Nyomtatás

Erős bérlői bizalom a regionális ipari és logisztikai piacon

2018-10-11 570

emeaA Colliers International EMEA ipari és logisztikai központokról szóló jelentése szerint az erős bérlői bizalomnak köszönhetően az ipari és raktáringatlanok iránti kereslet az EMEA piacok 50%-ában nőtt – a 2017 második félévében érvényes 35%-ról – az egész gazdaságban jelenlévő olyan kihívások ellenére, mint a protekcionizmustól való félelem, illetve az amerikai és az uniós kereskedelmi partnerek közötti kereskedelmi feszültségek.

Az európai piacokon uralkodó hanyatló ipari bizalom nem aknázta alá a raktárterületek iránti keresletet az EMEA régióban. A logisztikai szolgáltatásokat nyújtó cégek élénken versengenek az ingatlanokért, főként az infrastrukturális központokban és a lakott területekhez közel eső átvevőhelyeknél az e-kereskedelem terjedésének köszönhetően.

A kiadó helyek száma csökken az új építkezések hiánya miatt

„A kiadó helyek száma alacsony maradt 2018 első felében, minden piacon átlagosan 5,7%-os szintet mértek, illetve többek között Münchenben, Bukarestben, Koppenhágában, Prágában és Barcelonában ez az arány 3% alatti volt” – mondta Damian Harrington, a Colliers International EMEA kutatásért felelős vezetője. „Az erős kereslet azt takarta, hogy a megszorítás idején hanyatlást tapasztaló piacokon az arány a 2017 második félévében érvényes 54%-ról 46%-ra csökkent 2018 első felében. Ez a keresletnövekedés magasabb is lehetett volna, ha nem lett volna hiány a bérlők számára elérhető minőségi, modern helyekből.”

Az építkezési tevékenység gyenge volt, bár a feltételek 2017 végén javultak és azon piacok aránya, amelyek a fejlesztési időszakban visszaesésről számoltak be, 40%-ról 32%-ra csökkent. Nagy eltérések voltak a különböző EMEA piacok között: egyes közép-kelet-európai régiók, például Lengyelország középső része komoly építkezésekkel kapcsolatos terveket mutatott be, míg a nyugat-európai városokban, például Stockholmban, Münchenben vagy Berlinben a tervek száma nagyon alacsony szinten maradt, a 100.000 négyzetmétert sem érte el.

A bérlők által kedvelt piacok a teljes EMEA piac csupán 18%-át teszik ki

A bérleti növekedés csökkenésének ellenére a korlátozott számú fejlesztési terv és rendelkezésre állás továbbra is a bérbeadók által kedvelt piacok malmára hajtja a vizet. 2018 első félévének végén a piacok 41%-át tették ki, összevetve a két évvel ezelőtti csupán 31%-kal. A semleges piacok aránya nagyjából változatlan maradt a két éves időszak alatt, 2018. június végére a piacok 41%-át tették ki. Összességében ez azt jelenti, hogy a bérlők által kedvelt piacok relatív száma csupán 18%.

Kedvező marad a kilátás az EMEA régióban az ipari és logisztikai piac tekintetében

A raktárterületekért folytatott élénk verseny és a nagyon korlátozott elérhetőség komoly terhet rónak a tevékenységre 2018 hátralévő részében és minden bizonnyal 2019 elején is. A makrogazdasági képet tekintve számos bizonytalanság várható, amely súlyos terhet jelent az ipari és logisztikai ingatlanok kilátásaira. Az Egyesült Királyságban sok a nem ismert tény a Brexitről folytatott tárgyalások eredményét és az ellátási láncokra tett hatását illetően. Az EU27-ben Németországot és a kelet-európai autóipari régiókat aránytalanul érintenék az Egyesült Államokkal zajló kereskedelmi háborúk.

„Általában a kulcsfontosságú földrajzi helyeken, például Németországban, a Benelux államokban és Skandináviában ipari területet kereső bérlőknek kell felkészülniük a további bérleti fellendülésekre, de a piac egyes helyeken már stabilizálódik. Bizonyos városokban, például Stuttgartban, Münchenben, Barcelonában és Budapesten az egészséges kereslet nem lesz összhangban a csökkent kínálattal, de a lengyelországi Lodzhoz hasonló városokban az aktív projektek vissza tudják fogni a bérleti költségek emelkedését” – jegyezte meg Harrington.

“Magyarországon a jóI előkészített, spekulatív projektekből hiányának köszönhetően rövidesen új fejlesztések megjelenése várható. Az idei évben tapasztalt piaci felszívásnak köszönhetően az üresedési ráta rekordalacsony, 3,5%-os szintre csökkent. Bár a következő 1 év során várhatóan felszabadulnak területek meglévő épületekben, több fejlesztő is aktívan dolgozik új területek tervezésén / engedélyeztetésén / fejlesztésén. Legalább 123.000 négyzetméter spekulatív bárbeadható terület átadását várjuk 2019-ben, ahol 36.000 négyzetméter már előbérleti szerződés keretein belül már bérlőre is talált.” – tette hozzá Dobos Csaba, a Colliers International ipari ingatlan üzletágának vezető tanácsadója.

(Forrás: Colliers International)

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

Hírek, események