2025. december 3., szerda - Ferenc

Szabadidő. életmód

Zártkapus Forma-1-es futamra készülnek a Hungaroringen

2020-06-09 1637

Július 19-én versenyez a Forma-1-es világbajnokság mezőnye a Hungaroringen – derült ki a sorozat kereskedelmi jogait birtokló Liberty Media keddi, a koronavírus-járvány miatt csak júliusban elrajtoló idény első nyolc versenyhétvégéjét tartalmazó közleményéből.

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) által is elfogadott naptár szerint július első két hétvégéjén az osztrák Spielbergben, a Red Bull Ringen két versenyt is rendeznek, majd a csapatok Magyarországra utaznak.

A mogyoródi futam után két héttel Nagy-Britannia következik, Silverstone-ban szintén két egymást követő hétvégén versenyez a mezőny, amely aztán Spanyolországba, Belgiumba és Olaszországba látogat el szeptember elejéig.

A közleményben hangsúlyozták, az elmúlt két hónapban a Forma-1 vezetése a FIA-val, a 10 csapattal, valamint a partnerekkel és az egyes országok illetékes hatóságaival együttműködve dolgozott azon, hogy elfogadjon egy olyan módosított naptárat, amely lehetőséget teremt a versenyek biztonságos megrendezésére.

A koronavírus-járvány nemzetközi jelenléte és terjedése miatt a további részletek, valamint a naptár fennmaradó részének kidolgozása a következő hetekben történhet meg, és a Liberty Media reményei szerint 15-18 futamra kerülhet sor a mostani idényben, amely decemberben érhet véget.

Kiemelték, egyelőre zártkapus eseményekre készülnek, de bíznak abban, hogy a nézők visszatérhetnek a pályákra, amint ez biztonságosnak bizonyul.

Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója a hungaroring.hu-n olvasható közleményben azt mondta, végig rugalmasan álltak hozzá az egyeztetésekhez, a pálya készen áll, bármikor lehet rajta versenyt rendezni és mindenképpen szerették volna megtartani a 35. Magyar Nagydíjat. A futam eredetileg augusztus 2-i dátummal szerepelt a 2020-as naptárban.

"A zártkapus verseny során a járványügyi előírásokat szem előtt tartjuk, folyamatosan egyeztetünk az illetékes hatóságokkal, hiszen nemcsak jó versenyt akarunk rendezni, de azt is szeretnénk, hogy a paddockban mindenki biztonságban érezhesse magát" – jelentette ki Gyulay.

(Forrás: turizmus.com)

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 


 

 


 

Tipp

Időrendben

« December 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31        

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Teltházra készülnek a reptéri szállodák az ünnepek alatt

Teltházra készülnek a reptéri szállodák az ünnepek alatt

More details
K+F támogatás és adókedvezmény: együtt is működik

K+F támogatás és adókedvezmény: együtt is működik

More details
Buda presztízs kerületében épít lakóparkot a LIVING

Buda presztízs kerületében épít lakóparkot a LIVING

More details
Visszatér az optimizmus a közép-kelet-európai ingatlanpiacokra

Visszatér az optimizmus a közép-kelet-európai ingatlanpiacokra

More details
Többszörösen díjazták a WING által fejlesztett Liget Centert a XXVII. Magyar Ingatlanfejlesztési Nívódíj Pályázaton

Többszörösen díjazták a WING által fejlesztett Liget Centert a XXVII. Magyar Ingatlanfejlesztési Nívódíj Pályázaton

More details
A világ 141 bevásárlóutcájának rangsorában a budapesti Fashion Street lépett a Váci utca helyébe

A világ 141 bevásárlóutcájának rangsorában a budapesti Fashion Street lépett a Váci utca helyébe

More details
Budapesti Turistamonitor 2025

Budapesti Turistamonitor 2025

More details
Magyar szállodaipari piac: erős lendület és növekvő befektetői bizalom

Magyar szállodaipari piac: erős lendület és növekvő befektetői bizalom

More details
Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője