2025. szeptember 9., kedd - Ádám

Hírek

Először került magyar cég a fejvadászok toplistájának élére

2022-11-30 673

A fejvadászcégek között a HumanField Vezető- és Specialistakiválasztó Kft. lett az első a Budapest Business Journal (BBJ) – Book of Lists friss rangsorában. Idén először került magyar cég a lista élére. Dr. Molontay Patrik ügyvezető igazgató a munkaerőpiaci trendekről meglepő tényeket is közölt, előfordul, hogy a jelöltek már a jelenlegi fizetésük dupláját jelölik meg bérigényként.

A piacvezető fejvadászcég 2015-ben került be először a BBJ rangsorába, 2018 óta pedig a legnagyobb magyar vezetőkiválasztó cégként szerepel a HumanField a listán, most pedig a nemzetközi versenytársakat is nagy fölénnyel maguk mögé utasították. A lista a 2021-es árbevételi adatok alapján készült, azonban a 2022-es év első féléves részeredményei alapján prognosztizálható, hogy jövőre a HumanField még jelentősebb előnnyel fogja vezetni a fejvadászcégek nagy presztízzsel bíró rangsorát. 

A jelenlegi munkaerőpiaci helyzetet górcső alá véve a HumanField ügyvezető igazgatója elmondta: némi elbizonytalanodás ugyan érzékelhető a vállalatok toborzási igényeit illetően, ám a jelöltek részéről ez hatványozottan megfigyelhető. „Ha valaki most kíván egy hiányszakmában specialista vagy vezetői pozíciót betölteni, még az energiaválság kitörése előtti időszakhoz képest is nagyobb kihívásokkal kell szembesülnie. Nem ritka jelenség, hogy a biztos munkahelyük elhagyását kockáztató jelöltek a jelenlegi fizetésük dupláját jelölik meg bérigényként” – emelte ki a HumanField vezetője.

Hozzátette: „Talán soha nem volt olyan kihívásokkal teli a munkáltatók helyzete mint napjainkban. Ennek pedig az az oka, hogy a munkavállalói lojalitás folyamatosan csökken, bár ezt a képet a jelenlegi bizonytalan gazdasági környezet átmenetileg némiképp árnyalja. A munkabér továbbra is kulcsfontosságú tényező a jelölteknél, de a rugalmas munkaidő és a home office lehetősége mára már egyre több szektorban nem kiváltság, hanem elvárás a munkavállalók többsége részéről.”

Az első helyezést így értékelte Dr. Molontay Patrik ügyvető igazgató:

„Óriási eredménynek tartom, hogy magyar cégként, minden nemzetközi hátszél nélkül tudunk piacvezetők lenni. Komoly visszaigazolás, hogy nem volt hiábavaló az elmúlt tíz év kitartó és kemény munkája, amit a csapatom és én a cég építésébe fektettünk. Reményeim szerint ez a kiemelkedő eredmény az ügyfeleink számára is azt erősíti meg, hogy jó helyre tették le a voksukat, amikor minket választottak stratégiai partnerüknek.”

A cégvezető elárulta, hogy nemzetközi terjeszkedést egyelőre nem tervez, inkább Magyarországon szeretnék tovább erősíteni a pozíciójukat, valamint még inkább növelni az elismertségüket és a megbecsültségüket.


A HumanFieldről:

A HumanField országos lefedettséggel rendelkező, executive search módszertan szerint dolgozó piacvezető fejvadászcég, megbízói köre a kisebb magyar vállalkozásoktól egészen a legnagyobb multinacionális vállalatokig terjed. Közel két évtizedes tapasztalattal rendelkeznek az autóipar, a gyártás/termelés, az IT, a vegy- és gyógyszeripar, a kereskedelem, a pénzügy (bank, biztosítás, könyvvizsgálat, stb.) és az SSC iparágak területén.

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 


 

 


 

Tipp

Időrendben

« Szeptember 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

AI a HR-ben: álláskereső platformot indított az OpenAI

AI a HR-ben: álláskereső platformot indított az OpenAI

More details
Mennyit kapok, ha az állam elveszi az ingatlanomat?

Mennyit kapok, ha az állam elveszi az ingatlanomat?

More details
Elérte legmagasabb pontját a LIVING első budai lakóparkja, a Római Park

Elérte legmagasabb pontját a LIVING első budai lakóparkja, a Római Park

More details
A régióban először Magyarországon debütál a LED-alapú mozi

A régióban először Magyarországon debütál a LED-alapú mozi

More details
Ezek a régió kedvenc péksüteményei: pizzás mini, sajtos pogácsa, hot dog

Ezek a régió kedvenc péksüteményei: pizzás mini, sajtos pogácsa, hot dog

More details
Újabb nagyvállalat választotta a Liberty irodaházat

Újabb nagyvállalat választotta a Liberty irodaházat

More details
Miért nem működik az AI a gyárban, ha otthon jól megy?

Miért nem működik az AI a gyárban, ha otthon jól megy?

More details
Mi az az AI, amiről mindenki beszél?

Mi az az AI, amiről mindenki beszél?

More details
Átrendeződés az ügyvédi piacon

Átrendeződés az ügyvédi piacon

More details
Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője