2024. április 20., szombat - Konrád, Tivadar

Szabadidő. életmód

Mikulás Expressz, 2019. december 6-8.

2019-12-03 999

Idén a Nickelodeon és a Vasúttörténeti Park közösen jegyzi majd a már közel 20 éves eseményt, a Mikulás Expresszt! A karácsonyi díszekbe öltözött gőzös idén decemberben is végig pöfög a Nyugati pályaudvart és a Vasúttörténeti Parkot összekötő útvonalon, ebben az évben is az egyik legkülönlegesebb Mikulás programot ígérve a családoknak.

A Mikulás Expressz nem csupán a közel két évtizedes töretlen népszerűsége, de egyedi megvalósítása miatt is vált az egyik legizgalmasabb családi programmá hazánkban. Évről évre egyre népszerűbb a program, amelyet idén a Nickelodeon csatornával közösen valósít meg a Vasúttörténeti Park.

Valódi mesevilágot varázsolnak a gyerekek számára, ráadásul egy programon belül egyszerre nyújtja az utazás élvezetét, egy remek koncert hangulatát és persze az autentikus Mikulás – élményt! Idén az esemény december 6-tól 8-ig, péntektől vasárnapig tart majd.

Már tradíció, hogy a vonat a Nyugati pályaudvartól indul, úticélja pedig a Vasúttörténeti Park, ahol Kőhalmi Ferenc varázslatos interaktív műsora várja a gyerekeket, no és persze Mikulás elmaradhatatlan manói!

A hangulatot természetesen maga a Mikulás látogatása koronázza meg, aki szebbnél-szebb csomagokat oszt majd ki a gyerekeknek. Az év egyik legkiemelkedőbb, és legsokoldalúbb gyermekműsora rengeteg interaktív és kézműves programot tartogat, amelyek mellett a meglepetések sem maradhatnak el.

Idei újdonság, hogy a rendezvény ideje alatt a méltán népszerű kerti vasút is üzemelni fog, sőt a vendégek ingyenesen ülhetnek fel rá és zötyöghetnek egy kört a szép téli tájban gyönyörködve.

„A Mikulás ünnepségeken minden felnőtt kicsit gyerekké válik, mindenki átérzi az önfeledt öröm és játék hangulatát. Örülök, hogy a Mikulás Expresszt minden évben megvalósíthatjuk, hiszen számunkra is inspiráló a sok mosoly és a boldog családok látványa. Bízom benne, hogy az idei program is népszerű lesz a gyermekek és felnőttek körében egyaránt!” – mondta Schvéd Norbert, a Vasúttörténeti Park parkvezetője.

További információk: vasuttortenetipark.hu

(Esemény Menedzser)

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 


 

 


 

Tipp

Időrendben

« Április 2024 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Fenntartható befektetés a közép- és kelet-európai régióban

Fenntartható befektetés a közép- és kelet-európai régióban

More details
Berobbant a fagyiszezon

Berobbant a fagyiszezon

More details
Új trendek a magyar építőiparban: technológia és kreativitás

Új trendek a magyar építőiparban: technológia és kreativitás

More details
Európa egyik legmodernebb betoncserépgyárát épít fel Hejőpapin a Wienerberger

Európa egyik legmodernebb betoncserépgyárát épít fel Hejőpapin a Wienerberger

More details
Helycserés támadás

Helycserés támadás

More details
Három kategóriában is díjazták a WING által fejlesztett TRIBE Hotel Budapest Stadiumot a LIV Hospitality Design Awards-on

Három kategóriában is díjazták a WING által fejlesztett TRIBE Hotel Budapest Stadiumot a LIV Hospitality Design Awards-on

More details
Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Ezzel számolj idén, ha klímát vásárolsz!

Ezzel számolj idén, ha klímát vásárolsz!

More details
Magyar cég került be Európa legdinamikusabban fejlődő vállalatai közé

Magyar cég került be Európa legdinamikusabban fejlődő vállalatai közé

More details
Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője