2025. október 4., szombat - Ferenc

Archívum

Élmények két keréken: a Balatoni Bringakör

2020-06-09 1323

Rengeteg jó élmény és szuper látnivaló vár azokra, akik belevágnak a nagy kalandot jelentő balatoni tókerülésbe. Szakemberek szerint ebben az esztendőben kiemelkedően sokan fognak kerékpárra ülni a hazai tájakon, mivel sokan itthon töltik majd el a szabadságukat. Korábban elképzelhetetlen népszerűségnek örvend a kerékpározás az utóbbi néhány esztendőben.

Sokan egyenesen úgy fogalmaznak, hogy az utóbbi években valódi bringás forradalmat éltünk át, miáltal komoly biciklis nemzetté fejlődött a magyar. Ha körülnézünk a Balaton vidékén, nem is vitathatók a fenti állítások, mert az amatőrtől a profikig, az ovisoktól az idősekig szinte mindenki nyeregbe pattan és teker amerre csak lehetséges.

Az új módinak megfelelően egyre inkább kifejlődik a Balaton vidékének kerékpáros infrastruktúrája is. 2021 folyamán fejeződik be a 220 kilométer hosszú Balatoni Bringakör teljeskörű felújítása, melynek sok szakaszával már hamarabb is elkészültek az építők. A felújított szakaszokat kiszélesítették, burkolatukat szilárdabbá tették, új pihenőhelyeket alakítottak ki és részletes információs táblákat is kihelyeztek a kialakított pihenőhelyeknél.

A tó körül egyre több szállásadó és szolgáltató is felismerte már a kerékpározásban rejlő lehetőségeket, így egyre jobb minőségű szolgáltatások közül lehet válogatni a Balatoni Bringakör mentén. A további fejlesztési tervek között szerepel még egy új közbringa rendszer indítása, valamint a további 800 kilométer kapcsolódó túraútvonal mellett a Budapest-Balaton kerékpárút teljes kiépítése is.

bringakor


Balatoni Bringakör


Nagyon sokan szeretnék körbetekerni a Balatont, ami az edzettebbeknek egynapos programot jelent, de a kevésbé gyakorlottak is képesek teljesíteni, ha több napot szánnak rá. A teljes táv 205 km, melynek során összesen 650 méter szintkülönbséget kell legyőzni. Sokan egyedül, vagy barátokkal vágnak neki a programnak, de akár gyerekes családok is nekivágnak a legnépszerűbb hazai kerékpáros kihívásnak. Különösen akkor élvezetes program a Balaton megkerülése, ha nem sietünk, és átadjuk magunkat a táj szépségének és itt-ott szünetet tartva meg is ismerkedünk az útba ejtett településekkel. Különösebb nehézségek nélkül akár egyhetes programot is csinálhatunk belőle.

Ha valaki mégis egyszerre szeretné megcsinálni a balatoni tókerülést, érdemes előtte jól felkészülnie rá, mert főleg az északi parton nehéz szakaszok is előfordulnak. Szükség esetén igénybe vehetjük az egyre népszerűbb az e-bikeokat is, amik emelkedőkön plusz tolóerőt biztosítanak a résztvevőknek, de az sem elvetendő gondolat, hogy Néhány helyen megállva távolabb is elmerészkedünk a tótól és újabb szép területeket ismerünk meg. Választékból a tó egyik részén sem lesz hiány, de szinte bárhol megállhatunk strandolni is, ha épp hűsölni támad kedvünk!

A kerékpáros turizmus fejlődését a balatoni bringakölcsönzőkön kívül az is segíti, hogy vonattal már régóta lehetséges a kerékpárok szállítása és egyre több helyen lehet kerékpárkölcsönzőket és szerviz pontokat is találni. Egyre több kerékpározást segítő applikációt is letölthetünk az okostelefonunkra.

(Forrás: cartourmagazin.hu)

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 


 

 


 

Tipp

Időrendben

« Október 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Luxusmárkák Oroszországban: szankciók ide vagy oda, marad a csillogás

Luxusmárkák Oroszországban: szankciók ide vagy oda, marad a csillogás

More details
Moore Hotels Quarterly: világszerte több mint kétezer új nemzetközi márkás szálloda nyílt meg egyetlen év alatt

Moore Hotels Quarterly: világszerte több mint kétezer új nemzetközi márkás szálloda nyílt meg egyetlen év alatt

More details
Mesterséges intelligencia bevezetés a kkv-knál - mit mond a McKinsey?

Mesterséges intelligencia bevezetés a kkv-knál - mit mond a McKinsey?

More details
Az ibis & TRIBE Budapest Stadium Hotel a világ legfenntarthatóbb szállodái között

Az ibis & TRIBE Budapest Stadium Hotel a világ legfenntarthatóbb szállodái között

More details
Kutatás: a többség még nem kér az e-autózásból

Kutatás: a többség még nem kér az e-autózásból

More details
Brain Bar 2025: a jövő üzleti és társadalmi dilemmái Budapesten

Brain Bar 2025: a jövő üzleti és társadalmi dilemmái Budapesten

More details
AI a HR-ben: álláskereső platformot indított az OpenAI

AI a HR-ben: álláskereső platformot indított az OpenAI

More details
Mennyit kapok, ha az állam elveszi az ingatlanomat?

Mennyit kapok, ha az állam elveszi az ingatlanomat?

More details
Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője