Nyomtatás

Döntött a kormány: a munkaadók előírhatják az oltást

2021-10-29 130

Aki nem veszi fel az oltást, fizetés nélküli szabadságra küldhetik, egy év után pedig ki is rúghatják.

Gulyás Gergely a csütörtöki Kormányinfón három új  járványellenes intézkedést jelentett be. Ennek egyik eleme, hogy a munkaadók kivétel nélkül lehetőséget kapnak rá, hogy előírják a  koronavírus elleni védőoltást a munkavállalóiknak. Gulyás Gergely hozzátette: ezzel a lehetőséggel a magyar állam széles körben élni is fog, mint munkaadó. Az önkormányzatoknál a polgármester joga lesz ezt előírni. A kötelezettség az első két oltásra vonatkozik, a dolgozók csak egészségügyi okok miatt mentesülhetnek alóla. Az első oltást december 15-ig kell megkapniuk a dolgozóknak. Aki nem vállalja az oltást, fizetés nélküli szabadságra küldendő, egy év után pedig el is bocsáthatják. Az erről szóló rendelet 1-2 napon belül jelenik meg. 

Gulyás Gergely újságíró kérdésre válaszolva elmondta: az Alkotmánybíróság akár el is kaszálhatja a kötelező munkahelyi oltást.

A miniszter kijelentette: a közszféra oltottsága jobb az átlagnál, ugyanakkor a fegyveres testületeknél például alacsonyabb az átoltottság.

A korlátozások értelmében november 1-től a közösségi közlekedési eszközökön maszkot kell viselni, az egészségügyi intézményekben pedig látogatási tilalmat rendelnek el.

I Forrás: hrportal.hu

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

Hírek, események