2026. március 18., szerda - Sándor

Hírfigyelő

A Hankook dolgozói mindig segítő szándékkal állnak a nemes ügyek mellé. Legújabb összefogásuk eredményeképpen mindössze néhány napon belül egy autónyi adományt gyűjtöttek össze a Felelős

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) augusztusban lezárta a szigetelőanyagok piacát vizsgáló gyorsított ágazati vizsgálatát, és a termékárak csökkenését célzó ajánlásokat fogalmazott meg a gyártók, a lakosság,

Kivétel nélkül pozitív visszajelzések érkeztek a tesztelésbe bevont vadőröktől a csapdafigyelő rendszerről, amely egy magyar startup nevéhez fűződik. A fejlesztés lényege, hogy a csapdák kezelőinek

A cím akár álkérdésnek is tűnhet – ám messze nem az. Sokan ugyanis nem tudják, hogy vállalkozások között bizonyos esetekben teljesen tiltott a készpénzfizetés. Arról

A fenntarthatósági célok megvalósításához köthető ingatlanpiaci és vállalatvezetési döntéseket számos tényező nehezíti, illetve ösztönözheti. A CBRE fenntarthatósági témában készített kutatásának eredményei alapján négy fő következtetést

Már tizenöt éve, hogy megnyitotta kapuit a Tura szélén található vállalkozás. A változó gazdasági körülmények ellenére stabil és növekvő. Olyannyira, hogy a napokban fejeződött be

A jövőben az állami főépítész által vezetett tervtanács véleményezi az 5000 négyzetméter összes hasznos alapterületet meghaladó épület, valamint az egy építési telken 1500 négyzetméter

1996. júniusában, a Szomszédok című legendás sorozat 239. részében Vágási Feri elhatározta, hogy "beszáll az internetbe". Szavait manapság mémek ezrei örökítik meg. Ám ha a

Hogyan biztosítsuk a folyamatos áramellátást igénylő elektronikus eszközeink biztonságát? Erre a kardinális kérdésre már több mint fél évszázada létezik válasz: a szünetmentes tápegységek a kezdeti

A háromszoros Magyar Brands és Business Super Brands díjas, idén 30 éves fennállását ünneplő Daniella Villamosság életében mindig is központi szerepet játszott a társadalmi felelősségvállalás.

Tipp

Időrendben

« Március 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31          

Tartalom galéria

A fenntarthatósági, egészségügyi és akadálymentességi tanúsítványok iránti kereslet élénk maradt az ingatlanpiacon

A fenntarthatósági, egészségügyi és akadálymentességi tanúsítványok iránti kereslet élénk maradt az ingatlanpiacon

More details
Hamarosan az összes magyar Pizza Hut étterem átalakul

Hamarosan az összes magyar Pizza Hut étterem átalakul

More details
Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Így még nem láttad a főváros múltját: új filmalbum mutatja be a régi Budapestet

Így még nem láttad a főváros múltját: új filmalbum mutatja be a régi Budapestet

More details
Elbutulunk, ha nem pihenünk eleget?

Elbutulunk, ha nem pihenünk eleget?

More details
A bértranszparencia egy kultúraváltási sokk, amire a cégek többsége nem áll készen

A bértranszparencia egy kultúraváltási sokk, amire a cégek többsége nem áll készen

More details
A Promenade Gardens ingatlankezelői megbízását a Colliers nyerte el

A Promenade Gardens ingatlankezelői megbízását a Colliers nyerte el

More details
Az AI felforgatta a kkv-marketinget, de a vevők nem tapsolnak

Az AI felforgatta a kkv-marketinget, de a vevők nem tapsolnak

More details
Első alkalommal ítélték oda a Magyar Innovátor védjegyet

Első alkalommal ítélték oda a Magyar Innovátor védjegyet

More details
Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője