2025. október 4., szombat - Ferenc

Hírek

Nemzetközi sikerek a magyar fejlesztésű tüdővitamin-készítménynél

2020-12-07 711

Már öt külföldi ország gyógyszertáraiban elérhető az Air7 nevű, Magyarországon idén nyár óta kapható, itthon fejlesztett és gyártott étrend-kiegészítő. A tüdő vitaminjának megalkotását a pandémia hívta életre, hiszen a SARS-CoV-2 légzőszervi vírusról beszélünk.

A táplálékkiegészítő nem gyógyír a betegségre, azonban úgy állították össze, hogy az a tüdő vitalitását biztosítsa, így jobb eséllyel indulunk a vírus ellen.

A tüdő vitaminja, azaz az Air7 szeptember elején került a Benu gyógyszergyárak polcaira, miután minden hatósági igazolást megszerzett a piacra kerüléshez. A Magyarországon fejlesztett és gyártott étrend-kiegészítő után akkora az érdeklődés, hogy komoly bővítéseket kellett eszközölni a gyártásnál. A termék nemzetközileg is sikeres: néhány hónap leforgása alatt már öt külföldi ország gyógyszertáraiban árulják.

„Az Air7 jelenleg Németországban, Angliában, Romániában, Szlovákiában és Lengyelországban érhető el a magyar piac mellett. A felsorolt országok mindegyikében gyógyszertárakban zajlik az értékesítés, és tárgyalásban vagyunk számos további partnerrel is nemzetközi forgalmazás kapcsán” – mondta Longera Renáta, az Air7 kommunikációs vezetője.

Erős tüdővel a vírus ellen

A tüdő vitaminjának megalkotását a pandémia hívta életre, hiszen a SARS-CoV-2 légzőszervi vírusról beszélünk. A táplálékkiegészítő nem gyógyír a betegségre, azonban abban egyetértés van az orvostársadalomban, hogy egészséges tüdővel jobb eséllyel indulunk a vírus ellen.

A készítményt úgy alkották meg, hogy kifejezetten az emberi tüdőt erősítse és védje. Az ACE-vitaminok mellett tartalmaz Q10 koenzimet, mely egyrészt segíti a vér oxigénellátását, valamint erősíti az immunrendszert. Fontos összetevője a Cordyceps sinensis magashegyi gombafaj kivonata, mivel ez az összes esszenciális aminosavat tartalmazza és többek közt például fokozza az adenozin-trifoszfát (ATP) termelődését, mely sejtjeink legfontosabb energiaforrása. Ezen felül még és B6- és D3-vitamint, valamint rutint tartalmaz a készítmény.
A piacra kerülés óta eltelt hónapokban számos felhasználói visszajelzést kapott a gyártó. Az Air7-et szedők közül sokan arról számoltak be, hogy míg korábban nehézségeik voltak a légzésnél, a készítmény alkalmazása óta ezek szinte elmúltak. Több olyan betegtől is érkezett visszajelzés, akik COVID-19 pozitívak lettek. Ők kivétel nélkül arról írnak, hogy könnyen és gyorsan átestek a víruson.

Hogyan védjük a tüdőnket?

Ha egy krónikus beteg szervezetét megtámadja a SARS-CoV-2, akkor valósággal ’elfogy a tüdő’. Kiemelten veszélyeztetettek azok az időskorúak, akiknek van valamilyen krónikus megbetegedésük, például cukorbetegek, érrendszeri betegségük van, asztmások vagy krónikus obstruktív tüdőbetegségben (COPD) szenvednek. Ugyanakkor alapbetegségek nélkül is lehet kritikus lefolyású a vírus.

Magyarországon jelentős számú, 350-400 ezer ember szenved tüdőbetegségekben. Azonban nem csak nekik, hanem egészséges társaiknak is jobban kell vigyázniuk a tüdejük egészségére ősszel és télen. Idén pedig a koronavírus miatt ez különösen aktuális téma.

„A vírusveszélyes időszakokban rendkívül fontos, hogy olyan vitaminokat és hatóanyagokat alkalmazzunk, amelyek vigyáznak a tüdőnk és immunrendszerünk egészségére. Ilyenek például az A, a B, a B6, a C és az E vitaminok, valamint a Q10. Külön kiemelném a kevésbé ismert, viszont kifejezetten hatásos Cordyceps sinensis-t, amely egy magashegyi gombafaj kivonata. Ha ezeket szedjük, akkor nagyot lépünk előre abban, hogy a tüdőnket és immunrendszerünket védjük” - mondta Paizs Edit gyógyszertári szakasszisztens.

A szakember kiemelte: a vitaminpótlás mellett érdemes rendszeresen sportolni, hiszen ilyenkor a tüdőnket terhelésével javul az oxigén ellátottságunk, jobb lesz a keringés, így nem csak a tüdőnkkel, hanem a szervezetünk egészével jót teszünk.

(Esemény Menedzser)

 

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 


 

 


 

Tipp

Időrendben

« Október 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Luxusmárkák Oroszországban: szankciók ide vagy oda, marad a csillogás

Luxusmárkák Oroszországban: szankciók ide vagy oda, marad a csillogás

More details
Moore Hotels Quarterly: világszerte több mint kétezer új nemzetközi márkás szálloda nyílt meg egyetlen év alatt

Moore Hotels Quarterly: világszerte több mint kétezer új nemzetközi márkás szálloda nyílt meg egyetlen év alatt

More details
Mesterséges intelligencia bevezetés a kkv-knál - mit mond a McKinsey?

Mesterséges intelligencia bevezetés a kkv-knál - mit mond a McKinsey?

More details
Az ibis & TRIBE Budapest Stadium Hotel a világ legfenntarthatóbb szállodái között

Az ibis & TRIBE Budapest Stadium Hotel a világ legfenntarthatóbb szállodái között

More details
Kutatás: a többség még nem kér az e-autózásból

Kutatás: a többség még nem kér az e-autózásból

More details
Brain Bar 2025: a jövő üzleti és társadalmi dilemmái Budapesten

Brain Bar 2025: a jövő üzleti és társadalmi dilemmái Budapesten

More details
AI a HR-ben: álláskereső platformot indított az OpenAI

AI a HR-ben: álláskereső platformot indított az OpenAI

More details
Mennyit kapok, ha az állam elveszi az ingatlanomat?

Mennyit kapok, ha az állam elveszi az ingatlanomat?

More details
Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője