2024. április 18., csütörtök - Andrea

Archívum

Sokkal olcsóbb lesz a Gellért Gyógyfürdő

2020-08-19 810

Hamarosan újra teljes lesz a Budapest Gyógyfürdői Zrt. fürdős kínálata. Március 15-én az összes fürdőjüket bezárták és azóta ütemezetten nyitották ki újra a létesítményeket. Ezek közül utoljára maradt a Gellért Gyógyfürdő, amit szeptember 1-jétől látogathatnak újra a vendégek. A hullámmedence kivételével a patinás gyógyfürdő minden szolgáltatása ismét elérhető lesz.

Az újranyitással párhuzamosan változnak a jegyárak is, méghozzá előnyükre. Az eddig a legdrágább fürdők közé tartozó Gellért egész elérhető áron kínálja majd a belépőket. A járványhelyzetet megelőzően egy szekrényes belépő hétköznap 6300 forintba, hétvégén 6600 forintba került. Egy 15 alkalmas szekrényes bérletért pedig március 15. előtt 84.100 forintot kellett fizetni. Ehhez képest szeptember elsejétől a szekrényes belépő ára hétköznap 3900 forint, hétvégén 4500 forint lesz. A 15 alkalmas – idén, december 31-ig érvényes – bérlet ára pedig 51 ezer forint. A Zsigmondy Klubkártya továbbra is kedvezményt biztosít a Gellért jegyáraiból: a kedvezménykártyával hétköznap és hétvégén is 2900 forintért váltható belépő. Érdemes azt is tudni, hogy a Zsigmondy Klubkártya érvényessége a zárva tartás idejével meghosszabbodik. Van azért, ami picit drágul is. Korábban egy kabinos belépő felára hétköznap 400, hétvégén 500 forint volt. Most egységesen 1000 forint felárat kell fizetni a kabin használata esetén.

A Budapest Gyógyfürdői Zrt. létesítményei közül már csak a Király Gyógyfürdő tart zárva és ez huzamosabb ideig így is marad. A pandémia okozta forráshiány miatt nem tudja felújítani a társaság az erősen renovációra szoruló létesítményt.

(Forrás: turizmusonline.hu)

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 


 

 


 

Tipp

Időrendben

« Április 2024 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Berobbant a fagyiszezon

Berobbant a fagyiszezon

More details
Új trendek a magyar építőiparban: technológia és kreativitás

Új trendek a magyar építőiparban: technológia és kreativitás

More details
Európa egyik legmodernebb betoncserépgyárát épít fel Hejőpapin a Wienerberger

Európa egyik legmodernebb betoncserépgyárát épít fel Hejőpapin a Wienerberger

More details
Helycserés támadás

Helycserés támadás

More details
Három kategóriában is díjazták a WING által fejlesztett TRIBE Hotel Budapest Stadiumot a LIV Hospitality Design Awards-on

Három kategóriában is díjazták a WING által fejlesztett TRIBE Hotel Budapest Stadiumot a LIV Hospitality Design Awards-on

More details
Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Ezzel számolj idén, ha klímát vásárolsz!

Ezzel számolj idén, ha klímát vásárolsz!

More details
Magyar cég került be Európa legdinamikusabban fejlődő vállalatai közé

Magyar cég került be Európa legdinamikusabban fejlődő vállalatai közé

More details
Nem félnek belevágni a magyarok az otthonfelújításba

Nem félnek belevágni a magyarok az otthonfelújításba

More details
Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője