2024. március 29., péntek - Auguszta

FűFa Tankert az ELTE Füvészkertben – Cél a fitopedagógia integrálása a pedagógus képzésbe

2017-04-25 807

elte fuveszkertAz ELTE Füvészkertben 2017. május 2-án 10.00 órakor a Józsefvárosi Önkormányzat támogatásával 500 négyzetméteres területen nyílhat meg a FűFa Tankert. Az új tanodát azzal a céllal adják át a jövő generációinak, hogy óvodások és kisiskolások kaphassanak itt élményközpontú zöldtudatos képzést.

A 2017. május 2-i ünnepélyes megnyitón a kerület vezetői mellett a környező óvodákból is érkeznek csoportok, akik kipróbálhatják, milyen is egy foglalkozás az új tankertben és megnézhetik a mYnest oktatóeszközt is, amely alkalmas a madarak megfigyelésére, azonosítására és fotózására.

Az új fejlesztések elsősorban a gyerekek élménycentrikus oktatását és szemléletformálását szolgálják. A tankert vizuális kialakításában a MOME hallgatói egy workshop keretében rengeteg hasznos és izgalmas ötlettel segítették a megvalósulást.

orloci laszlo fuveszkertDr. Orlóci László, az ELTE Füvészkert igazgatója elmondta, hogy a városi zöldfelületek témája június közepéig hangsúlyosan szerepel az összes kerületi óvoda programjában, a nyári szünet után pedig a program újraindul majd az iskolák bevonásával is.

„Természetesen örülnénk egy olyan szponzornak, aki tudna segíteni a gyermekek hosszú távú szállításának a megszervezésében, különösen, ha az az elektromos mobilitás jegyében valósulna meg. Célunk továbbá, hogy a tanodát be lehessen tagolni az ELTE képzési programjába, hiszen az ELTE-n belül van pedagógusképzés, óvónő-, tanító-, szaktanár-, gyógypedagógus képzés, amelynek szerves részét képezheti a fitopedagógia” – hívja fel a figyelmet a Füvészkert igazgatója.


A tanoda létrejöttét és a működését ebben a tanévben még a Józsefvárosi Önkormányzat szponzorálja, de ősztől piaci alapon szeretnék már a programot működtetni, amely megrendelhető lenne iskolai csoportok, osztályok számára.

A Földművelési Minisztériumnak van már meghirdetett programja, amely az iskolakertekről szól, és támogatja regionális képző központok kialakítását is.

„Az ELTE előnye, hogy országos pedagógiai közintézmény, amely ezt a témát magáénak érzi, az egyik egysége a Füvészkert helyet ad az oktatási tevékenységnek, ezért nagyon örülnénk, ha regionális képző központként hivatalosan is be lennénk tagolva a rendszerbe” – hangsúlyozta Orlóci László, aki azt is hozzátette, hosszú távon sok terv van még az ELTE Füvészkert tarsolyában, hiszen eddig csak a gyerekek szocializációjáról beszéltünk, de a hely alkalmas lehet arra is, hogy a városi kertészkedésnek tanuló bázisa legyen, ahol a városi kertészettel és városi mezőgazdasággal foglalkozó embereknek nyújthatnának tanácsadást, alapképzést.


A projekt a nemzeti biodiverzitási stratégiába is beleillik, hiszen a biológiai sokféleség megőrzésének egyik kulcskérdése, hogy sikerül-e megteremteni annak társadalmi elfogadottságát. Ennek értelmében a cél az, hogy a társadalom tagjai értékként tekintsenek a biológiai sokféleségre, illetve felismerjék és elfogadják, hogy csökkenése olyan életminőség-romlást is okoz, amely nem küszöbölhető ki technológiai eszközökkel. Ezért szükség van a széles körű szemléletformálásra. Az oktatási intézmények, a nemzeti park igazgatóságok, a közgyűjtemények, a botanikus kertek és állatkertek, valamint a természetvédelmi civil szervezetek szerepe kiemelkedő a feladat végrehajtásában.

A Füvészkert a programot a főváros egyik legurbanizáltabb területén valósítja meg, ahol azonban már van két városi kertészettel foglalkozó közösség is. A Füvészkert egy további fontos programban is részt vesz, amely a körülötte levő közterületek zöldítésére vonatkozik. A józsefvárosi közgyűlés elfogadta azt az új, önfenntartó megoldásokat tartalmazó zöldstratégiát, amelyekbe a lakókat, társasházakat is be lehet integrálni. Élő és kinetikus dolgokat is szeretnének beilleszteni a környezetbe (például az utcai fák mellett a kinetikus eszközök vizet gyűjtenének vagy áramot termelnének, illetve az utcaképet javítanák, világítanának, és nem utolsó sorban elhárítanák a kutyapiszok okozta szennyeződéseket).

(Forrás: Esemény Menedzser)

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 


 

 


 

Tipp

Időrendben

« Március 2024 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Akár 20-25 százalékos alkukkal is lehet most találkozni az ingatlanpiacon

Akár 20-25 százalékos alkukkal is lehet most találkozni az ingatlanpiacon

More details
Karikó Katalin és Ráskó Eszter a legbefolyásosabb magyar nők között!

Karikó Katalin és Ráskó Eszter a legbefolyásosabb magyar nők között!

More details
A Faedra Group sikeresen értékesítette Budapest egyik legújabb és legzöldebb logisztikai ingatlanát

A Faedra Group sikeresen értékesítette Budapest egyik legújabb és legzöldebb logisztikai ingatlanát

More details
Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Két éves Óbuda első számú bevásárlóközpontja, a GOBUDA Mall

Két éves Óbuda első számú bevásárlóközpontja, a GOBUDA Mall

More details
Váratlant lépett a Google: erre nagyon figyelj szolgáltatóként!

Váratlant lépett a Google: erre nagyon figyelj szolgáltatóként!

More details
Új zenei fesztivált jelentettek be: jön a Mizújs babám?

Új zenei fesztivált jelentettek be: jön a Mizújs babám?

More details
Lassan visszatérnek az ingatlanpiacra a hitelre vásárlók

Lassan visszatérnek az ingatlanpiacra a hitelre vásárlók

More details
Téglából épült kertes ház a magyarok álma

Téglából épült kertes ház a magyarok álma

More details
Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője