2024. december 22., vasárnap - Zéno

Hírek

Közel 250-en képzelték el, milyen lesz a jövő bevásárlóközpontja

2023-12-13 400

Lezárult a logópályázat a Westendben, amire közel 250 alkotás érkezett be. A kiírás szerint idén azt kellett elképzelni, milyen lesz a jövő bevásárlóközpontja és eszerint kellett kreatív tartalommal megtölteni a Westend logóját, a nagy „W” betűt. A szakmai és bérlői zsűri november végén meghozta a döntését és a közönségdíj nyerteseire is fény derült. A legjobb 40 alkotás kikerült a Westend folyosóira, amelyeket egészen január közepéig bárki megnézhet.

Lassan már hagyománnyá válik, hogy ősszel dizájnpályázatot ír ki a Westend valamilyen érdekes és fontos témában, aminek megjelenítésére a logóját ajánlja fel az üzletközpont. Idén egy képzeletbeli utazást kellett tenniük a jövőbe a pályázóknak, azt megálmodva, milyen lesz egy bevásárlóközpont 20-30 év múlva. Lesznek-e még hagyományos boltok és mekkora lesz a mesterséges intelligencia vagy a robotok szerepe a vásárlási folyamatban? Hogyan és mennyire lesznek személyre szabhatóak a vásárlási élmények és milyenek lesznek a plázák közösségi terei a jövőben?

Közel 250 pályázó fantáziáját mozgatták meg annyira ezek a kérdések, hogy újragondolták a Westend konténerlogóját és az ikonikus „W” betűt kreatív tartalommal töltötték meg. A pályázatokat egy szakmai és egy bérlői zsűri is véleményezte. Csorba Eszter, a Westend marketing igazgatója, Orr Máté festőművész, a Várfok Galéria művésze, Lelkes László, a Magyar Képzőművészeti Egyetem docense és Bacsek Júlia kurátor, művészettörténész Fetter Celinának ítélte oda a 300 000 forint értékű szakmai fődíjat. Venczel Zoltán Segítő kéz c. munkája lett a második, Garamvölgyi Anett Próbafülke c. alkotása pedig a harmadik helyezett. Ők 200 ezer, illetve 100 ezer forintot érő Westend ajándékkártyával lettek gazdagabbak. A Kiehl’s különdíját Majsai Richárd Westend, the shopping district c. műve nyerte, a C&A Brandhuber Dominikát (year: 2123 location: Budapest) jutalmazta, a Humanic szerint Jakab Szilvia pályázata (Környezettudatos vásárlás) volt a legjobb, a Vapiano pedig Mészáros Ákos Walóság c. művét tüntette ki. A Westend Facebook oldalán tartott közönségszavazást Mátrai Cintia (Future Westend Style), Galazek Tímea (Place of Technology and Nature) és Borbély Dóra Dominika (Neon Plaza) nyerték meg.

A legjobb negyven alkotásból az eredményhirdetés napján – melynek összefoglaló videója itt megtekinthető – kiállítás nyílt a Westendben. Január közepéig nézhető meg, hogy kreativitásukat szabadon engedve miként képzelték el a jövő bevásárlóközpontját az alkotók, néhány évtized múlva pedig az is kiderül, mi válik ebből valósággá.


A Westendről
A Gránit Pólus csoporthoz tartozó Westend Magyarország első vegyes hasznosítású épületkomplexuma. Bevásárlóközponti része – mely 1999 novemberében nyitotta meg kapuit – 200 000 m²-en több mint 400 üzlethelyiségnek és közel 50 vendéglátóipari egységnek ad otthont, így biztosítva, hogy vásárlói mindent megtaláljanak egy helyen. A bevásárlóközpont tetején húzódó Westend Tetőkert pedig a környék legnagyobb zöldfelületeként több mint 3 hektáron várja programokkal és szabadtéri kikapcsolódási lehetőségekkel nemcsak vásárlóit, hanem a környéken élő embereket is.
A Westend város a városban. Hatással van a környezetére, ahogy a környezete is hatással van rá. Célja, hogy közösségeket teremtsen, élményeket adjon, szemléletet formáljon. A kiemelkedő üzletkínálat mellett folyamatosan fellelhetők akciók,
szórakoztató programok, jótékonysági és társadalmi kezdeményezések várják a látogatókat, emellett pedig a Westend számos, a fenntarthatóságot és a közösségépítést előtérbe helyező projektet is indít.
Még több információért keressen minket bizalommal, vagy látogasson el a Westendbe!

www.westend.hu
https://westend.hu/blog
https://hu.linkedin.com/company/weu
https://www.facebook.com/westendshoppingcenter
https://www.facebook.com/westendtetokert

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 


 

 


 

Tipp

Időrendben

« December 2024 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31          

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
30 év a Colliersnél  – Interjú Beck Tamással, a Colliers ipari divíziójának vezetőjével

30 év a Colliersnél – Interjú Beck Tamással, a Colliers ipari divíziójának vezetőjével

More details
Bővül a Liberty bérlőinek köre

Bővül a Liberty bérlőinek köre

More details
Beelőzték a multikat: Ezresével készülnek a dubaji csokik Nagykanizsán

Beelőzték a multikat: Ezresével készülnek a dubaji csokik Nagykanizsán

More details
Így tesz boldoggá az ajándékozás

Így tesz boldoggá az ajándékozás

More details
Két kategóriában is díjat nyert a Melea – The Health Concept

Két kategóriában is díjat nyert a Melea – The Health Concept

More details
Már a virtuális térben növelik beruházásaikat a vállalatok

Már a virtuális térben növelik beruházásaikat a vállalatok

More details
Adakozó Kedd - Gyorstalpaló adományozóknak

Adakozó Kedd - Gyorstalpaló adományozóknak

More details
Jelentősen változik a perindítás illetéke jövőre

Jelentősen változik a perindítás illetéke jövőre

More details
Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője