2026. július 2., csütörtök - Ottó

Archívum

Teltház a Várva Várt gálán

2017-06-20 1236

Teltházas jótékonysági gálaestet szervezett 2017. június 16-án a Várva Várt Alapítvány, amelyet a nagy érdeklődés miatt végül a YouTubon, élőben is közvetítettek. A gálaest célja a krízishelyzetbe kerülő babák és szüleik támogatása, illetve az örökbefogadás népszerűsítése volt. Az eseményen Vámos Róbert által készített rajzra július 4-ig lehet még jótékony célból licitálni.

A gálaestet Weeber Tibor, Budapest X. kerületi alpolgármestere nyitotta meg, aki elmondta, azért is örül az eseménynek, mert 10 várva várt gyermeke van, feleségével hét saját gyermekük mellé még három gyermeket befogadtak ugyanis családjukba.

„A gálaest bevétele számos krízisterhes anyuka számára fontos hozzájárulást biztosíthat már a közeljövőben. Köszönjük azoknak, akik e nemes ügyhöz, az élet védelméhez csatlakoztak” – mondta Lukács József, a Várva Várt Alapítvány vezetője az eseményt követően.

Az alapítvány vezetője hangsúlyozta, a bevételből két projektet is szeretnének előremozdítani. Szeretnének új budapesti és később vidéki anyaotthon(oka)t elindítani, amelyhez akár azt is örömmel fogadják, ha valaki használaton kívüli ingatlant fel tud kínálni. Másrészt folyamatban van egy olyan internetes illetve mobil alkalmazás fejlesztése, amelyen keresztül a krízishelyzetbe került édesanyák vagy azok rokonai, barátai sőt akár a védőnői szolgálat munkatársai tudnának konkrét segítséget kérni (lelki segélyt vagy dologi támogatást). „A rendszerbe be tudják majd regisztrálni magukat azok, akik bármilyen támogatást, adományt tudnak felkínálni a bajba jutottaknak, hiszen sokszor már az is ténylegesen életet menthet, ha a bajba jutott anyukák érzik, nincsenek magukra hagyva” - mondta el Lukács József.

Az eseményt a nagy érdeklődés miatt végül a YouTube-on, élőben is közvetítették.


vva video


„Célunk, hogy minden segítséget megadjunk a segítségre szoruló anyukáknak, hogy magzataikat kihordják, megszüljék, és saját családjukban nevelhessék” - mondta el a gálaest kapcsán a Várva Várt Alapítvány vezetője. Amennyiben ez ellehetetlenülne, a gyermekeket a szülő kérésére olyan családokhoz adják örökbe, ahol valóban várva várják őket.

vva finale


Az est háziasszonya Pataki Zita volt, akit ma leginkább a kereskedelmi televíziózásból meteorológiai hírszerkesztőként, ismernek, ugyanakkor pályáját a pest megyei gyermekvédelmi intézetnél kezdte, ahol közel 60 gyermek örökbeadásában vett részt.

vva rajz2

Az eseményen Vámos Róbert által készített rajzra 2017. július 4-ig lehet még jótékony célból licitálni.

(Esemény Menedzser)

 
 
Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 


 

 


 

Tipp

Időrendben

« Július 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

CEE és Ibéria: Európa ipari átalakulásának mozgatórugói

CEE és Ibéria: Európa ipari átalakulásának mozgatórugói

More details
Bővül a WING irodaportfóliója: megvásárolta a Capital Square-t

Bővül a WING irodaportfóliója: megvásárolta a Capital Square-t

More details
A Lurdy Moziban nyílik meg Magyarország első Samsung Onyx LED moziterme

A Lurdy Moziban nyílik meg Magyarország első Samsung Onyx LED moziterme

More details
Te örülnél, ha az AI képviselne a bíróságon?

Te örülnél, ha az AI képviselne a bíróságon?

More details
A Liberty lesz a WING és a LIVING közös otthona

A Liberty lesz a WING és a LIVING közös otthona

More details
A CEE-6 irodapiacai új korszakba lépnek

A CEE-6 irodapiacai új korszakba lépnek

More details
5-ről 27 százalékra ugorhat az áfa: Milliókkal drágulhatnak az új lakások jövőre

5-ről 27 százalékra ugorhat az áfa: Milliókkal drágulhatnak az új lakások jövőre

More details
Új raktárfejlesztést indít a WING Industrial

Új raktárfejlesztést indít a WING Industrial

More details
Elérte legmagasabb pontját a XIII. kerületi Le Jardin második üteme

Elérte legmagasabb pontját a XIII. kerületi Le Jardin második üteme

More details
Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője