Nyomtatás

Végre: lakás- és házfelújításra indul állami támogatás!

2020-11-10 467

Otthonfelújítási támogatást indít a kormány január 1-jétől – jelentette be a családokért felelős tárca nélküli miniszter október 14-ei sajtótájékoztatóján. Ezzel segítséget kapnának azok a családok, akik a CSOK-ot otthonuk felújításához nem tudták felhasználni, illetve akik most szeretnék erre igényelni, azok az új támogatással kombinálva nagyobb összeghez juthatnak. 

A magyar lakásállomány energetikai és lakhatási feltételei eddig is sürgősen javításra szorultak a szakmai szervezetek szerint, most azonban végre az ingatlanfelújítások is nagyobb állami támogatást élvezhetnek (ablakcsere, energetikai korszerűsítés, szigetelés vagy napelem-rendszer, de még az új konyha is). Bár a pontos részletek még kidolgozás alatt állnak, annyit elárult Novák Katalin, hogy a 2021. január 1-je után kezdett felújítások számláinak felét állná az állam, legfeljebb hárommillió forintig. Ez vonatkozik az anyagbeszerzésre és a munkaerőköltségre is, és már az egy gyermeket nevelő családok is élhetnek majd vele. 

Hangsúlyozta, bármilyen felújítást tervez a család, legyen az ablakcsere, új konyha, energetikai korszerűsítés, szigetelés vagy napelem-rendszer, a kormány ezt támogatja. A kormány célja, hogy minél több gyermeket nevelő családnak segítsen, másrészt a gazdaság fellendítéséhez is hozzájárul ez az intézkedés az építőipar fellendítésén keresztül – fogalmazott a miniszter.

Napelem rendszer tervezéséhez kivitelezéséhez ide kattintva kaphat segítséget.

A 2015-ben indított otthonteremtési program új eleme, a felújítási támogatás igénylésének nem feltétele, hogy a család éljen a családi otthonteremtési kedvezmény (CSOK) lehetőségével. Ugyanakkor a tervek szerint a CSOK-hoz hasonlóan az otthonfelújítási program felülről nyitott lesz, a forrásokat az igényekhez igazítják. 

A részletszabályok kidolgozása néhány héten belül várható, de Novák Katalin szerint érdemes már most megállapodni a felújítást vállaló szakemberekkel, mivel feltehetően sokan kívánnak majd élni a lehetőséggel. 

Ablakcsere teljes körű helyreállítási munkálatokkal, ablakcsere Budapest itt!

A kedvezmény legalább egy gyermeket nevelő családok számára lesz elérhető, a gyermek 18 éves koráig biztosan igényelhető lesz, de a gyermekek otthongondozási díjára (GYOD) jogosultak életkori határ nélkül is élhetnek a lehetőséggel majd a legfrissebb információk szerint.

A tervek szerint a programért a Magyar Államkincstár lesz a felelős, a cél, hogy a visszaigényléseket lehetőleg teljes egészében online lehessen intézni, és minél rövidebb idő alatt lehessen megvalósítani.
Feltételezhető, hogy a felújításokat a családoknak kell előre megfinanszírozni, amelyet utólag fog az állam bankon vagy az Államkincstáron keresztül visszautalni. Ez nem kedvez a hátrányosabb anyagi helyzetben levő családoknak, akik sem önerővel, sem hitel vagy kölcsön lehetőségével sem tudnak élni. Az utófinanszírozás felveti az értékbecslési szolgáltatás igénybevételének a szükségességét, vagy az elvégzett felújítások igazolásának más módját. 

(Forrás: www.csok-otthonteremtesi-kedvezmenyek.blogspot.com)

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

Hírek, események