2020. október 29., csütörtök - Nárcisz

Szabadidő. életmód

Völgyhétvégék Kapolcson 2020. október 4-ig

66

Szeptember elejétől négy őszi hétvégén rendezik meg a kapolcsi Völgyhétvégéket, a programsorozat koncertjein, kiállításain, előadásain, filmvetítésein, beszélgetésein a részvételt összesen ötszáz főben maximalizálják, egy-egy hétvégére megnyitnak a Művészetek Völgye kedvenc udvarai is.

Szeptember 3-án, a fesztivál első napján hivatalosan is megnyílt Kapolcs új főtere, ami egyúttal új fesztiválhelyszín is lesz az őszi eseménysorozat alatt.Mint azt a szervezők közleményükben írják, kiállításokkal, társasjátékokkal és a Filmarchívum filmjeivel várja a látogatókat a MűvészVölgy Kúria névre keresztelt, felújított kapolcsi Kastély.

A főtéri események mellett egy-egy hétvégére programot hoznak Kapolcsra a Művészetek Völgye udvarai is.

muveszetekvoA fesztivál honlapjának nyitóoldala

Kedvenc előadóit hívja meg Harcsa Veronika, impró színházzal készül a Momentán Társulat, fiatal tehetségeket mutat be a Hangfoglaló Udvar, az önkifejezés új művészeti formáival ismerteti meg a közönséget a MANK Artporta. A népzene és a hagyományőrzés iránt érdeklődőket a Hagyományok Háza Folkudvara és a Muharay Elemér Népművészeti Szövetség Muharay Udvara várja. A koncertek előtt érdekes beszélgetésekbe lehet bekapcsolódni, szó lesz többek között a klímaváltozásról, a vírushelyzetről, az átrajzolódó turizmusról és, a nagyvárosok jövőjéről is.

A Völgyhétvégéket azoknak ajánljuk, akik szívesen töltik a hétvégéjüket a természetben és szeretnek aktívan részt venni beszélgetéseken, előadásokon, művészeti workshopokon, elmerülni egy kiállítás képeiben, kikapcsolódni egy koncerten vagy filmvetítésen. Más lesz az őszi program, mint a Művészetek Völgye, jóval kisebb léptékű mini fesztiválokat tervezünk, betartva a járványügyi előírásokat”

– idézi a közlemény Oszkó-Jakab Natáliát, a Művészetek Völgye Fesztivál igazgatóját.

A Balaton-felvidéki Nemzeti Park a környék természeti szépségeit bemutató kirándulásokat szervez. Az Aktív Magyarország és a Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány támogatásával további kikapcsolódási lehetőségek valósulnak meg. Mindennap két kerékpártúra indul, amelyeken az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő e-bike-okat tesztelhetik az érdeklődők és a Völgyhétvégéken debütál a Digitális Vándor túra applikáció is.

A járványügyi korlátozások miatt a fesztiválon minden helyszín kizárólag jeggyel látogatható, a létszám pedig napi ötszáz főben lesz maximalizálva.

Bővebb információk a muveszetekvolgye.hu weboldalon találhatók.

(Forrás: turizmus.com)

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 


 

 


 

Tipp

Időrendben

« Október 2020 »
H K Sze Cs P Szo V
      1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31  

Tartalom galéria

A tudatos hotelválasztást segíti a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége

A tudatos hotelválasztást segíti a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége

More details
ExCEEding Borders: itt a Colliers International, CMS és Randstad közös piaci jelentése

ExCEEding Borders: itt a Colliers International, CMS és Randstad közös piaci jelentése

More details
Megváltoztak az eddigi évekre jellemző trendek az albérletpiacon

Megváltoztak az eddigi évekre jellemző trendek az albérletpiacon

More details
Tudja mi az a mesterelme csoport? Itthon is egyre több van belőle

Tudja mi az a mesterelme csoport? Itthon is egyre több van belőle

More details
Fontos hír az óraátállításról

Fontos hír az óraátállításról

More details
Új magyar turisztikai startup indult

Új magyar turisztikai startup indult

More details
Étkezéssel is erősíthetjük az immunrendszerünket

Étkezéssel is erősíthetjük az immunrendszerünket

More details
Végre: lakás- és házfelújításra indul állami támogatás!

Végre: lakás- és házfelújításra indul állami támogatás!

More details
Drupa preview nap, 2020. október 27.

Drupa preview nap, 2020. október 27.

More details
Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője