Nyomtatás

Új kiskereskedelmi bérlők színesítik az Agora Budapestet

2019-11-22 509

A HB Reavis bejelentette az Agora Budapest első üzlethelyiségeinek bérlőit, akik jövő tavasztól tovább színesítik a helyi kiskereskedelmi kínálatot és a környék közösségi életét. A szolgáltatások között helyet kap többek között egy szupermarket, drogéria, több étterem és kávézó, illetve szépség- és styling szalon is.

Az Agora Budapest szolgáltatóinak összetétele nem a véletlen műve, kiterjedt kutatáson alapul, amit korábban a HB Reavis a GfK Hungária Piackutató Intézettel közösen végeztek azért, hogy felmérjék az emberek valós igényeit. 500 az Agora környékén élő és dolgozó, és további 500 különböző fővárosi irodákban dolgozó ember véleményét vizsgálták azzal kapcsolatban, hogy milyen kényelmi szolgáltatásokra van szükségük.

A kutatási eredmények betekintést nyújtottak abba, milyen szolgáltatásokkal színesíthetik a környéket, illetve, hogy tehetik még teljesebbé a környékbeli emberek életét. Éppen ezért az üzletek és szolgáltatások jóval a munkaidő után és hétvégén is elérhetőek lesznek, hogy igazi, pezsgő közösségi teret biztosítsanak az irodai órákon kívül is. 

A legnagyobb bérlők között megtalálható a kisebb alapterületű, kényelmi üzleteiről és prémium kínálatáról ismert Manna ABC, valamint az egyik legnagyobb drogérialánc, a dm is, akik széles termékskálájukkal az élelmiszerektől kezdve a kozmetikai szerekig a legigényesebb vásárlók igényeit is kielégítik. 

Az igazi kávéimádóknak is lehet okuk az izgalomra. A kiváló kávéiról ismert, neves olasz kávéházlánc, a Caffé Vergnano 1882 is színre lép a magyar piacon – ez lesz az első közép-kelet európai kávézójuk Olaszország határain kívül.

A helyi ízeket a Belvárosi Disznótoros képviseli – a neves étterem a vidéki és a tradicionális konyha, valamint a modern gyorséttermek tökéletes fúziójáról ismert Budapest belvárosának gasztroéletében. A nemzetközi konyhát pedig az olasz finomságairól ismert Porto Vino a’la carte étterem képviseli.

A jó közérzet nemcsak a HB Reavis, hanem a Mlinar pékség és a Food Point névre keresztelt önkiszolgáló étterem számára is alapvető érték. Ők is helyet kapnak az Agorában: megújult és hívogató designnal fogadnak majd mindenkit, akinek gyors segítségre van szüksége ahhoz, hogy két meeting között finom ebédhez jusson.

A HB Reavis számára az egyediség legalább olyan fontos szerepet kap, mint a Hedge Hair hajszalonok filozófiájában. Az oktatóközpontként is üzemelő szépségszalonban professzionális fodrász- és borbélyszolgáltatás, minőségi anyagok és magasan képzett szakemberek várják a szépülni vágyókat. Képzéseiket nemzetközileg is elismert kollégák és világmárkák influencerei is támogatják. 

Aki pedig öltözékében is szeretné megtalálni saját stílusát, annak ajánljuk a STYLEXPERT szalont. Profi szakembereik nemcsak nagy cégeknek nyújtanak stíluskommunikációs tanácsadást, hanem az egyéni ügyfeleknek is segítenek a saját stílusuk megteremtésében.

Az üzletek várhatóan 2020 tavaszától folyamatosan nyílnak majd meg az Agorában.

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

Hírek, események