő vállalatok körében.

A 2021-2022 időszakban megújuló elnökség és ügyvezetés további kiemelt céljai, kitűzött feladatai között szerepel a Magyarországon működő vállalatok versenyképességének növelése, a tagvállalatok digitalizációs fejlődésének támogatása, a zöld és fenntartható működésre történő átalakításának segítése, az Európai Uniós programok még hatékonyabb felhasználásának elérése, a generációváltás szakmai és gazdasági támogatása, tudásmegosztás a nagy-, közép, kis és mikro vállalatok között, az etikus üzleti kultúra megteremtése, valamint a mindenkori kormánnyal való együttműködés erősítése a tagvállalatok munkájának támogatása érdekében.


I Forrás: JVSZ Üzleti Szövetség / Üzleti Hírszerzés

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 


 

 


 

Tipp

Időrendben

« Április 2024 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Fenntartható befektetés a közép- és kelet-európai régióban

Fenntartható befektetés a közép- és kelet-európai régióban

More details
Berobbant a fagyiszezon

Berobbant a fagyiszezon

More details
Új trendek a magyar építőiparban: technológia és kreativitás

Új trendek a magyar építőiparban: technológia és kreativitás

More details
Európa egyik legmodernebb betoncserépgyárát épít fel Hejőpapin a Wienerberger

Európa egyik legmodernebb betoncserépgyárát épít fel Hejőpapin a Wienerberger

More details
Helycserés támadás

Helycserés támadás

More details
Három kategóriában is díjazták a WING által fejlesztett TRIBE Hotel Budapest Stadiumot a LIV Hospitality Design Awards-on

Három kategóriában is díjazták a WING által fejlesztett TRIBE Hotel Budapest Stadiumot a LIV Hospitality Design Awards-on

More details
Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Ezzel számolj idén, ha klímát vásárolsz!

Ezzel számolj idén, ha klímát vásárolsz!

More details
Magyar cég került be Európa legdinamikusabban fejlődő vállalatai közé

Magyar cég került be Európa legdinamikusabban fejlődő vállalatai közé

More details
Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője