2025. június 1., vasárnap - Tünde

Archívum

Budapesten az év mobilos kiállítása, 2019. november 28. - 2020. februrár 29.

2019-12-03 987

Március végén volt 25 éves a magyarországi GSM mobilszolgáltatás. A negyedszázados évforduló apropóján "GSM – Generációk Saját Mobiljai" címmel időszaki kamarakiállítás nyílt a szegedi Szent-Györgyi Albert Agorában, a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT) szervezésében.

A Neumann Társaság Informatika Történeti Kiállításán szeptember elejéig lehetett megtekinteni a Vodafone Magyarország Alapítvány támogatásával létrehozott kiállítást, amit lebontása után a szervezők előbb a túrkevei Finta Múzeumban, majd most Budapesten építettek újra föl - számolt be az  index.hu.

A tárlat november végétől három hónapon át lesz látható a Piarista Múzeumban.

A kiállítás – amiről áprilisban az Index is beszámolt – négy budapesti magángyűjtő (Csernák Márton, Domokos Zoltán, Novák László, Szepes György, Mobilmementók baráti kör) és egy szegedi mobilgyűjtő (Ördögh Zoltán, Retromobil) több ezer darabos gyűjteményéből állt össze, és az elmúlt huszonöt évben piacra dobott legérdekesebb készülékeket mutatja be, a személyi hívóktól kezdve a klasszikus bunkofonokon át az okostelefonokig, a népszerű modellek mellett több ritka prototípust is szerepeltetve.

A kiállítás megnyitója 2019. november 28-án 18 órakor lesz a Piarista Múzeumban (1052 Budapest, Piarista u. 1., bejárat a Piarista Gimnáziumon keresztül). A tárlatot Szalay Imre, a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság ügyvezető igazgatója nyitja meg, majd Képes Gábor, a Neumann Társaság főmunkatársa, a kiállítás társrendezője tart tárlatvezetést a jelen lévő magángyűjtők bevonásával.

A kiállítás 2020. február 29-ig látogatható hétköznapokon 10 és 18 óra között, előzetes bejelentkezéssel, amelyet a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mailcímen lehet megtenni .

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 


 

 


 

Tipp

Időrendben

« Június 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30            

Tartalom galéria

Kutatás: a dolgozók visszatérnének, de már nem bármilyen irodába

Kutatás: a dolgozók visszatérnének, de már nem bármilyen irodába

More details
Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Blockchain és kriptovaluta a kereskedelmi ingatlanbefektetések területén

Blockchain és kriptovaluta a kereskedelmi ingatlanbefektetések területén

More details
Neves, nemzetközi ügyvédi iroda költözik a Liget Centerbe

Neves, nemzetközi ügyvédi iroda költözik a Liget Centerbe

More details
Spórol, rákeres az interneten, akcióra vadászik – így vásárol Európa 2025-ben

Spórol, rákeres az interneten, akcióra vadászik – így vásárol Európa 2025-ben

More details
Tényleg a 100 leggazdagabb sajátítja ki a vagyonnövekedést?

Tényleg a 100 leggazdagabb sajátítja ki a vagyonnövekedést?

More details
Új, modern és energiahatékony bölcsődeépülettel gazdagodik Kőbánya

Új, modern és energiahatékony bölcsődeépülettel gazdagodik Kőbánya

More details
Új csarnokkal bővült a WING fejlesztésében álló East Gate PRO Business Park

Új csarnokkal bővült a WING fejlesztésében álló East Gate PRO Business Park

More details
Újépítésű ingatlanok: lassú élénkülés kezdődött, de az árak továbbra is magasak

Újépítésű ingatlanok: lassú élénkülés kezdődött, de az árak továbbra is magasak

More details
Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője