2024. április 20., szombat - Konrád, Tivadar

O|G|H: marketing, kommunikáció, sajtó- és hírügynökség - csütörtök, 24 szeptember 2020

Spanyolország kiemelkedő kvalitású kortárs festője, Montse Valdés képeivel nyílik meg ma a KORART Modern és Antik művészeti galéria Budapesten. A hazai közönség először láthatja a

A Nyitott Főzdék Napján megnyitják a kapuikat a magyar kisüzemi sörfőzdék, hogy megmutassák magukat és söreiket a nagyközönségnek! Október 10-én egész nap változatos programokkal, főzdetúrákkal,

Miért fontos a kreativitás a kihívásokkal teli időkben? Hogyan kínál új perspektívákat és teremt lehetőséget a közös gondolkodásra a kortárs művészet itt, most, ma? A

Hivatalosan szeptember elsején nyílt meg a múzeum gyűjteményéből rendezett új válogatás Időgép címmel, A kiállítás a koronavírus-világjárvány rövid szünetében, rendkívüli körülmények között jött létre, így

Ingyenes, egyre bővülő és telefonról is elérhető városi séta kínálattal veti bele magát az utcák forgatagába az Énbudapestem.hu új oldala, a Sétálj velünk!

A tavalyi évhez hasonlóan a hagyományos és a legmodernebb, innovatív mozgásformák mellett a tömegsportok, hagyományos magyar sikersportágak is felvonulnak majd a Papp László Sportarénában, interaktív

Szeptember elejétől négy őszi hétvégén rendezik meg a kapolcsi Völgyhétvégéket, a programsorozat koncertjein, kiállításain, előadásain, filmvetítésein, beszélgetésein a részvételt összesen ötszáz főben maximalizálják, egy-egy hétvégére

A Kecskeméti Katona József Múzeum kiállítása sajátosan kecskeméti szemszögből közelít a témához, hiszen a kiállítás főszereplői közé emeli Erzsébet királyné felolvasóhölgyét, a kecskeméti születésű és

A sajtófotó kiállítás közel négy évtizede a legjobb alkalom a közös emlékezésre. A fotóriporterek munkáin keresztül újra láthatjuk, felidézhetjük az előző esztendő legfontosabb politikai eseményeit,

Kiemelkedően magas a Babaváró kölcsön ismertsége, a többség a maximális tízmilliós összeget kéri és kapja a hiteligényléskor. A lakásvásárlás és felújítás a legnépszerűbb felhasználási cél,

1. oldal / 2

Tipp

Időrendben

« Szeptember 2020 »
H K Sze Cs P Szo V
  1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30        

Tartalom galéria

Fenntartható befektetés a közép- és kelet-európai régióban

Fenntartható befektetés a közép- és kelet-európai régióban

More details
Berobbant a fagyiszezon

Berobbant a fagyiszezon

More details
Új trendek a magyar építőiparban: technológia és kreativitás

Új trendek a magyar építőiparban: technológia és kreativitás

More details
Európa egyik legmodernebb betoncserépgyárát épít fel Hejőpapin a Wienerberger

Európa egyik legmodernebb betoncserépgyárát épít fel Hejőpapin a Wienerberger

More details
Helycserés támadás

Helycserés támadás

More details
Három kategóriában is díjazták a WING által fejlesztett TRIBE Hotel Budapest Stadiumot a LIV Hospitality Design Awards-on

Három kategóriában is díjazták a WING által fejlesztett TRIBE Hotel Budapest Stadiumot a LIV Hospitality Design Awards-on

More details
Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Ezzel számolj idén, ha klímát vásárolsz!

Ezzel számolj idén, ha klímát vásárolsz!

More details
Magyar cég került be Európa legdinamikusabban fejlődő vállalatai közé

Magyar cég került be Európa legdinamikusabban fejlődő vállalatai közé

More details
Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője