2026. július 2., csütörtök - Ottó

Archívum

A Várva Várt Alapítvány életvédő rendezvényt tart a Bakáts téren

2018-03-19 988

varvavart logoA Magzatgyermekek Világnapja alkalmából szervezett demonstráción neves zenészek és közéleti személyek szólalnak fel az élet védelmében és a még anyaméhben élő embertársaink élethez való joga mellett. A szervezők egy Virtuális Inkubátor Programot indítanak útjára, amely a szülés előtt álló válságos helyzetben élő anyáknak kíván segíteni.


A rendezvényről az alapítvány facebook oldalán lehet tájékozódni: facebook.com/varvavart.

"A megszülető gyermekek és szülőanyák szakszerű mentális és orvosi ellátása létszükséglet. Meggyőződésünk szerint ők nagyon fontos személyek, akik kiemelt figyelmet érdemelnek a társadalom részéről. Súlyos válsághelyzetben élnek és támogatás nélkül ez a helyzet még súlyosabbá válhat, míg szakszerű és odaadó segítséggel túl tudnak jutni a krízisen. A programban résztvevők feladata, hogy elérje azokat a szükségben levő anyákat, családokat, ahol titkolt terhesség vagy olyan krízis áll fenn, amely veszélyezteti a megszületés előtt álló gyermek életét. Ezt egy 0-24 órában elérhető krízisvonal indításával és egy országos támogató hálózat szervezésével kívánjuk megvalósítani, amelynek tagjai telefonon és személyesen segítenek a rászoruló anyáknak, és gyermeküknek, hogy mindketten megkapják a megfelelő orvosi ellátást." – mondta el Lukács József, a Várva Várt alapítvány vezetője az esemény beharangozása kapcsán.

Szeretettel várnak minden jóérzésű embert a vasárnapi eseményre a Bakáts térre, akik tenni akarnak a krízishelyzetbe került családokért.
 

Magzatgyermekek Világnapja

A magzatgyermekekről először 1993-ban emlékeztek meg El Salvadorban: a világnapon a növekvő élet csodáját és a várandósságot ünnepeljük. A fogantatástól számítva egy kis élet növekszik bennünk, akit a 10. héttől már nem embriónak, hanem magzatnak hívunk. Tudatos tervezéssel már a várandósság előtt is sokat tehetünk leendő magzatunk egészségéért, majd örömmel figyelhetjük a születendő gyermek méhen belüli fejlődését is - hívja fel a figyelmet a babanet.hu.

A 10. héttől a külső ivarszervek már elkezdenek kialakulni, és hamarosan kiderül, hogy kislány vagy fiú magzat növekszik-e az anyaméhben. A 12. hetet követően a magzat már próbálgatja arcizmait: mosolyogni és sírni is tud, miközben nagyokat rúg és bukfencezik: heteken belül az édesanyja is érzékeli már a mozgást. A negyedik hónap végére a kicsinek már emberi kinézete van, a várandósság felétől pedig már egyre többet hall. Ekkor már nagyon gyorsan fejlődik: hetente akár 1 centimétert is nőhet. A 27. hétre már ki tudja nyitni a szemeit, pupillái reagálnak a fényre.

magzatgyermek
 
A magzat a 34. héttől már a születésre készül és ideális esetben fejjel lefelé helyezkedik el: az utolsó hónapban hirtelen hízni kezd és súlyát megduplázza, hogy a 40. héten készen álljon a világra jövetelre és megkezdje méhen kívüli életét.
 
(Esemény Menedzser)
Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 


 

 


 

Tipp

Időrendben

« Július 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Így lett sláger a remegő palacsinta

Így lett sláger a remegő palacsinta

More details
Az AI átalakítja a kiskereskedelmi ingatlanpiacot, de nem úgy, ahogy sokan gondolnák

Az AI átalakítja a kiskereskedelmi ingatlanpiacot, de nem úgy, ahogy sokan gondolnák

More details
CEE és Ibéria: Európa ipari átalakulásának mozgatórugói

CEE és Ibéria: Európa ipari átalakulásának mozgatórugói

More details
Bővül a WING irodaportfóliója: megvásárolta a Capital Square-t

Bővül a WING irodaportfóliója: megvásárolta a Capital Square-t

More details
A Lurdy Moziban nyílik meg Magyarország első Samsung Onyx LED moziterme

A Lurdy Moziban nyílik meg Magyarország első Samsung Onyx LED moziterme

More details
Te örülnél, ha az AI képviselne a bíróságon?

Te örülnél, ha az AI képviselne a bíróságon?

More details
A Liberty lesz a WING és a LIVING közös otthona

A Liberty lesz a WING és a LIVING közös otthona

More details
A CEE-6 irodapiacai új korszakba lépnek

A CEE-6 irodapiacai új korszakba lépnek

More details
5-ről 27 százalékra ugorhat az áfa: Milliókkal drágulhatnak az új lakások jövőre

5-ről 27 százalékra ugorhat az áfa: Milliókkal drágulhatnak az új lakások jövőre

More details
Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője