2022. január 23., vasárnap - Zelma

Hírek

A világ legerősebb chilije az egyik legkeresettebb karácsonyi ajándék

2021-12-07 98

A korábbi években is igaz volt, hogy decemberre számos ajándéktermék eltűnik a kínálatból, de ez a trend a koronavírus-járvány miatt idén még inkább felerősödött. 2021-ben a Harry Potter, a Jóbarátok, a Star Wars és a Minecraft mellett

A nagy pénzrablás a legnagyobb sláger a licencek tekintetében Belényesi Tamás szerint. Mint mondta, tavalyhoz képest újdonság, hogy vicces maszkokat kevésbé keresnek az emberek, ugyanakkor a világ legerősebb chilijének tartott Carolina Reaperért megőrülnek a vásárlók. A szakértő szerint a rendelést azért sem érdemes halogatni, mert többek közt a globális ellátási lánc akadozása csúszásokat eredményezhet a szállításokban.

Az e-kereskedelemben a közhiedelemmel ellentétben nem a december, hanem a november a legerősebb hónap évről évre, ami egyben azt is eredményezi, hogy az év utolsó hónapjára és az év végéhez közeledve beszűkül a kínálat, kevesebb ajándékból lehet választani karácsonyra.

A nagykereskedőknek nincs is ellenszere, mert már februárban megrendelik a karácsonyi készletet, így azokat már nehezen tudják utánrendelni, ezért a legnépszerűbb termékek extrém esetben akár már szeptemberben pótolhatatlanul kifogyhatnak.

Maszkok már nem kellenek, a Harry Potter még mindig megy

Belényesi Tamás közölte, az eddigi tapasztalataik alapján vannak olyan örökzöld ajándéktárgyak, melyek minden karácsonykor nagy népszerűségnek örvendenek, de idén felfedezhetünk új belépőket is a keresleti lista élmezőnyében.

„Nem meglepetés, hogy a licences bögrék rendkívül kelendőek, de ugyanez elmondható a köntösökre, papucsokra egyaránt. Szintén évek óta hatalmas az érdeklődés a társas- és kártyajátékok iránt, amelyek az ünnepekkor összehozzák a családot vagy a baráti társaságot. Emellett idén is sokan keresik a forró csoki, tea jellegű termékeket, az adventi naptárakat és az alkoholos édességeket is” – fogalmazott az ország egyik legnagyobb ajándékforgalmazó webshopjának és nagykereskedésének ügyvezetője, Belényesi Tamás.

Érdekességként említette, hogy tavalyhoz képest jóval kevesebb vicces maszkot vásárolnak a fogyasztók, részben azért, mert belefásultak a járványhelyzetbe, részben pedig azért, mert valószínűleg már mindenki beszerezte magának mostanra a számára leginkább tetsző darabot.

Izgalmas még a top termékeket illetően, hogy váratlanul sokan rendelik a világ legerősebb chilijének tartott Carolina Reapert is, ami túlzás nélkül az idei karácsony egyik slágerterméke lett.

A hamarosan új, még nagyobb raktárba költőző cég ügyvezetője, Belényesi Tamás szót ejtett arról is, a licencek közül a Harry Potter hagyományosan az egyik legkeresettebb, de az idén kijött új rész miatt és mert a streaming szolgáltatók felvették a kínálatukba, a Jóbarátok is ismét nagy kedvenc lett, ahogy a Netflixen futó nagysikerű sorozat, A nagy pénzrablás is. Hozzátette, a Star Wars és a Minecraft csipetnyit sem veszített népszerűségéből a tavalyi karácsonyhoz viszonyítva.

Csodákra ne számítsunk a Black Friday után

Belényesi Tamás elárulta, vállalatuk az év első 9 hónapjában bonyolít le ugyanakkora forgalmat, mint az utolsó 3 hónapban, ez is jól mutatja, mekkora érdeklődés van év végén az ajándékok iránt.

„Egy napot sem érdemes várni a rendeléssel. A Black Friday már a múlté, ezután a cégek már jellemzően nem állnak elő különösebb extra akciókkal. Mindemellett a kínai gyárbezárások, energiaellátási problémák, a konténerhiány és a globális ellátási lánc folyamatos akadozása némi bizonytalanságot teremt az áruellátásban ebben az időszakban. Mindemellett belföldön is hatalmas mennyiségű csomagot kezelnek a futárszolgálatok. Így ha biztosra akarunk menni, cselekedjünk mihamarabb” – magyarázta.

Hozzáfűzte, ők arra törekednek, hogy még a december 21-i rendeléseket is karácsony előtt házhoz tudják vinni, hiszen a nagy mennyiségű saját készlet, a folyamatosan bővülő raktárkapacitásuk, a megnövelt létszám mellett a hosszú évek alatt kialakított és optimalizált logisztikai folyamatok mindezt lehetővé is teszik.

A 2014-ben alapított, Budapesten két üzlettel is rendelkező beststuff.hu a keresletnek megfelelően folyamatosan alakítja árukészletét: közel háromezerféle termékkel dolgoznak, melyeknek a 60 százaléka egy éven belül lecserélődik és mindig az aktuális trendeknek megfelelő ajándékokat kínálnak a vásárlóik számára.

| Esemény Menedzser

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 


 

 


 

Tipp

Időrendben

« Január 2022 »
H K Sze Cs P Szo V
          1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31            

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Hogyan változott az életünk adózási szempontból az újév óta?

Hogyan változott az életünk adózási szempontból az újév óta?

More details
Magyar cukrász kerül a legnagyobb olasz fagyimesterek közé

Magyar cukrász kerül a legnagyobb olasz fagyimesterek közé

More details
Az újépítésű ingatlanok magasra kúszó árai miatt jobban megérheti újszerű lakást vásárolni

Az újépítésű ingatlanok magasra kúszó árai miatt jobban megérheti újszerű lakást vásárolni

More details
2021 a rekordok, a hibrid árverések és a növekvő kereslet éve a hazai műtárgypiacon Keserü Ilona és Csontváry-Kosztka Tivadar műve az aukciós listák élén

2021 a rekordok, a hibrid árverések és a növekvő kereslet éve a hazai műtárgypiacon Keserü Ilona és Csontváry-Kosztka Tivadar műve az aukciós listák élén

More details
Kinyílt a szigetszentmiklósi csokimennyország ajtaja

Kinyílt a szigetszentmiklósi csokimennyország ajtaja

More details
Február 15-től oltási igazolvánnyá alakul a védettségi igazolvány

Február 15-től oltási igazolvánnyá alakul a védettségi igazolvány

More details
4 meghatározó SEO trend 2022-ben

4 meghatározó SEO trend 2022-ben

More details
Jön Magyarország legnagyobb e-kereskedelmi konferenciája

Jön Magyarország legnagyobb e-kereskedelmi konferenciája

More details
Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője