Nyomtatás

Indul a babaváró kölcsön hajrája

2022-04-19 88

A 2019 nyara óta elérhető babaváró kölcsön a lakossági hitelpiac meghatározó konstrukciójává vált, de a jelenlegi jogszabályok értelmében 2022 végén lejár a határideje.

Vincze Krisztián, a GV Hitelközpont országos hitelközvetítő hálózat ügyvezető tulajdonosa arról beszélt, hosszabbításról egyelőre nem tudni, ezért a gyermekvállalás előtt álló családoknak érdemes mihamarabb elgondolkozniuk mihamarabb az igénylésen. Mint mondta, kiugró érdeklődést egyelőre nem tapasztalnak a hajrához közeledve, egyúttal felhívta rá a figyelmet, a közhiedelemmel ellentétben a babaváró kölcsön nem kizárólag lakáscélra használható fel.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatai szerint 2022 januárjára 1600 milliárd forint közelébe duzzadt a babaváró hitel állománya, ezzel a teljes lakossági portfólió közel felét adó lakáscélú hitelek után a második legfontosabb termékké lépett elő a kimutatott állomány alapján. 

A rendkívül intenzív kereslet egyáltalán nem a véletlen műve, hiszen az akár tízmillió forintos összegű hitel futamideje 20 év is lehet, miközben már az első gyermek megszületésekor is kamatmentessé válik, három gyermek esetén pedig a fennálló tartozást az állam babaváró támogatásként kifizeti.

Úgy tűnik azonban, hogy a babaváró kölcsön élete sem lesz örökéletű: a hatályban lévő kormányrendelet szerint a támogatás igénybevételéről szóló szerződés 2022. december 31-ig köthető meg. Vincze Krisztián, a GV Hitelközpont országos hitelközvetítő hálózat ügyvezető tulajdonosa arról beszélt, egyelőre nincs hivatalos információ arról, hogy ezt a dátumot kitolná a kormány.

„A miniszterelnök a közelmúltban beszélt arról, hogy a családtámogatási rendszert az új ciklusban szeretnék kibővíteni, de nem bocsátkozott részletekbe. Nem tudjuk, hogy ez a babaváró kölcsönre is vonatkozik-e majd, vagy esetleg teljesen új konstrukciókat dolgoznak ki. Éppen ezért nem érdemes az utolsó pillanatig halogatniuk a szerződés aláírását azoknak a családoknak, akik fontolgatják a hitelfelvételt” – magyarázta.

Nem kizárólag lakáscélra használható fel

Megjegyezte, a családalapítás előtt állók számára jelenleg nem áll rendelkezésre a babavárónál jobb alternatíva, hiszen egy gyerek születése után már kamatmentessé is válik. Arra külön is felhívta a figyelmet, hogy a konstrukcióval kapcsolatban van egy elég elterjedt tévhit is, amit érdemes tisztázni.

„Sok ügyfél abban a tudatban keres meg minket, hogy a babaváró kölcsön csak és kizárólag lakáscélra használható fel. Ez nem igaz. A hitel szabad felhasználású, tehát nem csupán ingatlanvásárlásra, felújításra fordítható az igényelt összeg. Ez az információ pedig általában sok olyan családot is a hitelfelvételre ösztönöz, akik egyébként korábban nem gondolkoztak rajta” – fogalmazott.

A GV Hitelközpont országos hitelközvetítő hálózat ügyvezető tulajdonosa kiemelte azt is, mivel 10 százalék feletti inflációval számolnak a szakemberek idén, és a hitelkamatok is a 7 százalékot súrolják már, a babaváró ebben a kontextusban még kiemelkedőbb lehetőségnek számít.

Végezetül elmondta, a kérelmek átfutási ideje mindössze két-három napot szokott igénybe venni, most még nem tapasztalanak rohamot, ugyanakkor a véghajrához közeledve, az utolsó pár hónapban úgy feltorlódhatnak a szerződések, hogy egyesek balszerencsés esetben akár ki is csúszhatnak a határidőből. Ezért azt javasolta, mielőbb hozzák meg a döntést azok, akik már elgondolkodtak a kölcsönön.

| Esemény Menedzser

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

Hírek, események