Esemény

logo fotopalyazat3A Blachere Illumination Hungary Kft 2016-ban első alkalommal rendezi meg a Ragyogó városom fotóversenyt és osztja ki az értékes díjakat azoknak a versenyzőknek és szavazóiknak, akik a városukat, épületüket külső illetve belső fénydekorációval felszerelt bemutató fotókért a legtöbb közönségszavazatot szerzik meg.

mikulas karacsonyNovember vége van, nagyjából egy hónap múlva itt a karácsony, és ez csak egyet jelenthet: már túl vagyunk az ünnepi John Lewis-reklámfilmen, amit sok cég próbál majd meg überelni idén is - hívja fel a figyelmet a velvet.hu. Most van az az időszak, amikor gyakorlatilag mindenki próbál minél kedvesebb, léleksimogató és ünnepi hangulatú reklámokkal előjönni.

wien christbaumMár felállították a karácsonyfát a bécsi Városháza (Rathaus) előtt, ahol a karácsonyi vásár jövő héten pénteken nyílik meg. A 130 éves, 27 méter magas és több mint hét tonna súlyú fenyőfa Bécs tartomány által fenntartott erdőből származik, amely az Alsó-Ausztria és Stájerország tartomány területén húzódó Rax-Schneeberg hegységben található.

blachere ledMilyen innovációs lehetőségek rejlenek még a ledes díszvilágításban, meddig lehet feszegetni a határokat az élettartam, a színhűség, a megbízhatóság és praktikum tekintetében? A ledes világításban világvezető Nichia és Európa leginnovatívabb fénydekorációs cége, a Blachere Illumination közösen keresték a választ, amely a LED+ nevű termékcsaládban öltött nemrég testet.

blachere bemutatoterem 170Bár csak nemrég költözött át a Blachere Illumination a Duna Plazába, máris megnyílt az irodánk mellett az új bemutatótermünk. Aki ellátogat ide, működés közben is megtekintheti azokat az egyedülálló LED-es fénydekorációs termékeket, amelyekkel ünnepi fénybe tudjuk öltöztetni a köztereket és sugárutakat, bevásárlóközpontokat, irodaházakat, középületeket...

dpdMagyarországon a kereskedelmi forgalom a 2009-es mélypont óta folyamatosan növekszik. A szezonális kilengésektől eltekintve a magyar háztartások egyre többet fogyasztanak. Fontos tényező, hogy míg 2009-ben a magyar lakosságnak kb. 11 000 milliárd forint volt a hiteltartozása, addig ez az idei évre mintegy 7 000 milliárd forintra csökkent.

/administrator/index.php?Hitbenvan