2026. június 11., csütörtök - Barnabás

Hírek

Nem lesz hirtelen áremelkedés az albérletpiacon

2021-04-09 1541

A koronavírus-járvány kirobbanását követően gyakorlatilag egyik napról a másikra kezdtek el zuhanni az albérletárak Budapesten. Bár a visszaesés azóta mérséklődött, a korábbi szintektől még mindig jócskán elmaradnak a bérleti díjak. Gadanecz Zoltán, a GDN Ingatlanhálózat alapító-tulajdonosa úgy fogalmazott, fél évbe telt, mire a lakáskiadók elfogadták, hogy kevesebb haszonra tehetnek szert.

A szakember szerint 3-6 hónapra van szükség a turisták megjelenését követően, hogy újra az egy évvel ezelőtti áron lehessen albérletet kiadni.

Miután tavaly márciusban megjelent a koronavírus Magyarországon, szinte sosem látott ütemben kezdtek el csökkenni az albérletárak. Az egyetemek bezártak, sokan vesztették el a munkájukat, ezért rengetegen költöztek haza akár vidékre. Ráadásul az addig Airbnb-s rövidtávú kiadásban érdekelt tulajdonosok ingatlanjai is megjelentek a piacon, hiszen eltűntek Budapestről a turisták.

Gadanecz Zoltán, a GDN Ingatlanhálózat alapító-tulajdonosa arról beszélt, a belvárosban feleződtek az albérletárak, és még most is 20-30 százalékkal olcsóbban lehet hozzájutni egy lakáshoz, mint egy évvel korábban.

„Például egy V. kerületi lakást, amiért tavaly januárban akár 200 ezer forintot is el lehetett kérni havonta, most 150-160 ezer forintért lehet kiadni, ami már sokkal jobb arány, mint a járvány kezdetén volt, de még most sem közelíti meg a rekordszinteket” – magyarázta a szakember.

Mindenki beletörődött a helyzetbe

Mint fogalmazott, a legnagyobb probléma az albérletpiacon sokáig az volt, hogy az ingatlantulajdonosok négy-hat hónap alatt fogadták csak el a brutális árcsökkenést, addig próbálták visszatartani a lakásokat. A körülményekhez mostanra mindenki sikeresen alkalmazkodott, normalizálódott a helyzet.

„Nincs már zúgolódás, a sűrű fillér jobb, mint a ritka forint alapon a legtöbben inkább kiadják nyomott áron az ingatlanjukat. Az egész nyár ráment, hogy ezt a fejekben sikerüljön rendezni, de év végére egyértelművé vált: a járvány 2021-re is át fog nyúlni és nincs esély az azonnali drasztikus áremelésre” – mondta Gadanecz Zoltán.

A GDN Ingatlanhálózat alapító-tulajdonosa szót ejtett arról is, hogy a rövid távú lakáskiadók számára még nagyobb volt a bevételkiesés, de idővel ők is ráeszméltek arra, hogy turisták híján nincs és egy darabig még nem is lesz kereslet az Airbnb-re. A szakember úgy véli, az albérletpiacon az árak a kereslet növekedéssel fognak visszaállni, de ez nem egy néhány napos folyamat lesz.

„A legtöbben fél, de akár egy éves időszakra is kiadták a lakásukat, tehát sok ingatlant elnyelt a piac. Komolyabb emelkedésre akkor lehet majd számítani, ha a diákok visszatérnek a fővárosba és a külföldi vendégéjszakák száma is emelkedni fog. Becsléseink szerint egy 3-6 hónap alatt zajló lassú folyamat lesz a turisták megjelenésétől számítva, mire az árak helyrerázódnak, hirtelen emelkedéssel nem kell kalkulálni” – zárta szavait.

(Esemény Menedzser)

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 


 

 


 

Tipp

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Elérte legmagasabb pontját a XIII. kerületi Le Jardin második üteme

Elérte legmagasabb pontját a XIII. kerületi Le Jardin második üteme

More details
Több mint 400 négyzetméteren bővült a Millennium Gardens szolgáltatási kínálata

Több mint 400 négyzetméteren bővült a Millennium Gardens szolgáltatási kínálata

More details
Villámtempóban terjed a BNPL, két év alatt ötszörösére nőtt a magyar piac

Villámtempóban terjed a BNPL, két év alatt ötszörösére nőtt a magyar piac

More details
Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Balatonra költözik fagyijával az év cukrásza

Balatonra költözik fagyijával az év cukrásza

More details
Shadow IT, zsarolóvírus, megfelelési kockázat: mit jelent a kiberbiztonság az ingatlanpiacon?

Shadow IT, zsarolóvírus, megfelelési kockázat: mit jelent a kiberbiztonság az ingatlanpiacon?

More details
A Colliers új tulajdonosi partnerekkel erősíti vezetését Magyarországon

A Colliers új tulajdonosi partnerekkel erősíti vezetését Magyarországon

More details
Közép- és Kelet-Európa (CEE) ingatlanpiaca ellenállónak bizonyult

Közép- és Kelet-Európa (CEE) ingatlanpiaca ellenállónak bizonyult

More details
Magyarország visszatér a befektetői térképre?

Magyarország visszatér a befektetői térképre?

More details
Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője