2022. november 27., vasárnap - Virgil

Hírek

A napfény a szívünket melengeti, de a bőrünket roncsolja

2022-09-05 198

Használjuk az őszi-téli időszakot legnagyobb felületű szervünk regenerálására. Bőrünk ápolására egész évben érdemes figyelmet fordítanunk, azonban a nyári hónapok után még inkább szüksége van a gondoskodásra. A sok és intenzív napfény hatására olyan kedvezőtlen folyamatok indulhatnak el, mint például a sötét foltok keletkezése vagy a ráncosodás, amelyeket érdemes még időben megállítanunk. Ma már számos olyan készítmény közül válogathatunk, amelyek ebben a segítségünkre lehetnek, azonban kiválasztásuk során ajánlatos néhány lényeges termékjellemzőt szem előtt tartanunk.

Nem gondolnánk, de a bőrünkön már a húszas éveink közepén elkezdenek megjelenni az idősödés jelei apróbb ráncok, barázdák formájában, ami a belső folyamatok mellett a külső hatásoknak, úgymint az erős napsugárzásnak is köszönhető. Az erős UV-A jelentős mértékben károsítja a bőrünk feszességéért felelős kollagén rostokat, és ez áll a különböző bőrfelületeken megjelenő pigmentfoltok kialakulásának hátterében is.

„Sokan megrettennek, amikor észreveszik magukon ezeket a jeleket, attól tartanak, hogy a folyamat végleges és visszafordíthatatlan. Szerencsére ez nem így van. Megfelelő gondos kezeléssel mind a ráncok, mind a pigmentfoltok halványíthatóak, bőrtípustól függően akár teljesen el is tüntethetőek” – tudtuk meg Verdes Ferenctől, a Florence biokozmetikumok arcápolási szakértőjétől.

A C-vitamin külsőleg alkalmazva is áldás

A C-vitamin nem a csupán a divatból használt hatóanyagok közé tartozik, hanem egy bizonyítottan hatásos összetevő. Tudjuk jól, hogy a C-vitamin, azaz más néven aszkorbinsav, egy vízben oldódó vitamin, melyet a szervezetünk nem képes előállítani, ám elengedhetetlen a szervezet megfelelő működéséhez. Szerepe van a csontok, és a kötőszövetek anyagcseréjében, továbbá védi a sejteket az oxidatív stresszel szemben. A bőrünk kollagéntermeléséhez is szükséges. A kollagén az az anyag, amely segít megőrizni a bőr rugalmasságát, így a C-vitamin elengedhetetlen a fiatalos külső megőrzéséhez.

„Az már szerencsére általános tudássá vált, hogy a megfelelő C-vitamin bevitel elengedhetetlen a megfelelő egészségügyi állapot fenntartásához, ám a bőrünk szépségének megőrzéséhez, fokozásához nem csak belülről szükséges támogatni a szervezetünket. Míg a szájon át szedhető C-vitamin a testünk egészének megfelelő működését támogatja, addig a C-vitamin szérum helyileg támogatja a bőr regenerációs és védekező mechanizmusait” – avatott be a szakember.

A C-vitaminos arcszérum visszaadja a bőr természetes ragyogását és halványítja a bőr pigmentfoltjait – beleértve a nap és az öregedés okozta foltokat is, emellett segít a pattanások eltüntetésében, az aknés bőr regenerációjában.

Csak természetesen!

A természetességre törekvés trendje ma már az életünk minden területén egyre nagyobb teret hódít, ez alól a kozmetikai ipar sem jelent kivételt. A bőrünk érintkezik a külvilággal, az elsőszámú védvonalunk, ezért egyáltalán nem mindegy, milyen anyagokat kenünk rá, és juttatunk ily módon a szervezetünkbe.

„Törekedjünk arra, hogy a választott termék összetevői lehetőség szerint biogazdaságból származzanak és ne tartalmazzanak olyan káros elemeket, mint amilyen a parabén, a szulfát, a mikroműanyagok vagy éppen a mesterséges színezékek és illatanyagok” – fejtette ki Verdes Ferenc.

Alkotóelemek együttműködése, teljes összhangban

Az is lényeges szempont, hogy a termék összetevői egymást hatását erősítve, maximális összhangban működjenek együtt.
A C-vitamin mellett számos „csodaszer” járul még hozzá a kívánt eredményhez.

Ilyen például az alacsony és közepes molekulasúlyú hialuronsav, amelyről kevesen tudják, hogy a víz akár 1000-szeresét is képes megkötni a bőrben, ezzel csökkentve a ráncok megjelenését és javítva a bőr textúráját. Az E-vitamin közismerten az egyik legjobb antioxidáns. Növeli a szaruréteg hidratáltságát, kisimítja a bőrt és kiegyenlíti a ráncokat. Elősegíti a sebgyógyulást és gyulladáscsökkentő hatású. Az Aloe Vera hűsítő, gyulladáscsökkentő és megőrzi a nedvességet. Kiváló pikkelysömör, bőrgyulladás, akné és leégés kezelésére is. Igazi nagyágyú az ázsiai gázló, amely késlelteti a bőr öregedését, megakadályozza a szabad gyökök károsodását és hozzájárul egészséges és üde bőr megjelenéséhez. Szintén hallhattunk már a jojoba olajról, amely védőréteget képez a bőrön és segít bent tartani a folyadékot, ezért nagyszerű hidratáló. Segít megakadályozni a bakteriális fertőzések kialakulását is.

„Két kevésbé ismert összetevőre is felhívnám a figyelmet, amelyek nagymértékben hozzájárulnak bőrünk egészségéhez. Az egyik a keserű narancs, amely hatékonyan szabályozza a faggyútermelést, bőrregeneráló és frissítő hatású. Élénkebbé és tónusosabbá teszi a bőrt. A másik pedig a varázsmogyoró. Szintén természetes antioxidáns, és az egyik legjobb pattanás elleni szer. Egyrészt azért, mert eltávolítja a felesleges zsírokat és a szennyeződéseket a bőrről, másrészt összehúzza a pórusokat, így azok nem tömődnek és fertőződnek el, vagyis sokkal kevesebb új pattanás keletkezik” – ismertette a Florence biokozmetikumok arcápolási szakértője.

Verdes Ferenc azt is elárulta, hogy a C-vitaminos arcszérum ma az európai Amazonon a legtöbb eladással rendelkező beauty termék, több mint 80.000 értékeléssel rendelkezik. Népszerűségét a modern kor elvárásainak megfelelő természetes összetevőinek, valamint hatékonyságának köszönheti, amely a nagy világmárkákat is megelőzve, az élre juttatja.

I Forrás: Esküvő Világ

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 


 

 


 

Tipp

Időrendben

« November 2022 »
H K Sze Cs P Szo V
  1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30        

Tartalom galéria

Pszichológussal fogtak össze a divattervezők: ruháikkal tesznek a nők önbecsüléséért és önbizalmukért

Pszichológussal fogtak össze a divattervezők: ruháikkal tesznek a nők önbecsüléséért és önbizalmukért

More details
Új magyar webalkalmazás segít összehozni a cégeket és a szabadúszókat

Új magyar webalkalmazás segít összehozni a cégeket és a szabadúszókat

More details
A lakáshitel lehet a menedék a 20 százalékos infláció elől

A lakáshitel lehet a menedék a 20 százalékos infláció elől

More details
Hazánkban zajlott az EMMY díj titkos közép-európai zsűrizése

Hazánkban zajlott az EMMY díj titkos közép-európai zsűrizése

More details
Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Hiába drágul az utazás, tömegek készülnek adventi vásárokba

Hiába drágul az utazás, tömegek készülnek adventi vásárokba

More details
Egy új retró könyv az 1970-es, 80-as évek karácsonyairól

Egy új retró könyv az 1970-es, 80-as évek karácsonyairól

More details
Filmes kedvencek, melyekből nem hiányozhat a bacon

Filmes kedvencek, melyekből nem hiányozhat a bacon

More details
Az orvvadászat elleni védekezést is segítheti a magyar startup cég terméke

Az orvvadászat elleni védekezést is segítheti a magyar startup cég terméke

More details
Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője