2026. január 14., szerda - Bódog

Hírek

Kiderült, ki lett a 2023-as Év innovátora

2023-11-15 787

Immáron negyedik alkalommal ítélték oda az „Év innovátora” címet, az infokommunikációs szakma egyik legtekintélyesebb hazai elismerését. A HTE Fekete László-díj idei nyertese Kántor András Ferenc, aki a magyar bankszektor kiemelkedő fejlesztőjeként több olyan projektet vitt végbe, amelyek hatalmas áttörést jelentenek a bankkártyás fizetések világában. Munkásságát, újító habitusát és motiváló képességeit aHírközlési és Informatikai Tudományos Egyesület a szakmai méltatás mellett 1.000.000 Ft-tal jutalmazta.

A HTE Fekete László-díj az újítás mögött álló személyt hivatott elismerni, illetve az innovátori képességeket jutalmazni: Kántor András Ferenc nem csupán kiemelkedő fejlesztő, hanem elismert, ösztönző csapatvezető. - Félkarú óriás lennék a csapatom nélkül – mondta a szakember, akit felettesei neveztek be a díjra. – Kiemelt partnereink külön ajánlóleveleket is írtak a jelölésemhez, ami önmagában sem kis elismerés számomra, és már a pályázat során olyan visszajelzéseket kaptam különböző helyekről, amik hatalmas pozitív visszacsatolást jelentettek a munkásságomat illetően. Úgy érzem, hogy már ezért megérte!

A 2023-as Év innovátora 12 éve kötelezte el magát bankkártyával kapcsolatos fejlesztéseknek, és azóta is folyamatosan keresi az új, eddig kiaknázatlan lehetőségeket és kihívásokat. Nevéhez több, telefonon, okosórán, illetve fitness karkötőn megvalósított digitális fizetési megoldás kötődik – szakértelmének köszönhető, hogy a K&H Bank az európai kártyakibocsátók között elsőként tudott adott okosórákra fizetési lehetőséget bevezetni. Fajsúlyos szerepe volt a kanapéról igényelhető, azonnal digitalizálható bankkártyás számlák elindításában is.

Elmondása szerint csapatával sokszor szoros határidőkkel dolgozik, így külön büszke arra, hogy a MasterCard Apple Pay implementációját a várható 1-1,5 éves lefutási idő helyett nekik 4 hónap alatt sikerült lefejleszteniük és bevezetniük. Ennek is köszönhető, hogy ma már nemzetközi szinten is őket ajánlják a bankkártyás fizetési szolgáltatások fejlesztésére.

A pályázat nyertese a szakmai elismerést a HTE Infokom Konferencián vehette át, ahol további szakmai terveiről így nyilatkozott: – Szeretném látni, ahogyan az ötleteim a valóságban pozitív változásokat hoznak és megkönnyítik az emberek mindennapjait. Véleménye szerint a díjjal járó pénzösszeg nem hasonlítható össze azzal a megtiszteltetéssel, amit a szakmai elismerés jelent számára: – Volt szerencsém az egyesület tagjaival beszélgetni és jó volt látni, hogy milyen értékek és emberek állnak valójában a pályázat mögött. Mindenképp törekedni fogok arra, hogy a díj szellemiségét tovább vigyem és az innováció jegyében végezzem a jövőben is a munkám.

I Forrás: Üzleti Hírszerzés

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 


 

 


 

Tartalom galéria

Jól látjuk - Robotikai platformverseny január elején

Jól látjuk - Robotikai platformverseny január elején

More details
Új felsővezető a WING-nél

Új felsővezető a WING-nél

More details
A DHL 3000 négyzetméteres új központja a Libertyben lesz

A DHL 3000 négyzetméteres új központja a Libertyben lesz

More details
Magyar Marketing Fesztivál, 2026. január 29.

Magyar Marketing Fesztivál, 2026. január 29.

More details
A Lenovo AI Glasses V1 – Tények és tévhitek

A Lenovo AI Glasses V1 – Tények és tévhitek

More details
Mérnöki válasz a lakhatási válságra

Mérnöki válasz a lakhatási válságra

More details
Az AI használata tényleg bejön a kiskereskedelemben?

Az AI használata tényleg bejön a kiskereskedelemben?

More details
Digitális fordulópont előtt a magyar cégek

Digitális fordulópont előtt a magyar cégek

More details
A mesterséges intelligencia gondatlan céges használata üzleti titkokat is sérthet

A mesterséges intelligencia gondatlan céges használata üzleti titkokat is sérthet

More details
Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője