2025. március 5., szerda - Adorján

Hírek

2027-től karbonadót kell fizetnünk: már most el kell kezdeni a felkészülést

2022-09-08 549

Már most el kell kezdeniük a cégeknek felkészülni a karbonadóra, ami 2027-től válik kötelezővé. A feladat sürgető, hiszen azok, akik elodázzák, akár a mai költségek többszörösével is számolhatnak. De melyek az első lépések, és hová fordulhatnak a vállalatok, ha már a folyamat elején elakadnak?

Ma már a saját bőrünkön tapasztaljuk, hogy a klímaváltozás nemcsak az unokáinkat érinti, hanem a mi életünkben is közvetlen károkat okozhat. A 2027-től bevezetendő karbonadónak hála azonban már a nagyvállalatoknak sem lehetőség, hanem kötelezettség karbonsemlegessé válni.

„A kitűzött cél 2050-re a teljes karbonsemlegesség, ehhez pedig megkerülhetetlenek a hosszú távú tervek. Minél előbb cselekszik az adott cég, annál nagyobb stratégiai előnyre tesz szert, a hatékony zöld CSR pedig piaci előnyt is jelenthet” – mondja Kiss Gyula István, a Ne Bántsd az Erdőt Egyesület marketingvezetője.A szakértő szerint a változást a gyártó és termelő cégek érezhetik meg először. Ha ugyanis a konkurenciájuknak jobb a környezetterhelési értéke, akkor esélyes, hogy a hazai vagy külföldi partnercég – a saját kvótájára való tekintettel – tőlük fog vásárolni.

„A vállalatok egyelőre nincsenek igazán képben, és inkább kivárnak. Ám minél később vágnak bele, annál magasabb áron tudnak majd belépni a kompenzációs folyamatba: a karbonkredit árfolyama csak az elmúlt időszakban 15 euróról 98 euróra emelkedett” – fogalmaz a szakértő.

Ehhez társul még, hogy Magyarországon szűk tanácsadói kör működik, akik segítséget tudnak nyújtani a folyamatban. Éppen ezért lépéselőnybe kerülnek azok, akik már most felkeresik őket, mielőtt a szakemberek a tömeges igény miatt túlterheltté válnak.A szén-dioxid-kibocsátás nettó összértékét csökkenteni hosszadalmas folyamat, ami akár 3-6 évig is elhúzódhat. Ráadásul már az auditáció, mint első lépés, is kihívás elé állítja a cégeket.

A vállalati zöldítés során ugyanis először a jelenlegi nettó szén-dioxid-kibocsátást kell meghatározni. Erre a célra azonban nehéz olyan szervezetet találni, amely pontos méréseket végez, amiknek a metódusa is nyomon követhető.

„A környezettudatossági audit másfél-két órás adatgyűjtő egyeztetéssel indul, nagyon alapos, nemzetközi standardekhez igazított, hiteles módszerekkel segít meghatározni a pontos értéket. Ha ez a kiindulási érték nem jó, akkor a ráépülő kompenzációs terv is hibás lehet” – emeli ki Franczia-Pallang Zsuzsanna, a Ne Bántsd az Erdőt Egyesület (NBAE) elnöke.

Cégek helyett ültetnek fákat

Szerencsére működnek olyan szolgáltatók Magyarországon, amelyek átveszik a karbonkivonás feladatát a cégektől. Az NBAE auditot és annak eredményéhez igazított komplett kompenzációs tervet, „kulcsrakész” megoldási stratégiát biztosít a cégeknek, így akár egy kézből intézhető a teljes folyamat, minimalizálva a cégre háruló feladatokat.

„A környezettudatossági audit során kiszámoljuk a vállalat karbonterhelését. Felmérjük, hol a legnagyobb a terheltség, és mely területek élveznek prioritást. Ezenkívül megvizsgáljuk a jelenlegi energiamixet, a víz- és hulladékgazdálkodást, illetve a cégen belüli folyamatmenedzselést is, hiszen akár az idő megtakarításával is csökkenthető a felesleges terhelés” – mondja Kiss Gyula István.

A karbonmentesítés és -kompenzáció részben történhet faültetés és gondozás útján is, ezt a feladatot az NBAE teljes mértékben magára veszi: ma már 52 ezer darab elültetett facsemetét gondoznak, összesen 87 hektár területen, így évente 7900 tonna szén-dioxidot kötnek meg. Fontos kiemelni, hogy a fák elültetése csak az első lépés. Ezért is fektetnek hangsúlyt az ültetvények szakszerű gondozására, hiszen CO2-t csak a fejlődésben lévő, egészséges növény köt meg.

„A cégeknek ez nem jelent logisztikai problémát, és nem szükséges mezőgazdasági jártasság sem, mi viszont napi szinten, transzparens módon nyomon követhetővé tesszük a folyamatot. Számunkra prioritás, hogy a velünk együttműködő vállalatok komplex, minden területet lefedő megoldást kapjanak, a tudományos alapokon nyugvó, szakszerű felméréstől, a célravezető stratégia megalkotásán át, az ellenőrizhető kompenzációs megoldásokig. Fontosnak tartjuk, hogy a teljes folyamat tervezhető, ellenőrizhető legyen, hogy fel se merüljön a greenwashing gyanúja” – zárja Franczia-Pallang Zsuzsanna.

I  Forrás: Üzleti Hírszerzés

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 


 

 


 

Tipp

Időrendben

« Március 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
          1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31            

Tartalom galéria

Ha költözünk, akár az egész házat magunkkal vihetjük

Ha költözünk, akár az egész házat magunkkal vihetjük

More details
Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Elektronikus aláírások típusai - magánszemélyeknek és cégvezetőknek

Elektronikus aláírások típusai - magánszemélyeknek és cégvezetőknek

More details
A KKE régió hazai befektetői nagyobb szerephez juthatnak 2025-ben

A KKE régió hazai befektetői nagyobb szerephez juthatnak 2025-ben

More details
Ingatlanpiaci körkép – Mi várható 2025-ben?

Ingatlanpiaci körkép – Mi várható 2025-ben?

More details
Itt a nagy pizzakörkép: a Guns N’ Roses a boxokért és side-okért rajong

Itt a nagy pizzakörkép: a Guns N’ Roses a boxokért és side-okért rajong

More details
A WING a magyar állam számára nyilvános pályázat keretében dolgozott ki hasznosítási koncepciót a rákosrendezői pályaudvar területére

A WING a magyar állam számára nyilvános pályázat keretében dolgozott ki hasznosítási koncepciót a rákosrendezői pályaudvar területére

More details
Így lehet az otthonfelújítás az évszázad üzlete

Így lehet az otthonfelújítás az évszázad üzlete

More details
Úgy használják a cégek az AI-t, hogy az ne sértse senki magánéletét!

Úgy használják a cégek az AI-t, hogy az ne sértse senki magánéletét!

More details
Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője