2025. június 1., vasárnap - Tünde

Hírek

Így is felkészülhetünk arra, ha jönnek a hatóságok

2023-05-18 564

A különböző hatóságok rendszeresen ellenőrizhetik a jövőben is nemcsak a multikat, de a mikro-, kis- és középvállalkozásokat egyaránt. Azért, hogy ne érje a cégvezetőket meglepetés, a szabályok betartása mellett, a felkészült hozzáállásra is érdemes kellő figyelmet szentelni. Ehhez pedig akár külsős segítséget is igénybe lehet már venni, például szituációs helyzetgyakorlatok formájában.

Az ilyen képzések lényege, hogy egy reálisan nagy eséllyel bekövetkező eseményt imitáljanak a gyakorlatban, mégpedig azt, amikor egy cég székhelyére kiszáll valamelyik hatóság. Leggyakrabban ez a rendőrség vagy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), esetleg a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) lehet. A tréning során a résztvevők átélhetik azt, amit egy effajta helyzetben valóban is átélhetnének. Ugyanazt a viselkedést tapasztalják az instruktorok részéről, amit a valóságban is, ezáltal éles helyzetben már nem, vagy csak kisebb eséllyel érheti őket meglepetés.

„A gyakorlat felépítése valósághű, legalábbis az általunk szervezett biztosan. Jellemzően kisebb csoportok számára kerül megszervezésre, az adott cég irodájában, hogy életszerű legyen. Az első találkozás egy nyílt eljárási cselekménnyel indul, elfogással, előállítással. Ennek során az adrenalinszint eléri azt az állapotát, amit jó eséllyel ritkán kell a szervezetnek elviselnie. Fizikai konfrontáció nem történik, hiszen a cselekmény az úgynevezett fehérgallérosokkal szemben zajlik, ahol alapvetően nem számít a hatóság ellenállásra. Ez tehát csak az alaphangulat elérése miatt kell, meg mert a valóságban is megtörténhet” – mondta Doór Zalán magánnyomozó, az X-Rock Magánnyomozó Iroda ügyvezetője.

Ezt követően rendszerint megkezdődik az éles gyakorlat, házkutatással az érintett irodahelyiségekben, amely során végig fenntartják azt a nyomást, amit a valóságban is átélhetnek a cégvezetők. A gyakorlat egyes fejezeteiben valós eseményt szimulálva, valós kihívásokkal kell szembenéznie a résztvevőknek, közben reakciókat kapva az instruktoroktól. A házkutatás során minden a törvény és a taktikai előírások szerint történik. Ezt követően sor kerül a gyanúsított- és tanúkihallgatásokra, amely során több különböző kihallgatási stílust is megtapasztalhatnak a résztvevők. Az egyes stílusok között egyrészt taktikai, másrészt személyiségtípusbeli különbségek is fellelhetők, de a való életben is alapvetően ezekkel találkozhat valaki, ha netán ilyesfajta helyzetbe kerül. Egy ilyen tréning jobbára képzett pszichológus és olyan szakértő szakfelügyelete alatt zajlik, mint például egy volt rendőrségi bűnügyi profilozó. Ők végig kísérnek minden eseményt, utána pedig értékelést és instrukciókat adnak az egyes résztvevők számára személyre szabottan.

A kihallgatást nálunk olyan volt nyomozó és vizsgáló kolléga végzi, aki közel 25 évig ezt csinálta a rendőrség különböző kiemelt bűnügyi szerveinél. A gyakorlat egyes részeit, összefoglalóját és egyéb pszichológiai előadás részét olyan kolléga tartja, aki részt vett hazai és nemzetközi fedett műveletekben, belföldön kiemelt fegyveres bűnelkövetők felderítését végezte, mindemellett az FBI ILEA instruktorai képezték ki túsztárgyalásra. Az eljárásokat úgynevezett parancsnokként egy volt osztályvezető kolléga koordinálja, aki pedig a legjelentősebb hazai gazdasági bűncselekmények nyomozásait irányította”

– hangsúlyozta az X-Rock Magánnyomozó Iroda ügyvezetője, aki hozzátette, hogy a vezető instruktorok magas szintű tudását az is alátámasztja, hogy a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Karán is oktattak már a témában.

A magánnyomozó továbbá azt is elmondta, hogy a cégvezetők egyik legnagyobb ellensége ilyenkor a stressz. Ezért a gyakorlat során erre is nagy figyelmet szentelnek. Kiemelt hangsúlyt kap a legmodernebb egészségmegőrző módszerek megismertetésére olyan szakértőtől, aki egyebek mellett a hazai börtönvilágról és annak sajátos szabályairól is elrettentő történeteket tud mesélni.

| Forrás: X-Rock Magánnyomozó Iroda

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 


 

 


 

Tipp

Időrendben

« Június 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30            

Tartalom galéria

Kutatás: a dolgozók visszatérnének, de már nem bármilyen irodába

Kutatás: a dolgozók visszatérnének, de már nem bármilyen irodába

More details
Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Blockchain és kriptovaluta a kereskedelmi ingatlanbefektetések területén

Blockchain és kriptovaluta a kereskedelmi ingatlanbefektetések területén

More details
Neves, nemzetközi ügyvédi iroda költözik a Liget Centerbe

Neves, nemzetközi ügyvédi iroda költözik a Liget Centerbe

More details
Spórol, rákeres az interneten, akcióra vadászik – így vásárol Európa 2025-ben

Spórol, rákeres az interneten, akcióra vadászik – így vásárol Európa 2025-ben

More details
Tényleg a 100 leggazdagabb sajátítja ki a vagyonnövekedést?

Tényleg a 100 leggazdagabb sajátítja ki a vagyonnövekedést?

More details
Új, modern és energiahatékony bölcsődeépülettel gazdagodik Kőbánya

Új, modern és energiahatékony bölcsődeépülettel gazdagodik Kőbánya

More details
Új csarnokkal bővült a WING fejlesztésében álló East Gate PRO Business Park

Új csarnokkal bővült a WING fejlesztésében álló East Gate PRO Business Park

More details
Újépítésű ingatlanok: lassú élénkülés kezdődött, de az árak továbbra is magasak

Újépítésű ingatlanok: lassú élénkülés kezdődött, de az árak továbbra is magasak

More details
Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője